Magyarságunk hungarikumunk

Dömös – Pilis hegység

Itt jársz: Kezdőlap » Dömös – Pilis hegység

Dömös - Rám-szakadék tanösvény
Dömös – Rám-szakadék tanösvénye

Dömös -Rám-szakadék tanösvény

Egy esztergomi hétvégét követően szerettünk volna eltölteni egy kis időt a természetben, lehetőség szerint túrázni a közelben. Hosszas böngészés után esett a választásunk új úti célunkra: a Rám-szakadékra. Tetszett a hangzatos név, a képek izgalmasnak tűntek és ezzel együtt el is határoztuk, hogy megnézzük a szakadékot.
Nem rutinos túrázóként 2 órára vettünk jegyet a dömösi parkolóban, bár helyiek elmondása szerint egy rutinos túrázó is 3 óra alatt járja végig.
Mivel nekünk nem volt erre 3 óránk, így úgy döntöttünk, hogy 1 órát sétálunk a szakadék felé, egy órát pedig vissza.

Szent István király római katolikus templom

A sétát a Szent István király római katolikus templomtól kezdtük.
Először a faluban, majd a tanösvényre keveredtünk ahol legelőször a Táltos padot, mint látványosságot csodáltunk meg.

A plébánia Erdődy László Ádám nyitrai püspökhöz, dömösi préposthoz köthező, aki 1732-ben alapítja meg. Erdődy a prépostság romjaiból (lásd lentebb az Altemplomnál) kis kápolnát építtetett, majd a ma is álló műemlék jellegű templomot 1743-ban építette fel. Külsőleg 1964-ben, majd a belsejét 1974-ben újították fel.

https://www.esztergomi-ersekseg.hu/plebaniak/szent-istvan-kiraly-plebania-domos

Táltos pad

Makó-réti forrás – Júlia-forrás

A Pilis hegységen átfutó Rám-patak és egy kis fahíd

Tovább folytatva túránkat a táj egyszerre szebb és lenyűgözőbb lett a csobogó Rám patak partján, amit egy kis fahíd ívelt át, hatalmas fák kilátszó gyökerei szomszédságában.

Kövecs Gergő tűzoltó hadnagy emléktáblája

Az esztergomi tűzoltók riasztást kaptak, mert három túrázó bajba került a Rám-szakadékban. A tűzoltóként és mentőápolóként hivatásának élő Kövecs Gergő társaival hozzálátott a mentéshez, és egy szerencsétlen pillanatban megcsúszott, a mélybe zuhant, és hősi halált halt.
A posztumusz hadnaggyá előléptetett tűzoltónak ítélte a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete az Év Tűzoltója 2013 díjat.

Dömös - Rám-szakadék - Lukács-árok tábla a Pilisben
Rám-szakadék 400 méter.

Egy óra elteltével megláttuk a táblát: Rám-szakadék 400 méter.
Kimondhatatlanul lélegzetelállító „pálya” következett, amit korlátok kísértek végig egészen a pálya végéig. Kapaszkodva, ám kitartóan lépkedtünk a szikla falán, tudván, hogy ez egy egyirányú túra, nem lehet visszafordulni és a szakadék hossza kb. 1000 méter. Ezt követően nőtt a kihívás, mivel még izgalmasabb pálya következett, amit vízesések kíséretében vaslétrákon kellett megmászni a vizes sziklákon. A szakadék végén volt egy kialakított pihenő park, amit sokan kihasználtak, ugyanis itt még csak a kirándulásunk felénél jártunk.

Dömös - Rám-szakadék túraösvényének vízesése és a mászást könnyítő létra
A Rám-szakadék túraösvényén




Túrajelzések, útbaigazító táblák kíséretében folytattuk tovább utunkat a kijelölt úton. 3 óra 15 percet követően egy csodálatos panoráma tárult elénk a Dunakanyarban, amit bezárólag a Dömös Árpád-kori altemploma emelt ki a mező közepén. Élményekben gazdag túrában volt részünk, amit bátran ajánlunk mindenkinek!


Dömös Árpád-kori altemploma

Közeli településekért látogasd meg a Térképet!