Magyarságunk Hungarikumunk

Hamran Tibor Komáromszentpéter polgármesterének Szent István napi beszéde

Hamran Tibor Komáromszentpéter polgármesterének Szent István napi beszéde

Tisztelt ünneplő közönség!

Ünnepelni jöttünk. Augusztus huszadikát, a magyarság legősibb nemzeti ünnepét. Ezen a napon ünnepelhetjük: Szent István királyunkat, az államalapítást, vagy az éltető új kenyeret!

Hamran Tibor polgármester úr
Hamran Tibor polgármester úr Fotó: Sárközi Anasztázia

Kárpát medencénk ezen kiválasztott területén a magyarság immár 1000 éve megmaradt. Persze sok veszedelem, viszontagság útján tudott fennmaradni. Ezt köszönhetjük Szent István királyunknak. Mert István király a hit sziklájára építette házát, hazáját. Harcolt, ha erre szükség volt, népét a béke világába vezette, és keresztény nemzetté tette. Így tudott Európa közepén megmaradni. Ennek a nemzet megmaradásának jelképe az új kenyér is, ami étel, de viszont az élet táplálója. Az isteni gondviselés ez évben is megengedte, hogy a dolgozó kéz és termékeny föld hozza gyümölcsét: az áldott kenyeret.

Tisztelt ünnepeltek!

Rajtunk múlik, hogy építjük-e a biztos alapot adó sziklát, vagy romboljuk. Körülöttünk lévő világunkban gyakori a sok rossz, a valós értékek fellazulása, a kereszténység háttérbe szorítása. Hinnünk kell Szent István intelmeiben. Ehhez adjon a gondviselő békét, erőt, akaratot: hitben és szeretetben megélt szebb jövőt!

Hamran Tibor
Komáromszentpéter polgármestere
2023. augusztus 20.

Szent István nap és Új kenyér ünnepe Komáromszentpéteren.