Kenderes első írásos emléke egy 1352-es oklevélből származik, mely dokumentum a falu kunok birtokába való kerüléséről ír. Ezt az időszakot megelőzően már az ókorban is lakott volt a vidék.
1731. január 26-án gróf Károlyi Sándor Kenderesen töltötte az éjszakát: “Kenderesen háltam Hodosi uramnál.” – írja naplójában.
gróf Károlyi Sándor önéletírása és naplójegyzetei
Halassy-Horthy kastély
Győry Lajos Kenderes lelkipásztora szerint a kúria a 18. században épült, és a Károlyi grófok udvarháza volt. Ezt az 1800-as évek első harmadában, mint új tulajdonosa Halassy Károly alispán csupán csak kibővítette. Horthy István feleségül vette Halassy Paulát, így innentől a Horthy család otthona volt. Házasságuk révén 9 gyermekük született. Miklós fiúk 1868. június 18-án látta meg a napvilágot, ki itt élt családjával. 1919 nyarán a a román betörések, és az őket átmenetileg kiszorító Vörös Hadsereg harcaiban az épület annyira megrongálódott, hogy 1925-ben szükségszerűvé vált átépíteni. Horthy Miklósné elképzelései szerint Kalin Ferenc tervei alapján történt az építkezés neobarokk stílusban. Kocsifelhajtóval, hátsó körterasszal, pipázóval és manzárdtetővel bővült. Miután Horthy Miklóst 1920. március 1-jétől kormányzóvá választották a család csak nyaranta tartózkodott itt. A kastélyhoz tartozó birtok parkjában található a Kormányzó Úr mellszobra.
1944-ben a németek a Horthy családot elvitték, és elkezdődött a kúria tönkretétele. Értékeitől megfosztották, könyveit és bútorait elégették. Az épületet majd magtárnak, és lovak tartására használták. Később iskola létesült benne.
Horthy kripta
A családi kriptát a kenderesi temetőben építették az 1920-as években. Horthy az emigrációban Bajorországban, majd Portugáliában élt. Az 1956-os forradalom híre fellelkesítette, majd az események tragikus vége mély apátiába taszította. 1957-es halála után 1993-ban szállították haza maradványait, és szeptember 4-én Kenderesen helyezték örök nyugalomra. Végakarata szerint addig nem szállíthatták haza holttestét, amíg a szovjet csapatok ki nem vonultak Magyarországról.
A sírboltban nyugszanak:
- vitéz nagybányai Horthy Miklós
- vitéz nagybányai Horthy Miklósné aradi Purgly Magdolna gyermekeik:
- Horthy Magdolna
- gróf Károlyi Gyuláné Horthy Paulette
- Horthy István
- Ifj. Horthy Miklós
- Horthy Paulette férje Gróf Károlyi Gyula
- a Kormányzó Úr nagyszülei Horthy István és Puky Amália
- a Kormányzó Úr édesapja nagybányai Horthy István
- a Kormányzó Úr édesanyja dévaványai Halassy Paula
- a Kormányzó úr öt testvére (István, Zoltán, Szabolcs, Jenő és Béla)
- a Kormányzó úr István nevű testvérének felesége Latinovits Margit
- William Guy Bowden angol ezredes, özvegy Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilona asszony második férje
Horthy Miklós Tengerészeti- és Kenderesi Néprajzi Kiállítóterem
“A gyűjteményt 2003-ban nyugalmazott tengerészek hozták létre az Alföld szívében, azzal a céllal, hogy Horthy Miklós tengerészeti, kormányzói, illetve emigrációs múltját megőrizzék az utókor számára. A legtöbb kiállítási anyagot vitéz Dávidházy Andrásnak és DDr. Juba Ferencnek köszönhetjük, akiknek nagy szerepe volt abban is, hogy a Kormányzó úr és családtagjainak hamvai hazakerülhettek a családi kriptába. A teremben képi-, és tárgyi emlékeket láthatnak az ide látogatók, amelyek méltón őrzik hajózási múltunkat és a Horthy család emlékét.
2010-től a kiállítóteremben kialakításra került egy Trianon terem, mely Magyarország fájdalmát tükrözi, az 1920-as döntést követően.”
http://www.horthytura.hu/index.php
Teszteld a tudásod a Kenderes-kvízben!
Közeli településekért látogasd meg a Térképet!