Nem mondanám magam profi túrázónak, de azért évek óta kisebb-nagyobb kihagyásokkal időnként a hátamra kapva a hátizsákot és túrabakancsot húzva kimegyek a természetbe, legyen bármilyen évszak, és bármilyen tájegység.
Most egy hirtelen és őrült ötleten felbuzdulva október végére egy szó szerint maratoni távú teljesítménytúrát terveztünk be egy barátommal. A teljesítendő táv 43,38 km lett volna a Pilis és Visegrádi-hegység területén. A végére kicsit többet sikerült bejárnunk a kalandos 13 óra alatt.
Célom nem az, hogy felkészületlenül valakit egy ekkora táv bejárására buzdítsak, hanem, hogy ízelítőt adjak ezen vidék szépségeiből egy színpompás őszi napon.
Indulás Pilisszántóról
Túránkat reggel 7 órakor Pilisszántóról kezdtük meg. A párás-ködös időben utunk első megállóhelye a Pilisszántó határában lévő Boldogasszony-Kápolna volt.
850 métert kellett volna megtennünk, de közben muszáj volt megállnom és emlékeimbe vésni a párában úszó tájat. A nagyszülőknél töltött gyerekkoromat idézte fel a semmi közepén álló kis kút az őszi színek kavalkádjának előterében.
A pilisszántói Boldogasszony Kápolna
A kápolna két 9 méter magas tornya helyi mészkő alapanyagból, a köztudottan csak fával dolgozó Makovecz Imre irodájának első csak kőből készült épülete.
2006.december 21-én több, mint ezer zarándok jelenlétében szentelték fel ezt a kápolnát. Szőnyi József a kápolna fővédnöke így nyilatkozott róla:
„A Pilisszántói Boldogasszony Kápolna közkinccsé vált, mely valóban Hitből és Szeretetből épült, igazi öröm-munkát jelentett minden résztvevő számára. Hisszük, hogy az építkezés minden egyes támogatójának az épületbe falazott őszinte szeretete és az itt elhangzó sok-sok „Miatyánk” ereje ott sűrűsödik a kápolna minden kövében. Ez a szeretet kisugárzik és csendesen, gyógyítóan fog hatni az idelátogatók lelkére. Ettől válik szakrálissá ez a kegyhely.”
Szőnyi József
A kávé elfogyasztása és a kevesebb, mint 1 km megtétele után még boldogan készítettem a sokadik fotót a reggeli fényben kirajzolódó kápolnáról. A szakrális jellege a helynek bevallom akkor nem jött át, de a túra alatt később jutott eszembe, hogy most szívesebben lennék inkább ott elmélyülve a gondolataimban.
A kápolnától folytattuk utunkat egy lankás erdei ösvényen. Csak 1-2 elvetemült reggeli futóval találkoztunk, aztán a még ébredező erdőben bandukolva elértük az első igazi ébresztőt:
egy kis szuszogás után a 423 m magas Kémény-szikláról nézelődve azonnal az fogalmazódott meg bennem, hogy szívesen kezdeném minden szombat reggelemet itt.
A Téry-úton Dobogókő felé a Rezső-kilátón át
Innen indult be igazán a napunk. A megtett kicsit több mint 7 km, valamint a meseszép panoráma felfrissített és lelkesen gyűrtük magunk alá az őszi avart. Dobogókő felé haladtunk a Téry-út mentén és a Rezső-kilátó volt a következő részcélunk. Elég korán volt még, úgyhogy ezeken a szakaszokon még kevés turistával találkoztunk, maradéktalanul élvezhettük a csöndes őszi erdő hangulatát.
Tirts Rezső, egykori erdőtanácsos emlékét őrzi a kilátó, aki a hazai turistamozgalom tevékeny munkása volt. Többek között Ő készítette Dobogókő első turistajelzését is.
A közelben fekvő hegycsúcsok és települések azonosítására egy panorámatábla is elhelyezésre került, így a kezdő kirándulók számára is könnyen beazonosíthatóak a táj kiemelkedő szépségei:
Dömös felé tekintve a Rám-hegy, a Vadálló-kövek, a Prédikálószék és a Dunakanyar, a Duna túloldalán pedig a Börzsöny csúcsai, többek között a Szent Mihály-hegy, a Csóványos és a Nagy-Hideg-hegy is látható. A korai órák, és az időjárás miatt mi csak a párafelhőbe burkolózó Dunát nem tudtuk ezek közül megcsodálni:
Nem sok pihenőt engedélyeztünk magunknak. Tudtuk, hogy a táv és szintek nagy része is hátra van még. A Júlia-forrás felé vettük az irányt, majd itt egy gyors ellenőrzőpecsét után a Rám-szakadék és Lukács-árok bejáratától a Lukács-árok nyomvonalán haladtunk. Itt még mindig viszonylag csöndes volt az erdő, így sokszor jól kivehetően lehetett hallani a párhuzamosan futó Rám-szakadékban túrázók hangját, ahogy a szakadék vadregényes környezetében küzdenek meg az akadályokkal.
