Técső? Thechew? Techew vagy Teczyő? Egy biztos:
“Valamikor réges-régen ellenség tört a hazára: annyian voltak, mint csillag az égen, apró, gyors lábú lovakon száguldoztak, felperzselték a falvakat, városokat, az embereket leöldösték vagy rabszíjra fűzték és vitték a messzi keletre, ahonnan nem volt visszatérés.
A király egy csapat hű katona kíséretében elküldte feleségét, gyermekeit, udvarhölgyeit a messzi rengetegbe, ahol nem találnak rájuk az ellenek. Akkortájt nem lévén még országutak, a menekülők a Tisza mentén igyekeztek fel a hegyekbe. Estére megpihentek egy hegy lábánál, ahol egy portyázó csapat megtámadta őket. A katonák derekasan verekedtek, sok támadót levágtak, a többit megfutamították. Az egyik menekülő lován hátrafordult, megcélozta a királynét és kieresztette a nyílvesszőt. A királyné kedvenc udvarhölgye látván a veszélyt, testével takarta el úrnőjét és a nyílvessző a mellébe fúrodott.
A kis csapat, félve az újabb támadásoktól, felment a hegyre, ahol a királyné a saját sátrába vitte a sebesültet, ellátta sebét, virrasztott mellette.
A hegy mögül kelő nap másnap reggel bearanyozta a tájat. A királyné kivitte halálosan sebzett udvarhölgyét a sátor elé, aki meglátván a csodás vidéket halkan megszólalt:
“Felséges asszonyom, teccő nekem ez a hely.”
A királyné sírva nyugtatta udvarhölgyét: ” Nem fogsz meghalni, hamarosan meggyó gyulsz! A király uram kiveri az országból az ellenséget és akkor neked adom ezt a vidéket, tied lesz.” Mosolyogni próbált szegény sebesült, köszönte a nagy kegyet, ám érezte, hogy eljött a búcsú perce, megragadta úrnője kezeit és könyörögve kérte: “Úrnőm, ne eresszen el!” De a halál erősebb volt.
A királyné megparancsolta, hogy vigyék és temessék el a holtat a síkság közepén, mindenki hordjon rá földet: a férfiak egy sisakravalót, a nők-asszonyok egy kötényit. Így is lett: egy nagy domb emelkedett fel a kedvenc udvarhölgy teteme fölé.
Évek múltával, amikor szabad lett az ország, a királyné udvarhölgye emlékére kápolnát építtetett a dombra: hadd őrködjék tartománya felett! A vidék lassan benépesedett, a hegy lábánál, a Tisza-parton az emberek házakat építettek és úgy emlegették falujukat, mint azt a helyet, ami “teccő.” Ebből lett a város neve: Técső. A helyet, amelyen meghalt az udvarhölgy úgy nevezték: Nereszen. A dombot, amelyen a kápolna állt, ma is Kápolnának nevezik.”
Kápolna domb
Kossuth Lajos mellszobor
Református templom
Bökényi Zoltán: A Técsői református templom története
*15.
“A hajó** elülső bal sarkában látható a hajó padlásán faládában, valószínűleg az 1920. évi békediktátum után a templom padlásán elrejtett, de 1995. november 3-án megtalált magyar nemzeti zászló: selyembrokát színében virág- és indamintás szövésű, szélei “arany” rojtozott, középen a fehér színben az angyalos magyar középcímer HAZÁDNAK RENDÜLETLENÜL LÉGY HÍVE ÓH MAGYAR! felirattal. A zászló másik oldalán szintén a fehér színben a Magyarok Nagyasszonya baljában a címeres országalmával, jobbjában a jogarral, jobb lábánál a koronás címer, körirata TÉCSŐI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as PÁRT 1905. ÉVBEN. A zászlórúd végére függesztett, más mintájú ehér, egyik végén “arany” rojtos szalagon felirat: a técsői függetlenségi körnek özv. Erdő Imréné 1906.”
Bökényi Zoltán: A Técsői református templom története
**templomhajó
A festett kazettás mennyezet örök érvényű tanításairól Pap Gábor művészettörténész mesél:
Közeli településekért látogasd meg a Térképet!