Van-e felelősségünk nekünk magyaroknak abban, hogy külföldön mit tudnak rólunk? Hogyan küzdhetünk a történelemhamisítás ellen? Szántai Gáborral, a Hungarian-Ottoman Wars (Magyar-Török Háborúk) weboldal tulajdonosával és szerkesztőjével beszélgettünk az előző kérdésekről, Kárpát-medencei népek történelméről, és a magyarság előtt álló feladatról.
(Gáborral megegyeztünk abban, hogy tegeződni fogunk.)
Magyarságunk Hungarikumunk: Átnézve a weboldaladat (https://www.hungarianottomanwars.com/) feltűnt, hogy egy új megközelítést képviselsz a Közép-Európai történelmet tekintve. Mi is pontosan ez a szemlélet?
Szántai Gábor: A cél az, hogy a magyar történelmet bemutassuk azoknak, akik nem beszélnek magyarul és a cél az, hogy a világ figyelmét felhívjuk arra, hogy a magyar történelem több annál, mint amit róla tudnak, mert nagyon keveset tanítanak rólunk, s van ahol nem is az igazat. Főként a környező országokban. Ez egy százéves tendencia, és ezt meg kell változtatni. Úgy gondolom, hogy ez egy stratégiai feladata hazánknak, hogy rólunk azt tudják, amit mi tudunk. Hiszen hiába tudunk mi mindent Trianontól kezdve a honfoglalásig, hogyha ebből semmi nem megy át az angol környezetbe. Az az információ számukra nem létezik, és csak úgy lehet láthatóvá tenni, ha a szociális médián keresztül ezt átadjuk valahogy, mert mindenki azt olvassa. Szerinted hány ember olvas komoly szakirodalmat angolul?
MH: Egyre kevesebben.
SzG: Nagyon kevesen. Általában podcast-eket hallgatnak az emberek, a szociális médiát olvasgatják, rövid bejegyzéseket olvasnak, és azt is csak felületesen. Tehát itt teljesen alapvető információkat nem tudnak. Hogy mi a különbség Bukarest és Budapest között. Nagyon keveset tudnak, és sok az ellenséges propaganda a magyarokkal szemben. Ezt azért látni kell! Én sokat jártam Erdélyben, Felvidéken. Biztosan te is tudod, miket terjesztenek rólunk… Nagyon tetszett a te oldalad, hogy nagyon szépen meg van szerkesztve, és szépen kommunikálod ezeket a tényeket. Én általában történészekre támaszkodom, tehát nem a saját kútfőmre támaszkodom. Vannak magyar történészek, akik a szociális médiákban írnak rövid cikkeket, és az ő írásaikat fordítom át angolra, szedem össze a képanyagot hozzá, és hát rengeteg munkával osztom meg rengeteg csoportban. Napi 50-60 csoportban, amíg ki nem tilt a facebook.
MH: Igen, és mostanában különösen nehéz ez, mert a saját követőket is nehéz elérni, úgy “le van tekerve” az elérés. Nyilván ez sem véletlen, de ez egy másik téma lenne. Viszont, olvasva az írásaidat arra lettem figyelmes, hogy nagy hangsúlyt fektetsz arra, hogy a környező népekkel, nemzetekkel sokkal jobban egymásra vagyunk utalva, mint azt ma gondoljuk. S a történelemben is így volt.
SzG: Így van. Teljesen igaz. Az teljesen nyilvánvaló, hogy a Magyar Királyságban nem csak magyarok éltek, hanem horvátok, szlovákok és mindenféle náció, és nekik ugyanaz volt a hazájuk, mint nekünk. És ugyanúgy a közös ellenség ellen küzdöttek. A szellemiség az ma is tettenérhető, mert nagyon sokaknak – nem csak nekem – szerbnek, horvátnak, románnak, mindenféle nációnak a haza szeretete, a föld szeretete az erősebb, mint a nyelv. A nyelv is fontos, de az a tájegység, ahol élünk, az ahhoz való kötődés meghatározóbb. Mindegy az, hogy én kivel harcolok; horváttal, románnal, magyarral az oldalamon a fenyegető tatárok vagy törökök ellen, de azokra támaszkodom, akik ott élnek mellettem. Ez azért a mai napig ott van. Az egyszerű emberek szeretik egymást. Vannak persze ilyen nyomorult extrémisták, akik uszítanak egymásra, tehát azt látjuk mi folyik ott a síroknál meg más helyeken is…
(az úzvölgyi temetőben való román soviniszták általi önkényes betonkereszt állítás és vandalizmus, majd a bírósági ítélet és a keresztek eltávolítása utáni törvénysértő fakereszt állítás és ismételt vandalizmus. A szerk.)
