Istenes András vette a fejszéjét s végigballagott a falun. Lassan, kényelmesen sétált, volt ráérő ideje, a toronyban is csak most harangoztak félnyolcra. Korán is érkezett. Az erdőmérnöki iroda vaskerítéses udvar mélyén fehérlett, várnia kellett Andrásnak, mire a mérnök előkerült. Fiatalember a mérnök, nemrég házasodott, jószívű, mosolygós férfi, csak a csizmát nem szokta még meg, hiszen városból került falura.
— Hát itt van, András? — kereste az iroda kulcsát a mérnök.
— Itt vagyok, — felelte András s karjára akasztotta a fejszét.
Mindaketten beléptek az irodába, hideg volt még a két szobában, a szolga is csak most fog érkezni, hogy fűtsön. A mérnök egy papírdarabra sebesen írni kezdett.
— Hát nézze, András, — dörzsölte egymáshoz fázósan ujjait a mérnök, — három fát kivághat. Ezt is csak azért, mert engedélyt kaptam rá én is. Ebben a lombos erdőben alig akad néhány fenyőfa s a csemetéket nagyon őrizzük. Majd, ha egyszer felcseperednek a fenyők, szabad lesz többet is kivágni. Sajnos, ezidén nem nyúlhat a fákhoz senki, mondja meg a falunak. Értette?
— Értettem, — bólintott András.
— Az egyik fát az iskolába viszi, a másik a magáé, mert jó és hű munkásunk. S egyet, a legkisebbet, nekem hozza be.
— Több házba akkor nem is hoz a Jézus karácsonyfát? — kérdezte András.
Ezidén nem. így szói a rendelet. Ne is siránkozzanak rajta, később majd úgyis maguk látják hasznát ennek a tilalomnak. S lopni sem szabad, mert ott a kerülő, Hlavaj Péter. Ez a cédula is neki szól.
Igen, — feleli Istenes András s nagyon lassan csoszog ki. Három karácsonyfát vághat ki összesen. Nem lesz a faluban fán égő gyertya, papiroslánc fenyőágon, szikravető és aranydió. Nem száll ima a fa alól s később, ha a fa elszárad s tűlevelei hullanak, nem lesz mit parázsra dobni, hogy illatozzék.
Csak a doktoréknak lesz karácsonyfájuk, a jegyzőéknek s a papéknak. Azoknak, akik a városból pénzért hozathatják. De a Száraz Péterek portáján, a Kincses Márton házában, Lukács szabóéknál nem lesz karácsonyfa, mert ezeknek nincsen pénzük, hozatni városból másfélmétereset.
Nekik azonban lesz, Istenes Andráséknak, csak nekik lesz a faluban.
Azon tűnődik András, a hegyoldal felé menet, hogy ez nem is olyan jó érzés. Nem érzi boldogságnak, hogy egyedül az ő házukban ég majd gyertya a fán s csak náluk szór csillagot a szikravető rúd. A szomszédságban legfeljebb gyertya ég, asztallapra ragasztott gyertya, mert tilos ezidén fenyőt vágni az erdőből, ez a rendelet.
Már kinn is van Istenes András az erdő szélén. Szörnyen mély a csend, olykor egér fut végig a havon, a patakparton róka oson. Varjak emelkednek súlyos szárnyakkal a leveletlen tölgyek fölé, cinkék rázzák a zúzmarát. Vékony hószövet takarja a tájat. A patak kis öbleiben már jéggé fagyott a víz, de a sodrában még sebesen, hidegen csobog.
András egyedül áll az erdőségben s keresi a fenyőket. Bizony, igaza van a mérnöknek: a lombos erdőben alig akad néhány fenyőfa, legfeljebb a kis csemeték a faiskolában. Azokhoz nyúlni azonban tilos. Sokáig tart, míg kiválaszthat hármat, bejárja a fél erdőt is, míg a kisded fenyőcsoportra rátalál. Három egyformát néz ki, jó embermagasakat s rácsapja egyiknek törzsére a fejszét. Am az erdőkerülőnek is jó füle van, mert mire a második fát dönti András, Hlavaj, a kerülő már ott áll szigorú arccal s csak akkor enyhül, mikor András az igazolócédulát mulatja elé.
