Zsibó neve már 1205-ből is fellelhető “Chybur” alakban, majd 1387-ben “Zybotheleke” formában, és 1423-ban “Sybo” néven.
Wesselényi-kastély
A Wesselényi család származása a felvidéki Veselény településhez köthető, mely már a 16. században a birtokukban volt. A bárói rangot I. Wesselényi Ferenc Báthory István erdélyi fejedelemtől és lengyel királytól kapta. A kastélyt 1779-ben kezdte építeni Wesselényi Miklós, akit “Zsibói bölénynek” neveztek. Azonban, hogy Wesselényi Miklós nézeteltérését rendezze a szomszéd Haller Jánossal 500 fegyveressel megtámadta, melyet feljelentés követett, és Wesselényi börtönbe került. A kastély építése ennek következtében 1791-ig állt. Kazinczy Ferenc első erdélyi útja során 1805-ben Zsibóra látogatott a Wesselényi-kastélyba, ahol Franz Neuhauser az ebédlő festményeit festette vászonra. Ezt Kazinczy emlékirataiból tudjuk. A munkálatokkal, melybe az angolkert is beletartozott 1810-re végeztek. Ifjabb Wesselényi Miklós, kit az “Árvízi hajósként” emlegettek lebontotta a nyugati szárnyat, így az eredeti elképzelés a négyszögletű kastély belső udvarral nem valósult meg. A Wesselényi-kastély az államosítást követően pusztulásnak indult, és napjainkig vár a felújításra.
A ZSIBÓI NAGY MEGHOLT
Kazinczy Ferenc 1810. január. 22.
(szül. 1751. 9. xber. s megholt 25. október 1809.)
Kétled-e, hogy lelkünk jár, vándorol? – Ott fene Cato
S lágyszívű Brutus, itt Wesselényi valék.
Erdély, szűntessed sírásidat: él fiam él nőm!
S díszedet egy jobb kor újra megadja Zsibó.
Zsibó és az 1849-es fegyverletétel
Az 1848-49-es szabadságharc során utolsónak Kazinczy Lajos csapatai itt tették le a fegyvert. Kazinczy Zsibó Wesselényi-kastélyának nagytermében, míg a katonák a kastély kertjében adták meg magukat. Innen Kazinczy Lajost Aradra szállították, és ő sem kerülhette el a kivégzést. 1849. október 25-én a vár árkában agyonlőtték annak ellenére, hogy csupán csak ezredesi rendfokozata volt, és hadtestparancsnok is egyetlen napig volt, amikor is augusztus 24-én előnyös helyzetben letette a fegyvert.
Az aradi vértanúk 17-en voltak
A zsibói ménes és a lovarda
A messze földön híres zsibói ménest Wesselényi István (1708-1757) alapította, aki megépítette a zsibói istállót is. 1740-ben a ménes korszerűsítésére spanyol mént hozatott. Fia az idősebb Wesselényi Miklós, majd a fiatalabb is örökölte nagyapjuk lovak iránti szeretetét, és tovább is vitték azt. A család időről időre felismerte a fejlesztés szükségességét. Az ifjabb Wesselényi Miklós angol telivér mént hozatott, majd telivér, és nagyobb részt angol vérű lovakat tenyésztett. Ezeket székely lovakkal párosította. Az új fajta gyorsan terjedt a fiatal liberális országgyűlési képviselők között. Wesselényi felismerte, hogy a lótenyésztést szervezett rendszerben kell folytatni. A tenyésztők munkáját egyesületeknek kell segíteni a megfelelő értékesítés biztosításával. Ezt a munkát már fia Wesselényi Béla vitte véghez. Létrehozta a falka-vadász társaságot, nyaranta a ménesével Zsukra költözött, és itt versenyeket, vadászatokat, bálokat tartottak, ahol az erdélyi arisztokraták összegyűltek.
A lovarda 1771-ben épült és lószobrát a kolozsvári Johannes Nachtigall készítette.
forrás: http://www.muvelodes.ro/index.php/Cikk?id=711
Zsibó arborétuma
A Wesselényi-kastély angolkertje számos növényfajnak adott otthont. Az államosítást követően 1959-ben a román Vasile Fati biolgus szándéka az volt, hogy folytassa a kert gondozását, és hogy botanikus kertként működjön tovább. Mára már több, mint 5000 növényt csodálhatnak meg a látogatók.