De nem ők a mérvadóak, ők egy hangos kis csaholó banda. De a többség az kedveli a magyarokat szerintem.
MH: A családodat a történelmi változások közvetlenül is érintették a Felvidéken.
SzG: Igen, 1946-ban telepítették ki a családomat onnan. A feleségem családját meg Erdélyből 1938-ban. Nekik egy órát adtak, hogy pakoljanak. Az én családom hozhatta a bútorait nagy szerencsével. Visszajártam Felvidékre, egész gyermekkoromat ott töltöttem el. Erdélybe később jártam sokat. A 80-as években a Ceausescus korban. Románul is megtanultam picit. Tehát ismerem ezt az egész világot. Ismerem azt, hogy hogyan viszonyulnak hozzánk a szomszédaink, ismerem a nyomorúságát a mi embereinknek, és hát ez engem nagyon megérintett. Emellett nem lehet elmenni, ez egy velünk élő trauma. Erről baromi keveset tudnak és nagyon sokakat nem is érdekel ez.
MH: Szerinted ezt a mai kissebbségi nyomorúságot mi az, ami fenntartja?
SzG: Mi az, ami fenntartja? A politikusoknak a haszonlesése egyértelműen. Tehát mindig az volt a legolcsóbb propagandafogás, ha egymásnak ugrasztották a nemzetiségeket. Nagyon jó üzlet, főleg választások előtt, híveket szerezni. Ez tartja fenn, illetve a tudatlanság. Az, hogy alapvető tényeket nem tudnak egymásról az emberek. Azt tanítják nekik az iskolákban, hogy a magyarok, az egy mongol horda volt, bejöttek és a magas román kultúrát kiirtották. Ők meg elhiszik, mert miért ne. Nyugaton meg hasonló dolgokat tanítanak bizonyos helyeken, ők meg azt hiszik el. Tehát itt egy nagyon masszív felvilágosító munkának kellene megtörténnie barátságos hangnemben. Ugyanígy a nyugatiak felé, de a keleti, északi szomszédaink felé is egy barátságos hangnemű ismeretterjesztésre van szükség. Hogy nem akarjuk őket megenni, nem akarunk háborút indítani, visszafoglalni Erdélyt tankokkal, hanem csak szeretnénk egy normális kommunikációt, hogy mi is emberek vagyunk, együtt éltünk, legalább azt becsüljék meg, amit mi hozzáadtunk a kultúrához. Szerintem első lépésben ez mindenképpen barátságos dolog lenne.
MH: Mik a tapasztalataid? Egy szlovák vagy román hétköznapi ember mennyire nyitott erre a kommunikációra?
SzG: Abszolút! Kedves, rendes emberek. Az egyik csoportomban, amelyikben a magyar-török háborúkat beszéljük, ott vagyunk 15 000-en, ott van egy román adminom, egy szlovák, van egy török, és abszolút jól kijövünk egymással. Ők nagyon jól tudják, hogy kik a trollok, és azokat nagyon jól elhesegetik. Kirúgják azokat, akik a saját nemzetük hülyéi, akik odajönnek. Én is rúgtam már ki magyart a csoportból.
MH: Akkor itt nincs egy feloldhatatlan ellentét.
SzG: Nincs, az emberek emberek, két szemük van, egy orruk… és egyszerűen emberek /nevet/. Csak manipulálják őket sajnos. Jó szándékú ember van meg rossz – én így gondolom -, nem a nemzetiség alapján.
MH: A jelen kor a közösségi platformokkal mennyire segítenek?
SzG: Csak ezek segítenek. Senki nem olvas könyvet, és csak így lehet eljutni egymáshoz. Mindenki ezeken a platformokon van, és mindenki mindent innen szerez. Ami nincs itt ezeken a platformokon, az nem létezik… /nevet/ Az nincs. Ezért pakolok rá én is mindent a netre. Csinálok egy adatbázist, és ezt szórom szét minden fele. Persze rengeteget segítenek, akik megosztják, mert van, hogy letilt engem a facebook.
MH: Az oldaladon bemutatod várainkat is, szóval elég jelentős ismeretterjesztő munkát végzel.
