Évente megrendezésre kerül a Kossányi József Alapiskola és Óvoda által a Mesemaraton, melynek célja, hogy a gyerekek megszeressék az olvasást. Beszámolóm a Mesemaratont és a komáromszentpéteri Kossányi József Alapiskolát mutatja be.
Barangolások ködbe vesző emberek és értékek nyomdokán – Kossányi József
A magyar kultúra és irodalom bőséges kincstárral rendelkezik. Számtalan irodalmár, művész, orvos, feltaláló és sok más területen munkálkodó élete, arca, műve bevésődött emlékezetünkbe tanulmányaink, szabadidőnk során. Következik az „ám”, igen az ám, ami felöleli a kevésbé ismert, de értékben közismert nagyjainkkal párhuzamos alkotókat, akik nem kerültek vagy nem kerülhettek bele a tankönyvekbe. Róluk titokban, családi összejöveteleken, közösségekben megemlékeztünk.
Külföldre kényszerültek politikai és magyar nézeteik miatt, ahol aktívan vagy kevésbé aktívan tevékenykedtek. Írásaik, munkáik hazájukon kívül jelentek meg önköltségen, jobb esetben magán támogatásban. Családi ereklyeként őriztük a verses köteteket, regényeket, amelyek közül néhány már közelebb került a bővebb célközönség felé.
Mégis akad közöttük méltatlanul elfelejtett ember, akik nem keveset tettek a máért a múltban. Őket szeretném bemutatni írásomban források és kutatások segítségével.
Elsőként falunk, Szentpéter, szülötteit, illetve községünkben tevékenykedő, általam érdemesnek tartott
embereket mutatom be.
Kossányi József

Kollányi Ferenc emléktábla felszentelés Szentpéteren
Komáromszentpéteren felavatták Kollányi Ferenc nagyváradi kanonok és egyháztörténész emléktábláját a római katolikus templom falán.
Méhes György – Szikra Ferkó
Szerény véleményem szerint a romániai magyar irodalom egyik ékköve a Szikra Ferkó meseregény, s méltó helye lenne az egyetemes magyar irodalomban. Számomra Méhes Györgynek ez a legszebb alkotása, amit felnőtt fejjel is szívesen újraolvasok.
Lázár Valentin kerékpáron a világ körül
Tamási Áron Ábeljének talpraesettségét érzi magán és a kalandozó magyarok utódjaként maga mögött hagyva a kényelmet Stockholmtól két keréken kerékpározza be a világot Lázár Valentin, aki most pihenő napján mesélt nekünk nem mindennapi tervéről.