Gyönyörű napsütéses idő volt ekkor már, úgyhogy alig győztem visszafogni magam, hogy ne fotózzak minden pillanatban, de rájöttem ezt a szín-kavalkádot és a fények-árnyékok játékát nem tudja teljes mértékben egy fotó sem visszaadni.
Irány a Prédikálószék!
Vidáman és a meleg őszi napsugaraktól feltöltődve haladtunk a Prédikálószék felé. Itt egy évvel ezelőtt jártam már, de egy olyan útvonalon, ahol most majd lefelé kellett ereszkednünk. Kicsit tartottam az előttünk álló nehezebb, meredekebb szakasztól, ugyanis a Vadálló-kövek felé tartottunk, és azokat leküzdve kellett elérnünk a Prédikálószéket. Az itiner szerint 2,5 km alatt lesz 480 m szintemelkedés. De a Malom-völgyben annyi kirándulóval találkoztunk, hogy minden fenntartásom elmúlt egy rövid időre, mintha Budapest lakosságának nagy része ide jött volna ki ezen a szombaton. Teljesen változatos társaságok: kisgyerekes családok, laza tornacipős tinédzserek, nyugdíjas hobbi túrázók, mindenki a Vadálló-kövek felé vette az irányt.
Továbbhaladva megértettem, hogy miért vannak ennyien, a Vadálló-kövek kicsit bizarr látványa könnyen magával képes ragadni bárkit. Ezek a különleges alakú sziklák kb. 12 millió évvel ezelőtti vulkáni működés eredményeként alakultak ki. A sziklacsoport mindegyik eleme külön nevet is kapott: Árpád trónja, Felkiáltójel, Függőkő, Bunkó, Szélestorony, Nagytuskó.
A kezdeti meredek, köves emelkedőt leküzdve a szirtek közt kanyargó, gyökérfonatos ösvény igazán vadregényes, és minden szikla megmászható, ahonnan pazar panoráma tárul elénk.
Innen már pár perc alatt elértük a Prédikálószék kilátóját, amely valóban fenséges trónként ül a Dunakanyar fölött. A 639 méter magas andezit sziklatetőről a Duna patkó alakú kanyarjára nyílik panoráma. A 2016 őszén átadott háromemeletes kilátóval pedig ezt a látványt még sikerült egy kicsit fokozni.
Túránk csúcspontja ez a szakasz volt, a Vadálló-kövek sziklagerince, illetve a Prédikálószék. Rengeteg hosszabb-rövidebb túraútvonal érinti ezeket a pontokat; mindenkit csak biztatni tudok, hogy egyszer vegye fel a túrabakancsát, és látogasson el ezekre a helyekre.
A túra további része már egyrészt a szintidővel való játék volt részünkről, másrészt az egyre növekvő fáradtság és holtpont leküzdése. Valamint a néhány eltévedés utáni navigálás kötötte le a figyelmünket, így sajnos több idő nem volt a fotózásra.
Hazaindulás előtt
Viszont másnap hazafelé ragaszkodtam hozzá, hogy megmutathassam túratársamnak a közelben lévő mesebeli szurdokot. Gyerekkoromban jártam ott utoljára. Nyaraimat a pomázi rokonoknál töltve ez a hely volt, amit minden évben szívesen kerestünk fel.
A legtöbben egyszerűen csak Szurdok néven ismerik a Pilisszentkereszt déli végénél kezdődő Dera-patak mélyítette hangulatos, több mint 1 km hosszan, meredek sziklák között kanyargó utat. Ez a szurdokvölgy képezi a természetes határvonalat a Pilis és a Visegrádi-hegység között. A patak mentén futó ösvény fahidakon vezet át a vízen (illetve száraz időben a nedves köveken). Még az előző napi vízhólyagok, és izomláz sem vette el a kedvünket attól, hogy a köveken ugrándozva oda-vissza végigjárjuk a patakmedret és minden méteren csodáljuk a kimosott sziklaformákat, és élvezzük a vadregényes hangulatú környezetet.
Utólag megbeszéltük, hogy ez a séta a Szurdokban tökéletes zárása volt ennek a hétvégének, illetve az őszi túraszezonnak, a Pilis és Visegrádi-hegység bejárása után jöhetnek a téli, havas túrák.
Írta és a fotókat készítette: Sütő Enikő