Az igazság – legyenek akármilyenek is a körülmények – az mindig igazság marad. Ha az ember gyenge is, késztetést érez arra, hogy kimondja a valót, hogy annak megfelelően keretezze be életét. A bentragadt igazság pedig csak frusztrációt szül. Zuzana Falathová (Falath Zsuzsanna) muzeológusként végezte munkáját Szlovákiában, majd egy ponton élete kálváriává vált.
Magyarságunk Hungarikumunk: Szeretettel köszöntöm Önt, de valójában kivel is beszélgetek: Zuzana Falathovával, vagy Falath Zsuzsannával?
Falath Zsuzsanna: Hivatalosan Zuzana Falathovának hívnak. Falath Zsuzsinak a magyar barátaim és ismerőseim hívnak. A gyermekkori becenevem Falatka volt.
MH: A kis Zuzannának milyen gyermekkora volt? S utólag visszagondolva utalt arra valami, hogy néhány év múlva addigi életét önmaga töri össze, és darabjaiból újra összerakja?
Falath Zsuzsanna: A gyermekkorom talán hasonló volt, mint bármely koromban levő gyereké. Bár három helyen is éltem- falun Farkashidán, egy kis városban Vágsellyén, ahol elég vegyes lakosság élt (Magyarok, Szlovákok) és a legutóbbi lakhelyen a kis Róma- Nagyszombat. Azt nem gondoltam volna, hogy megtöröm és szétzilálom életem, de mint kicsi gyermek szerettem volna valami nagyot tenni felnőttként. Olyan gondolataim is támadtak, hogy híres régész lesz belőlem, vagy katona. Érdekességként megemlítem, hogy 15 éves korom óta könyvet írok (egy monográfiát) és ettől az időtől fogva különböző levéltárakat látogatok.
MH: Mikor még a szlovák identitása az egyedüli volt Önnek, akkor hogyan látta a felvidéki magyarokat, a kultúrájukat?
Falath Zsuzsanna: A Magyarokat nem is nagyon érzékeltem, mivel nem kerültem szorosabb kapcsolatba velük. Néha amit hallottam róluk, az általában negatív előjellel fogalmazódott meg. Tiszta szlovák környezetben nőttem fel. Ez a szlovák behatás különösen azért volt ennyire markáns, mert egy olyan családból származom, amely közeli rokoni kapcsolatban áll, egy olyan művésszel aki meghatározó szerepet töltött be a 20- ik században. Később az alap iskolán sokat tanultunk arról, hogyan nyomtak el minket a magyarok és hogy szenvedtünk tőlük. Az tény, hogy ezek szerint nem voltam jó véleménnyel róluk.
MH: Magyar párjával azt megelőzően ismerkedett meg, mint hogy kiderült volna, hogy nagyapja révén Ön is rendelkezik magyar gyökerekkel?
Falath Zsuzsanna: Amikor találkoztam magyar nemzetiségű párommal, akkor kezdtem megismerni több magyar embert, kezdtem megismerni a kultúrájukat, történelmüket, egyre többet jártam Magyarországra és következésképpen elkezdtem magyarul tanulni. Megdöbbentő módon ekkor tudtam meg, hogy nagyapám folyékonyan beszél magyarul és családunk felmenői közt Magyarok vannak. Még pedig olyanok, akik szlovákul sem tudtak.
A családfa kutatásom eredményeként megállapítottam, hogy olyan ősöm is van, aki főerdőmérnöki tanácsos volt Budapesten 40 éven keresztül. Büszke vagyok rá.
MH: Hogyan indult, és most hol tart kálváriája?
Falath Zsuzsanna: Az egész azzal kezdődött, hogy néhány történelmi kérdéshez kifejtettem álláspontomat olyan szemszögből, amely addig Felvidéken nem volt „divatban“. Mondhatni, hogy magyar szempontból volt megfogalmazva a vélemény, de alapjában véve csak az igazat írtam le és azt, amire kutatásaim alatt rájöttem. Ez elég volt ahhoz, hogy az „életemet“ és karrieremet darabokra törjem. Pillanatnyilag munkanélküli vagyok és leírtak a szlovákiai múzeumi körökben és a szlovák történészek között. A volt munkaadómmal a Pozsonyi városi múzeummal perben állok.
MH: Azzal, hogy a történelmi tények mellett áll ki célkeresztbe került, és kap hideget, meleget. Mik voltak azok a vélemények – becsmérlő és bíztató oldalról is -, melyek mélyebb nyomot hagytak?
Falath Zsuzsanna: A legkellemetlenebb talán az volt, hogy a nézeteim miatt szlovák részről- átlagemberek, történészek, akadémikusok egyaránt súlyos negatív jelzőkkel illetek. Továbbá sok ember elfordult tőlem, megszakították velem a kapcsolatot és keményen éreztették velem, hogy mit gondolnak. A legdurvább sokkoló „élményem“ a halálos fenyegetések tömkelege volt. Ez mint fájdalmas volt, de talán azt éltem meg legrosszabbul, hogy a legközelebbi emberekkel a közvetlen környezetemből megromlott a kapcsolatom. Ezt az időszakot, nagyon nehezen tudtam elviselni. Azt éltem meg a legpozitívabban, hogy sok olyan emberrel találkoztam magyar részről, akik elárasztottak őszinte szeretettel, megértéssel, köszönettel, nagyvonalúsággal, csodálattal… Nagyon sokszor az az érzésem, hogy ezt már meg sem érdemlem, mert nem tettem semmi különlegeset, semmi nagyot, csak kimondtam az igazságot. Ezeknek az embereknek ez nagyon sokat jelentett.
„Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.”