Kazinczy beszámolójából elénk tárul a kastély angolkertjének pompája és gazdagsága. Volt üvegház, tó, istálló, szökőkút, fedett lovagló, kórház, szekérszín, könyvtár, grotta, obeliszk, gyertyános, nyárfás.
Aki Tihóról jő, Zsibót egy keskeny völgy síkjában látja meg, magokat eléggé jól biró lakosok házaikkal s egy eléggé szép tornyú kis templommal. A mezőváros felett nyugotnak egy déltől éjszak felé
Erdélyi Ritkaságok Szerk: dr. Jancsó Elemér Kazinczy Ferenc Erdélyi Levelek II. 119-121. o. XXV. levél. Eredeti forrás: Történeti Lapok I. 20-21. 1.
elnyúlt domb emelkedik s ezen áll a kastély s ezen domb megett egy második, a família temetőjével, s ennek aljában a csűrrel, majorral. Túl e két dombon erdővel eltorzított nagy hegyek kelnek, s messze terjednek dél, nyugot és éjszak felé. A helységen innen a fácánok kertjét s a csikós kancák mezejét s gazdag szántott földeket látni szinte a Szamosig. A kastély kertje a nagy utcáig nyúl alá, hol az oszlopok s stakéták kerítik be. Az itt elmenő látja az üvegházat, egy nagy ásott tót az üvegház mellett s a bokrokkal elborított meredek domboldalt e közt és a kastély
közt kékelve láthatni. Az udvar itt tágas, hogy a bal pavillon mellől erre jöhessen le a vendég szekere, s itt megfordulhasson. Balra a nagy istálló és ezzel egy fedél alatt, a fedett lovagló áll; jobbra pedig a kert kerítése, és az éjszakkeleti szegletben az a sok fedelű, régi kórház, melyben Zsibónak egykori urai laktak. Átellenben a tornáccal a kerítés és a nagy
kapu. Ε soron a palota alatt egy kapu nyílik azoknak, kik Ά déli sor kapuján jöttek a belső udvarba. A keletre fekvő sor, mely valamint a déli és nyugoti felényivel alacsonyabb, mint az éjszaki, istállóknak
szolgál, a déli szekérszíneknek, a nyugoti pedig fel van töltve földdel, s kertecskének használtatik. Ε kertecskén a bibliotheca pavillonjába mennek. A kert két fala mellett olasz nyárfák vannak ültetve; maga
a kert gyeppartiát csinál s közepét egy gyertyánerdőcske foglalja el. A déli és keleti sor balusztrádok közé rejti el igen alacsony zsindelyezetét s így ezen nyugötival tökéletesen egyez. A keleti sor mellett, Tihó felé, egész az éjszaki kerítés szegletéig nyúl a kert, mely midőn az udvarról lépünk belé, gyeppartiához viszen, hol egy szökőkút löveli sugarát, s teknőjében aranyhalakat nevel. Itt tekergő utak vezetnek le azon lapályos helyhez,
hol az üvegház áll, és mellette egy hínárral teljes tó.
A domboldal sok fenyőkkel van megtöltve, de amelyek növésit hihető valamely vendég cselédje pipaszárnak vagdalta el s így örökösen béna növésben fognak maradni. A bokorpartiának gyönyörű játékai vannak:
szép grottája, ernyője, sugár obeliszkje s egy forrása, melyet alább bővebben fogok festeni.
[…]
A kertész ezt a csorgót igen értelmesen ékesítette. Nagy piédestal tart egy medencét. A víz a piédestal aljából bugyog elő, s egyenes vonású csatornán fut a tó felé; a csatornát egy arasznyi gyep szegte be. Ε mellett ülések állanak s az ülések mellett egymástérve lövellik fel sugártetőiket az olasz nyarak, összeelegyítve oly fákkal, melyek boglyákat
eresztenek, hogy a homály setétebb legyen. Kedves az árny, kedves a víz csergése, kedvesen suhognak az olasz nyarak. A hold a maga teljes szent fényében tekinte alá az egymást szeretőkre a fák suhogó tetői
között. Oh, ha Zsibó fenntartja emlékezetemet, emlegessen e kútfőnél valaha, ahol én Wesselényinét, az ifjú Wesselényit, Cserei Miklóst, Buczyt és gróf Karnis Mihályt láttam s barátim előtt az öreg Wesselényinek képét festettem.
Közei településekért látogasd meg a Térképet!