SzG: Gondolj bele, a Kárpát-medencében 5 000 vár van meg erődítmény! Persze a legtöbbnek nyoma sincs meg. Ami meg áll vagy szép, az meg Szlovákiában van vagy Romániában, ahova nem értek el a törökök. Azok állnak, de azokról meg a kutya nem mondja el, hogy magyar várak. Tehát azok “nincsenek”. Van néhány “szerencsétlen” magyar vár, azokat mutatják Magyarországon. Nem-nem! Sokkal több van annál, én összesen felraktam eddig 318 várat a netre, a google my maps-en is rajta van. Annyira hiánypótló ez, hogy fél éve vannak fent ezek a várak, és már 36 000-en nézték meg ezeket. Van rá igény, és ami nincs fent a neten, az nem létezik.
Rengeteg olyan van, hogy magyar várakat mutogatnak románul vagy szlovákul csoportokban, de egy hangot nem írnak a magyar történelemről. Ilyenkor mindig belinkelem alá az én cikkemet, hogy azért ennek van magyar történelme is. Akkor ezt el lehet olvasni. Nem szeretik, sokan nem szeretik. De sokan meg igen. Megbecsülik, hogy jó tudni erről. És ilyet kell csinálni. Tehát ez nem az én dolgom lenne egyedül saját erőből csinálni, hanem vannak itt olyan hivatalok, hivatalos helyek, ahol nálam okosabb emberek vannak, több pénzből… Dolguk is lenne ez. Én őket is keresem, hogy csatlakozzanak. Talán szépen lassan sikerül is a közelükbe kerülnöm. Kívülállónak kicsit nehéz, és időbe telik.
MH: Milyen visszajelzéseket kapsz?
SzG: Örülnek neki. Mondják, hogy hiánypótló. Rosszakat nem igazán. Egy-két trolltól kaptam olyat, hogy hát miért én csinálom? Mi az én képesítésem, stb… Sokaknak tetszett, ahogy angolul fogalmazok, voltak akiknek nem tetszett.
MH: Jó, de ez azért stílus kérdése. S hogy miért csinálod? Mert valakinek kell, muszájból.
SzG: Muszájból. Ha valakinek nem tetszik, akkor csinálja jobban! Úgyhogy ez van. Ezt kell szeretni. Nagyon szeretnék partnereket, kiteljesíteni ezt a dolgot. Van egy diaszpóra program, amihez most fogok csatlakozni. A pécsi egyetem szervezi.
Rengeteg ember él kint, aki csak angolul beszél, mert az apjuk, nagyapjuk már nem beszélt magyarul, de még kötődnek. Kutya nem figyel rájuk. 40 millió ír él Észak-Amerikában, és imádják Írországot, lobbiznak érte. Hát ott él 4 millió magyar Észak-Amerikában, akik nem tudnak magyarul, és akik keresik az információt angolul. És nem találják. Milyen jó lenne nekünk 4 millió támogató!
MH: Igen, mint ahogy rengeteg magyar nyelvű előadás alá is odaírják sokan, hogy a téma nagyon jó, végre hogy van egy ilyen, de milyen jó lenne ezt angolul feliratozni is, hogy értsék azok is, akik nem beszélnek magyarul!
SzG: Igen. Valahogy koncentráltan kellene ezt az emberek elé tárni; nagyon széttagolt. Vannak páran, akiket ismerek, a wikipédiára fordítanak angolul, vagy youtube videókat csinálnak angolul a magyar történelemről, de kevesen. Ők is szétszórva, nem koncentráltan, kevés pénzből, periférikusan. Szívből csinálják. Jó lenne gazdát találni ennek az egésznek!
Vannak olyan szervezetek Magyarországon, akik elkötelezettek a keresztény Magyarország mellett. Várom, hogy tudjak velük kapcsolatot létesíteni, mert itt lenne az ideje annak, hogy Európában tudjanak rólunk jókat is, ne csak rosszat. Jó szolgálatot tenne a jelenlegi politikai rezsimnek is szerintem, mert nem csak szidnák Magyarországot nyugaton, hanem jelennének meg azért olyan cikkek is. És nem mindenki az akadémikus cikkeket olvassa, a fantasztikus, mély történészi tanulmányokat angolul – van egy csomó egyébként – , hanem a szociális médiában van mindenki benne.
MH: Tapasztalat, hogy sokszor könnyebben megosztanak egy képet vagy egy rövid idézetet, mint egy hosszabb írást.
SzG: Igen, én is egy rövid bevezető után elhelyezem a linket a saját magam által fenntartott oldalra, mert szükség volt rá. A Facebook bármikor letörölhet engem és kész, minden munkám oda. Kénytelen vagyok oda menteni az anyagaimat a saját oldalamra, hogy mindenkinek elérhető legyen.
