Magyarságunk hungarikumunk

Técső

Técső? Thechew? Techew vagy Teczyő? Egy biztos:

“Valamikor réges-régen ellenség tört a hazára: annyian voltak, mint csillag az égen, apró, gyors lábú lovakon száguldoztak, felperzselték a falvakat, városokat, az embereket leöldösték vagy rabszíjra fűzték és vitték a messzi keletre, ahonnan nem volt visszatérés.

A király egy csapat hű katona kíséretében elküldte feleségét, gyermekeit, udvarhölgyeit a messzi rengetegbe, ahol nem találnak rájuk az ellenek. Akkortájt nem lévén még országutak, a menekülők a Tisza mentén igyekeztek fel a hegyekbe. Estére megpihentek egy hegy lábánál, ahol egy portyázó csapat megtámadta őket. A katonák derekasan verekedtek, sok támadót levágtak, a többit megfutamították. Az egyik menekülő lován hátrafordult, megcélozta a királynét és kieresztette a nyílvesszőt. A királyné kedvenc udvarhölgye látván a veszélyt, testével takarta el úrnőjét és a nyílvessző a mellébe fúrodott.

A kis csapat, félve az újabb támadásoktól, felment a hegyre, ahol a királyné a saját sátrába vitte a sebesültet, ellátta sebét, virrasztott mellette.

A hegy mögül kelő nap másnap reggel bearanyozta a tájat. A királyné kivitte halálosan sebzett udvarhölgyét a sátor elé, aki meglátván a csodás vidéket halkan megszólalt:

“Felséges asszonyom, teccő nekem ez a hely.”

A királyné sírva nyugtatta udvarhölgyét: ” Nem fogsz meghalni, hamarosan meggyó gyulsz! A király uram kiveri az országból az ellenséget és akkor neked adom ezt a vidéket, tied lesz.” Mosolyogni próbált szegény sebesült, köszönte a nagy kegyet, ám érezte, hogy eljött a búcsú perce, megragadta úrnője kezeit és könyörögve kérte: “Úrnőm, ne eresszen el!” De a halál erősebb volt.

A királyné megparancsolta, hogy vigyék és temessék el a holtat a síkság közepén, mindenki hordjon rá földet: a férfiak egy sisakravalót, a nők-asszonyok egy kötényit. Így is lett: egy nagy domb emelkedett fel a kedvenc udvarhölgy teteme fölé.

Évek múltával, amikor szabad lett az ország, a királyné udvarhölgye emlékére kápolnát építtetett a dombra: hadd őrködjék tartománya felett! A vidék lassan benépesedett, a hegy lábánál, a Tisza-parton az emberek házakat építettek és úgy emlegették falujukat, mint azt a helyet, ami “teccő.” Ebből lett a város neve: Técső. A helyet, amelyen meghalt az udvarhölgy úgy nevezték: Nereszen. A dombot, amelyen a kápolna állt, ma is Kápolnának nevezik.”

www.karpatinfo.net

Kápolna domb

Kossuth Lajos mellszobor

Gerenday Béla szobrász által készített Kossuth Lajos mellszobrot Técsőn a millenniumi 1896-os évben avatták fel. A szobor tekinthető a técsőiek a magyarsághoz foggal-körömmel való ragaszkodásuk szimbólumának. Történt ugyan is, hogy a szobor lerombolására kiküldött szovjet küldöttséget a falubéliek kellemesen leitatták szilvapálinkájukkal, majd a Romániába tartó vonattal barátilag útnak indították. Nos, a román határőrök már kevésbé fogadták őket barátságosan, és mint határsértőket elfogták. A szobor azóta is büszkén áll.

 

Református templom

“Ugyanezen mennyezet közepén látható: kékítőkék kör közepén levő arany háromszög középpontjában arany istenszem, a háromszög oldalaiból tizenhat aranykéve, kévénként három (3×16=48) aranykalász szökken napsugárként. A kilenc évig tartó Bach-korszak terrorjának még a hetedik évében is csak így, jelképesen örökíthették meg 1848 két utols évszámát a Magyar Forradalom és Szabadságharcnak, amelyet honvédjeivel, anyagiakkal, szellemileg rendületlenül támogatott Máramaros vármegye és Técső reformátussága és más felekezetek is. Ezzel emlékezett meg Técső a kilencedik évfordulón! Egyúttal Kazinczy Lajosról, az író, a költő és nyelvújító Kazinczy Ferencnek a fiáról, aki Máramaros, Ugocsa, Bereg és Ung vármegye férfi lakosságából megszervezte az önálló 19. honvédhadosztályt, ezredesi rangban parancsnoka és ilyenként lett a 14.*, 29 évesen a legfiatalabb Aradi Vértanú.”

Bökényi Zoltán: A Técsői református templom története

*15. 

“A hajó** elülső bal sarkában látható a hajó padlásán faládában, valószínűleg az 1920. évi békediktátum után a templom padlásán elrejtett, de 1995. november 3-án megtalált magyar nemzeti zászló: selyembrokát színében virág- és indamintás szövésű, szélei “arany” rojtozott, középen a fehér színben az angyalos magyar középcímer HAZÁDNAK RENDÜLETLENÜL LÉGY HÍVE ÓH MAGYAR! felirattal. A zászló másik oldalán szintén a fehér színben a Magyarok Nagyasszonya baljában a címeres országalmával, jobbjában a jogarral, jobb lábánál a koronás címer, körirata TÉCSŐI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as PÁRT 1905. ÉVBEN. A zászlórúd végére függesztett, más mintájú ehér, egyik végén “arany” rojtos szalagon felirat: a técsői függetlenségi körnek özv. Erdő Imréné 1906.”

Bökényi Zoltán: A Técsői református templom története

**templomhajó

A festett kazettás mennyezet örök érvényű tanításairól Pap Gábor művészettörténész mesél: 

Közeli településekért látogasd meg a Térképet!