Hánccsal köti össze András az ágakat, vállára dobja a három fát, búcsúzik Hlavajtól s megindul lefelé, a fagyott erdei utón.
Lassan dél lett. Mire a kertek alá ér, harangoznak is. Holnap lesz karácsonyeste.
— Honnan, András bátyám? —szói rá Száraz Péter, aki most volt katona.
— Erdőből.
— Magának szabad volt?
— Hármat.
— Hm, — dünnyög Száraz Péter, ezidén nem lesz karácsonyfánk, pedjg a kis Laci hogy örült volna neki.
Istenes András megáll, nekitámasztja a fákat a ház oldalának s néz maga elé. Aztán kioldja az egyik fát s fejszéjével lecsap egy ágat, a legalsót.
— Nesze, legalább egy ág, — mondja, — tűzzétek cserépbe. Az enyimbül adtam.
Száraz Péter mosolyog s viszi be az ágat. Tovább halad András. így ér a mérnöki iroda elé, ott beadja a cselédnek a mérnök fáját. Fordul egyet, s a tanítónak is beszól:
— Itt hozom az iskola karácsonyfáját.
Az ám, de az iskolában ott a sok gyerek, éppen özönlik ki mind az udvarra.
— Jaj, de szép fája van, András bácsi, — irigykedik a kis Sipkei Rozi, — vajjon hoz-e nekünk is vagy felet a Jézus?
— Meg nekünk! — sivít cérnahangján Kovács Terus.
Istenes András nem szól semmit, csak ballag tovább. Ahogy a Sipkei suszter háza elé ér, egy pillantásnyira megáll, habozik. Aztán bekopog a párás ablakon s kiinti a susztert.
— Itt egy ág, — mondja színlelt komorsággal, — megóhajtotta a lánya, többet nem adhatok.
S mivel közel laknak Kovácsék is, im azoknak is benyújt egy ágat.
így fogy a fa, legszebb alsó ágait le-lemetszette már.
De a pap bérese is kinn áll az árok fahídja mellett, pipájával küszködik éppen.
— Hát maga? — kérdezi a béres, — maga lett a karácsony? Mert nekünk fél fánk sincs.
Még ki sem mondta, már előtte áll András az ággal.
— Hogy nektek is jusson, — mondja.
Mire az ucca végére ért, éppen csak,
hogy a fa teteje maradt a kezében, alig néhány rövidke ág rajta. Két ujja közé fogja, úgy lóbálja. Már haza is vinné az egészet, ha Szerencsésné, Szerencsés szabó felesége meg nem látná.
— Jaj, Istenem, — szöpögi a szabó felesége, magának legalább ennyi jutott, de mi honnan vegyünk.
Ne búsuljon, — mondja zordan András és kettétépi a maradékot. Nem kell ahhoz már fejsze.
Úgy szalad a szabóné, boldogan a vékony ágacskával, mintha sorsjegyét húzták volna ki.
Istenes András így lép be az ajtón. Ebéd várja itthon Andrást, jó bableves a karácsonyfáért járt munkást.
Megáll András az ajtóban.
— Hát maga? — mered rá az asszony.
Mert furcsa is: András jobbján az irdatlan fejsze, balkezében pedig egy vékony hasadt fenyőágacska. Mint valami vőfélycsokor, zöldben.
— Hogy bírta azt a kis fát ezzel a nagy fejszével kivágni? — csodálkozik tovább az asszony.
— Jó ügyességgel, — feleli András és mosolyog, — ez maradt nekünk. Mert ma éppen én voltam a karácsony, engem jelölt ki az Úr.
Írta: Szombathy Viktor
Érdekelhet még:
Felvidéki levél – Szombathy Viktor kultúrfilmje