Ez az út. Nem egy ördöngösség bekapcsolódni, vagy hasonló dolgokat csinálni szerintem. Egy középfokú angollal is bárki csinálhat ilyet. Mondjuk én angolt tanítok, kicsit könnyebb a dolgom.
MH: Akkor onnan hogy jutottál el idáig?
SzG: Imádtam mindig a történelmet. Szerettem utazni, a kisebbségi kérdés az a szívem ügye volt mindig. Szóval összeállt az egész, és nyolc éve kezdtem el, és akkor kezdtem el vívni is. Elég idős koromban, 46 évesen. Letettem a cigit, és elkezdtem sportolni, vívni kétkezes karddal, és valahogy egyik hozta a másikat.
MH: Erről is írsz az oldaladon?
SzG: Hagyományőrző csoportoknak a munkáját bemutatom, a korabeli vívást népszerűsítem videókkal, mert az nem olyan volt, mint ahogy azt ma gondoljuk, hogy Hollywoodban egymásnak esett két lovag és agyba-főbe verték egymást. Egy nagyon szép vívótechnika volt, egy harcművészet annak idején, amit még ma is őrzünk Magyarországon is. Rengeteg csoport van, akik ezt művelik. Vannak modernek, régebbiek. Egy olyan 30 ezer ember van Magyarországon, aki ilyennel foglalkozik valamilyen szinten.
MH: A könyveidről mit kell tudnunk?
SzG: Ismeretterjesztők. Meg könnyed irodalom. Írtam egy regényt fiataloknak a magyar-török küzdelmekről. Bemutatom benne kik voltak a hajdúk, a zsoldosok, a törökök egy egyszerű történetben. A másik könyvemben pedig a várakról írtam, a legendáikat, a hozzájuk kötődő csatákat történetszerűen, tehát nem olyan szárazon, mint ahogy szokták ezeket tárgyalni. Ilyet még tervezek is írni, csak kevés az idő és sok a munka. Amazonon tudom csak kiadni, mert Magyarországon nem nagyon van kapcsolatom még.
MH: Mennyire van ezekre érdeklődés?
SzG: Van. Amazon-on is méltatják ezeket, és mondják, hogy több kellene még ezekből, de nyilván nem annyira kelendő, mintha könyvesboltban tudnám árulni.
MH: És miért pont a magyar-török háborúkkal foglalkozol?
SzG: Mert nagyon sok volt belőlük. Igazából lehet beszélni 300-400 évről egyszerre, sok az adat róla, ezen kívül akkor csökkent le a magyarság létszáma olyan drasztikusan, hogy lerokkant az ország egészen etnikailag. Az, hogy ezek után kivéreztünk és jött Trianon, az sajnos egy velejáró dolog volt. Elfogytunk.
MH: Akkor ez egy tudatos választás volt nálad?
SzG: Inkább tudatos. Imádom a történelem minden részét, de azért ez egy olyan megkerülhetetlen hőstette volt a magyaroknak, hogy megvédtük Európát, és ez annyira igazságtalanul sehol sem jelenik meg a mai egyetemes történetírásban markánsan, hogy ezt valahogy ki kellett kommunikálni. Ezt muszáj megmutatni, mert ha ezt mi nem mutatjuk meg, akkor ezt igyekeznek agyonhallgatni, lekicsinyelni. Ezt oda kell tenni eléjük, hogy
mi azért vagyunk ilyen kicsik és ilyen nyomorultak most, mert titeket megvédtünk, és mi lett volna veletek nélkülünk?
Tetszik, nem tetszik ez az igazság. Sokan nem szeretik ezt az igazságot.
MH: Említs meg kérlek olyan történeteket, amelyek kevésbé köztudottak, viszont elgondolkodtatóak!
SzG: Rengeteg jó kis történet van, amelyek nekem is újak voltak. Nem vagyok történész, egy felnőttoktató vagyok, egy népművelő, angol tanár. Nem történelemből diplomáztam, sok mindent én sem tudok, csak folyamatosan olvasok róla és sokat megtudtam. Nagyon jók Zrínyi Miklósnak az írásai, nem a Szigeti hősről beszélek, hanem akit megölt a “vadkan”. Most kiadták az ő műveit angolul. Ez egy remek dolog. Neki vannak olyan fantasztikus meglátásai, amelyek időtlenek és teljesen a mai korhoz szólnak. Teljesen modern gondolkodású, én nagyon szeretem a Zrínyit, egyik kedvencem. Őt kellene még egy kicsit berobbantani a köztudatba, hogy mekkora ember volt. Szerintem azért ölték meg, mert a törökök felajánlották neki a szövetséget. Kicsit gáz lett volna, ha a Habsburgok ellen fordul, és kivívja Horvátország és Magyarország függetlenségét török karddal. Az durva lett volna egy kicsit, és meg kellett halnia. A testvére Zrínyi Péter ezt akarta később, ő már nyiltabban szervezkedett a török portával ezügyben. Le is fejezték.
