Nagymajtényi-sík emlékmű
A Rákóczi-szabadságharc leverésekor a nagymajtényi síkon tette le zászlóit a kuruc hadsereg 1711-ben, és megkötötték a Szatmári békét. Nagymajtény szerény emlékműve gróf Károlyi Sándor – Rákóczi fejedelem háta mögötti – Habsburgokkal köttetett kompromisszumának állít emléket.
2011. április 27-én a szatmári béke 300-adik évfordulóján az obeliszk egy fekete márványtáblával bővült “Im memoriam 1711 2011. april. 27.” felirattal.
Károlyi a békekötés után a pozíciója révén a menekült kuruc katonáknak hazatérési engedélyt intézett, a sérülteknek és rászorulóknak segélyeket adott. Templomokat, iskolákat, kórházakat alapított.
Egy a témához kevésbé szorosan kapcsolódó érdekesség, amit mindenképpen meg kell említeni. II. Rákóczi Ferenc testőrségének századosa gróf székesi Bercsényi László Ignác az elvesztett szabadságharc után Franciaországba emigrált, ahol XV. Lajos francia király engedélyével megszervezett egy magyar huszár típusú könnyűlovas ezredet az ütőképessége miatt. Ma is létezik a Bercsényi-huszár ezred, mely a legrégebbi katonai egységük a franciáknak. Bercsényi László tiszteletére a mai napig magyarul éneklik a Bercsényi indulót a francia huszár ezred tagjai.
Hallgassuk meg egy francia hölgy csodálatos előadásában is!
Petőfi Sándor és Nagymajtény
Szatmáron, Nagy-Károlyon, az Érmelléken és Nagy-Váradon keresztül Szalontára értem e hónap elsején. Utamról nem sok jut eszembe. Szatmár és Károly közt van Majtény. Kis falu, de környéke nevezetes; itt volt Rákóczi utolsó csatája. Egy verset írtam az egykori csatatéren, melynek vége ez: „ – elmondtam legszörnyűbb átkomat s elsírtam legszentebb könnyemet.” Úgy volt, átkozódtam és sírtam. – Az Érmellék kellemes, szelíd völgy: a hegyoldalon ama híres bortermő szőlők, a hegy alatt pedig gazdag szántóföldek. Székelyhidon etettünk, épp azon fogadóban, hol 1843-ban, mint színész, játszottam valami hatod magammal. Megnéztem a nagy ivó-szobát is, hol színpadunk állott. Halovány, örömtelen, száraz ködalakok vettek körül … itt töltött napjaim szellemei. Hosszan beszélgettem velök: beszédünk komoly, merengő volt, csak néha mosolyogtam bágyadtan, fájdalmasan. Szomorú, nagyon szomorú időkről beszélgettünk.
Petőfi Sándor Úti levelek VII. részlet, Szalonta, június 7. 1847.
A MAJTÉNYI SÍKON
Mióta elváltam édes szeretőmtül, Velem volt emléke, szűntelenűl velem; Valamint a három napkeleti királyt A csillag, ugy kísért engem a szerelem. Hagyj el most, szerelem, hagyj el, szép csillagom, Nem neked való hely ez, ahova értem; Vagy ha el nem maradsz, fátyolt vetek reád, Hogy szembekötve jőj át a csatatéren. Csatatér ez a sík, szent csatának tére, Mert a szabadságért harcolának rajta, Oh árva szabadság, haldokló kezedből Undok árulás a fegyvert kicsavarta. És a hősök, kik itt a hazáért vívtak, Hazátlan bujdosók, földönfutók lettek, És a latrok, kik a hazát elárulták, Urak lőnek… oh, szív, szívem, ne repedj meg! - Tavaszi délután, verőfényes idő, Az égen kis fejér felhők uszdogálnak; Hattyusereg tán e felhőcsoport? vagy a Hősök szellemei, kik itt elhalának? Csend van körülöttem, tünődöm, tünődöm… De mit állok még itt? mért odább nem megyek? Végzém, amit kelle: elmondtam legszörnyűbb Átkomat, s elsírtam legszentebb könnyemet. Majtény, 1847. május 30.
Közeli településekért látogasd meg a Térképet!