Az eredetileg Ar nevű település két részre vált, lett belőle Nagyar és Kisar. Vende Aladár a következőket jegyezte le Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai könyvében:
Nevét 1393-ban Nagor, 1436-ban Naghar alakban írják. 1387-ben a Matucsinayaké volt, a kik hűtlenségbe estek s birtokukat a Rozsályi Kúnok és Szántai Petőfiek kapták, kiktől leányágon 1391-ben a Báthoryakra szállott. 1395-ben Zsigmond király visszaadta a Matucsinayaknak s az övék volt 1436-ig, mikor ismét hűtlenségbe estek; ekkor végleg a Báthoryaké lett s az maradt, míg a család Báthory Istvánnal kihalt. Utána a Bethleneké, majd a Rákóczyaké lett s a szatmári béke után gróf Károlyi Sándor kapta meg. Közben a XV–XVI. században a Rozsályi Kúnoknak és a Drágfiaknak is volt benne részük. A XVIII. század végén a Rhédey, Pongrácz, Domahidy, Fogarassy, Csicseri Ormos, Kisdobronyi Isaák, Kállay, Schuller és Uray családok voltak földesurai. A XIX. század első felében a Luby és Kende család szerezte meg s előbb a Luby Károlyé, majd a Luby Zsigmondé és Gézáé volt, a ki csinos kastélyt építtetett itt, a melyet igen szép parkkal vett körül, ez a kastély most Szalachy Sándorné, Kállay Adrienneé. A Kende Elemérnek jutott részen is szép parkkal körülvett úri lak áll, melyben ez időszerint özv. Kende Elemérné lakik.
Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Írta: Vende Aladár
Református templom
Kossuth Lajos emlékoszlop
Luby kastély és interaktív múzeum
forrás: https://www.luby.hu/
A Luby-kúria és a Petőfi-ház
Koroknay Gyula az 1986-ban kiadott Szabolcs-Szatmár_Bereg megyei útikönyvben a kastély egy hatalmas vadgesztenyés mögött írja le. Mára már keresni kell a vadgesztenye fákat. Igaz, a mellékelt térképen még a megye szomszédos volt a Szovjetunióval.
Luby Zsigmond kastélyát három oldalról oszlopos tornáca van. Romantikus ablakdíszeit utólag készítették el. A kúria mögötti “kis kúriában” lakott Petőfi Sándor mikor Luby Zsigmond vendégségét élvezte.
Nemcsak Petőfi ismerte az eredeti kúriát, hanem a reformkorban itt játszódhatott le Obernyik Károly és Luby Ágnes biedermeier idilljének jelenetei. Obernyik Kölcsey Kálmán szegény, de tehetséges nevelője oly sokszor, s annyi kétség között tette meg az utat Csekéről Nagyarra, ahol zongora hangja mellett Zsigmond 18 éves vidám húgának, Luby Ágnesnek szép fekete szemei “túlragadták“. Naplójában rajong, elkeseredik, szerepet játszik, majd így ír: “elmúltak az idők, midőn Nagyar említésére lángba forrt fel szívem alatt minden csepp vér” – ám az Ágnes hajából kihullott nefelejcset a mellére tűzi.
Koroknay Gyula a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei útikönyv Nagyari részénél. 1986
A nagyari sas szobra
“Az Árpád-kori településünk nevében rejlő királyi vadászmadarak emlékére. Az AR helynevet megfejtette és a szobrot állíttatta: Dr. Kiss Kálmán főiskolai, Nagyar község díszpolgára 2011.” – áll a szobor tábláján.
Millennium emlékoszlop
Nagyari galéria
A Nagyari galéria ad otthont 2011 óta a költő nagyari látogatását, a Luby családdal való kapcsolatát és többek között A Tisza című versének keletkezését bemutató “Petőfi Nagyarban Emlékkiállításnak” és a Szilágyi Sándor festőművész műveit bemutató állandó kiállításnak. Emellett még időszaki kiállításoknak is helyet ad. A galéria a település szélén lett kialakítva egy takaros épületben, ami már önmagában is a régi falusi időket idézi.
Nagyari parasztház
Az omladozó és romos épület még ebben a formájában is a régi idők nosztalgiáját kelti az arra járóban. Talán egyszer újra visszanyeri egykori megérdemelt állapotát megőrizve ezzel a már nem élő szakemberek kezének értékálló munkáját.
A Petőfi emlékpark és a Petőfi-fa
A hagyomány szerint Petőfi Sándor 1847-ben Nagyaron e kocsányos tölgy alatt írta meg A Tisza című versét. Sajnos a hatalmas és idős fa a számos villámcsapást követő 1995-ös felgyújtását már nem élte túl. Most a csonkja látható, és Istennek hála egy magról kelt kocsányos tölgy viszi tovább Petőfi és a Tisza kapcsolatának emlékét.
A TISZA
Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.
A folyó oly símán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába'.
Síma tükrén a piros sugárok
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.
Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
Melyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.
Túl a réten néma méltóságban
Magas erdő: benne már homály van,
De az alkony üszköt vet fejére,
S olyan, mintha égne s folyna vére.
Másfelől, a Tisza tulsó partján,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
Köztök egy csak a nyilás, azon át
Látni távol kis falucska tornyát.
Boldog órák szép emlékeképen
Rózsafelhők usztak át az égen.
Legmesszebbről rám merengve néztek
Ködön át a mármarosi bércek.
Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
Egy madár csak néha füttyentett be,
Nagy távolban a malom zugása
Csak olyan volt, mint szunyog dongása.
Túlnan, vélem átellenben épen,
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
Korsaját mig telemerítette,
Rám nézett át; aztán ment sietve.
Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.
Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. -
Késő éjjel értem a tanyára
Fris gyümölcsből készült vacsorára.
Társaimmal hosszan beszélgettünk.
Lobogott a rőzseláng mellettünk.
Többek között szóltam én hozzájok:
"Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi rosszat kiabáltok róla,
S ő a föld legjámborabb folyója."
Pár nap mulva fél szendergésemből
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.
Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!
Pest, 1847. február
Közeli településekért látogasd meg a Térképet!