Magyarságunk Hungarikumunk

Kisar

Először 1393-ban jelenik meg külön (Kysar) Kisar és (Nagar) Nagyar az addig Arként ismert településből. Vende Aladár a következőket írja a településről Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai című könyvében:

Nevét már 1393-ban Kysar-nak írják. A Matucsynayak ősi birtoka volt, a kik 1387-ben hűtlenségbe esvén, nótáztattak és birtokaikat a Rosályi Kúnok és a Szántai Petőfiek kapták. Ez utóbbiak részét 1391-ben a Báthoryak örökölték. A Matucsinayak ugyan 1395-ben visszakapták birtokukat, de 1476-ban, szintén hűtlenség miatt, újra elvesztették s ekkor az egészet ismét a Báthoryak kapták. Ettől kezdve jó része állandóan Báthory-birtok volt s utánuk a Bethlenek örökölték, majd a Rákócziak. A szatmári béke után gróf Károlyi Sándor kapta meg s azóta a Károlyi család az ura. E főbirtokosok mellett a XV. században a Drágfiak is szereztek benne részt. 1633-ben Székely László, 1649-ben a Szentmiklósi Borbély család, 1663-ban Vas Márton. A XVIII. században a Szarka, Pongrácz, Bay, báró Perényi, Csatáry és Isaák családok is birtokosai voltak.

Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Írta: Vende Aladár

Református templom

1794-ben épült a falu gótikus stílusú református temploma, melyet 1797-ben építettek át barokk stílusban, majd 1877-ben eklektikus stílusban. 1944. október 26-án a templom tornyába tüzérségi gyújtólövedék csapódott, és hamuvá égett a templom. A református templom újjáépült az Úr 1949. évére. Ennek az eseménynek az emlékére 2004-ben egy emléktáblát helyeztek el a templom falán. Nagyharangját Rákospalotán, kisharangját pedig Budapesten öntötték. Az épület külső falán elhelyezték az I. és a II. világháború hőseinek és az elhurcolt zsidók emléktábláját. 1991-ben pedig elhelyezték az 1970-es árvíz szintjelölését: „Árvíz szint 1970.”

Forrás: http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/8268
Kisar Településképi Arculati Kézikönyv 2017.

Kisari Református Lelkészi hivatal

A református parókia 1904-ben épült szecessziós stílusban. 1995-ben újították fel.

Vándor

Kisar 1948 és 1958 között élt legszebb tenyészbikáját Bíró Lajos szobrászművész formálta meg bronzból az utókornak a 2001-ben felállított szobrot. “A régi beregszászi, munkácsi, szatmári vásárok nem múlhattak el kisari szarvasmarhák és lovak nélkül.” Vándor 1953-ban az Országos Mezőgazdasági Kiállításon nagydíjat nyert.

Forrás: Kisar Településképi Arculati Kézikönyv 2017.

Községháza és Művelődési ház

Látogató Központ

A vidék vizeinek, erdejeinek, gyepes területeinek, falusi porták állatait és növényeit mutatja be a Látogató Központ. A látogatói élményt növeli a Natúrpark, a rendezvény és konferenciaterem, a helyi termékek boltja, ahol kézműves használati tárgyakat lehet megvásárolni. A központ mellett található egy halastó különleges halfajokkal, egy kerékpáros pihenőhely és egy játszótér is. Ha a gyerekek végigjárták a kiállítást, és úgy érzik, hogy az ott szerezhető ismereteknek teljesen a birtokában vannak, akkor interaktív játékokkal megmérettethetnek. Fel kell ismerni az állatok hangját, élőhelyét és azt, hogy mivel táplálkoznak.

Közeli településekért látogasd meg a Térképet!