Tamási Áron
MH: Tamási Áron szavait idézve, mely kiválóan festi le, hogy magyarrá nem csupán a vér tesz, hanem ahogy az aradi vértanúkat is a vállalás – egy magasabb ügy mellett – tette egytől egyig magyarrá, úgy az Ön esetében sem egy negyedben lehetne kifejezni az elkötelezettségét. Vagy tévednék?
Falath Zsuzsanna: Biztos a vér is fontos, de fontosabb, hogy az ember felismerje a nemzet szakralitását és küldetését. És ha egy nemzet egyértelműen hazudik a múltjáról és hazugságban él, akkor automatikusan deszakralizálódik a nemzet és ezáltal elveszíti a jövőjét. A lelkem feldúlt, mivel szlovák közegben szocializálódtam és most ebben a társadalomban csalódtam. Ha visszatekintek, azt a sok tudást, amit elsajátítottam hazug alapokra lett felépítve. Éppen azért, mert most ez a folyamat zajlik bennem és egyre jobban ismerem meg
a magyar múltat s jelent, kezdem felismerni az igazságot és így egyre inkább a magyar nemzethez inklinálok.
MH: A 2011-es népszámlálás szerint 458 467 személy vallotta magát magyarnak Szlovákiában, s Ön egy korábbi interjújában azt fogalmazta meg, hogy sokan nem merik felvállalni a magyar nyelvtudásukat, vagy származásukat, ami meg is látszódhat a népszámlálási adatokban. Meg tudná becsülni, hogy mi lehet a valódi magyar lélekszám?
Falath Zsuzsanna: Szerintem Felvidéken k.b. 650 000 Magyar él.
MH: Amellett, hogy a szakma kizárta köreiből még az anyagi megélhetése is nehézkessé vált. Vannak-e tervei a jövőt tekintve? Esetleg egy könyv megírása rajta van a bakancslistán?
Falath Zsuzsanna: A jövőben a szlovák-magyar kapcsolatok témájával akarok foglalkozni és erről szeretnék egy tudományos munkát, értekezést írni. Már néhány éve gyűjtöm ehhez a munkához az anyagot. A célom, hogy a lehető legobjektívabb szemszögből legyen feldolgozva a közös magyar-szlovák történelem.
MH: Nem olyan régen az egyik videómegosztó oldalon egy videó alatt emberek feszültek egymásnak. A jelenség nem ritka, viszont ami számomra abszurddá tette a dolgot az az, hogy magyarok vitatkoztak olyan szlovákokkal, akiknek a nevük egyértelműen magyar eredetű. Hogy jutottunk ide, és mi az a mechanizmus, ami ezt a vakságok okozza?
Falath Zsuzsanna: Az egész probléma ott rejlik, hogy ezek a magyar nevű „szlovákok“ többnyire magyar gyökerekkel rendelkeznek, de szlovákoknak voltak felnevelve, többnyire szlovák iskolákba jártak. Mindennek alapja az iskola, és sok magyar szülő lebecsüli ezt a tényt. Gyermekeiket szlovák iskolába adják azzal a megfontolással, hogy jobban érvényesüljenek a szlovák minden napokban. És lassacskán belőlük is szlovákok lesznek. Következésképpen, problémájuk van az identitásukkal, frusztráltak és sok esetben még nagyobb nacionalistákká válnak, mint maguk a tiszta szlovákok.
MH: Esetleg keresték meg Önt olyanok, akik a példáját követve kezdtek el kutakodni a felmenőik után, és hasonló pálfordulás lett az életükben azonosságukat tekintve?
Falath Zsuzsanna: Olyan emberek is megkerestek, akik életük folyamán megtapasztalták a szlovák történelemhamisítást, olyanok is megkerestek, akiket üldöztek, csak azért mert magyarok voltak. Többen olyanok is megkerestek, akik bevallották, hogy más nemzetiségűek, de mostanra már inkább a magyar nemzethez inklinálnak.
MH: Egyes vélekedések szerint, ha sikeres jövőt akarnak a gyerekeiknek, akkor szlovák iskolába kell járassák őket a szülők. Mi a véleménye erről?
Falath Zsuzsanna: Mint fentebb említettem nagy hiba az, hogy a magyar szülők szlovák iskolába adják gyermeküket. Nem beszélve a szlovák történelemkönyvek hihetetlen alacsony színvonaláról, ahol a szlovák történelmet hazugságokkal teletűzdelve tanítják. És hozzátenném, hogy létezik egy legújabb kori mondás: Az a Magyar, kinek fáj Trianon és akinek az unokái is beszélnek magyarul.
MH: Mit gondol mit veszített abban a 20 évben, amíg nem tudta magáról ki is valójában?
Falath Zsuzsanna: A sorsomnak azt soha nem felejtem el, hogy elveszítettem magyar nyelvemet, amelyet most meg kell tanulnom.
MH: Zárásként: ha újra kezdhetné, akkor ugyan így kiállna az igazság mellett?
Falath Zsuzsanna: Természetesen már többször említettem, hogy nem akarok hazugságban élni. Én, mint aki professzionális szinten foglalkozok a történelemmel, kötelességemnek érzem, hogy a történelmet csakis az igazságra törekedve kutassam és a lehető legtöbb szempontból. Még egyszer megismétlem, igen, megint kiállnék az igazságért.
MH: Köszönöm a beszélgetést, és úgy gondolom hősies kiállásáért rengetegen hálásak Önnek! További kitartást, és sikeres családfakutatást kívánok!
Falath Zsuzsanna: Nagyon szépen köszönöm az érdekes kérdéseket, nagyon megtiszteltek az interjú lehetőségével, én is kívánok Önnek minden jót.
Az interjút késztette: Szabó János Zsolt