Utána Thököly volt az, aki ezt befejezte. Meg is kötötte a törökökkel a szerződést, és a törökökkel sikerült is kinyomni a Habsburgokat elég sok részről. Például a híres bécsi ostrom 1683-ban, amikor megjelentek a törökök Bécsnél, Bécs kapuinál, akkor az nem jöhetett volna létre Thököly nélkül, aki átengedte őket Pozsonynál: Gyertek, itt van Bécs, kicsit leckéztessétek meg őket! Állítom, hogyha elfoglalják Bécset a törökök, akkor sokkal jobb lett volna a pozíciója Thökölynek, mert ő szabadította volna fel Bécset következő évben. Egészen mások lettek volna az erőviszonyok. Csak hát jött Sobieski, megverte a törököket, és ugye Bécs felszabadult. Sajnos! Más lett volna a felállás, ha Thökölynek sikerül ugyanez. Utolsó pillanatig tárgyalt a Habsburgokkal, felajánlotta nekik a segítséget, de nem kellett. Sokan ünneplik Bécs felmentését, ünneplik a lengyel huszárokat, meg Sobieskit, hát én nem. Persze lehet, hogy ez egy buta megközelítés, de Magyarország szerepét mindenhol mellőzik. Például ennél a híres bécsi ostromnál ezt a tényt nem is tudják az emberek összefüggéseiben. Pedig nem lenne utolsó dolog megnézni, hogy hogyan került a török hadsereg Bécs alá egyáltalán. Hogy tudtak odaérni? Nem volt szárnyuk…, valakinek át kellett engedni őket a területein.
MH: Mostanában előtérbe került Hunyadi. A Belgrád (Nándorfehérvár) melletti Zimonyban állított szobor, vagy mint Bán Mór Hunyadi könyvsorozata, melyből tévésorozat is készül. Mi a véleményed ezekről?
SzG: Én üdvözlök minden dolgot, ami ráirányítja a figyelmet a magyar történelemre. Hunyadinál kell elkezdeni a dolgot, és szépen folytatni, végig követni. De a dolog nem áll meg magában, ha nincs mellette egy nagyon komoly támogatás a szociális médiában, akkor erről sem fog tudni senki. Tehát meg lesz. És akkor mi van? Ebből kellene csinálni egy pojektet, hogy megvalósuljon. Mindenhova eljuttatni, hogy tudjanak róla. Ne tudd meg milyen török propaganda folyik! Fantasztikusan jó filmeket csinálnak, nem egyet, mint a mi Hunyadi-sorozatunk, hanem csomót. Marha jó filmeket csináltak, és tényleg ezek a török harcosok marha jól szerepeltetve vannak benne, és igen romantikus, jó kis filmek. Ott raknak bele pénzt ezekbe. Terjesztik őket, forgatnak róluk. Megjelennek a National Geographic-on, History Channel-en, hogy milyen jó volt a Török Birodalom, nem harcoltak egymással a kisebbségek, nemzetiségek, kuss volt. Mennyire civilizáltak voltak, engedték a vallásokat. Miért nem rólunk van ilyen?
Kövessétek a Magyar-Török Háború / Hungarian-Ottoman Wars -t a különböző felületeken!
Weboldal: https://www.hungarianottomanwars.com/
Facebook oldal: https://www.facebook.com/hungarianturkishwars
Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/2043764082501630
E-mail: gaborszantaidalta[kukac]gmail.com (a [kukac] helyére: @)
Instagram: https://www.instagram.com/hungaries1632/?hl=hu
Twitter: https://twitter.com/DaltaGabor
Linkedin: https://www.linkedin.com/in/gábor-szántai-6b0506a5/
Hozzá tud járulni Gábor munkájának támogatásához akár egy kávé árával is:
https://www.hungarianottomanwars.com/donate-my-work/
Pingback: Szántai Gábor – Hungarian History 1366-1699 - Magyarságunk Hungarikumunk