
Miután sikerült egy szép Trianon emlékművet, és egy Szent Keresztet felépíteni a faluban közadakozásból, felmerült az igény, hogy felújítsuk a vasprofilból készült haranglábat, melyhez a harangokat Dosztál Jakab komáromi öntőmester 1924-ben készítette. Ennek a századik évfordulójára szeretnénk felépíteni egy impozáns 15 méter magas harangtornyot. Ehhez szeretnénk támogatókat szerezni. A falunak erős közösségi tudata van. Az eddigi építményekhez hozzájárultak mind a református, mind pedig a katolikus hitközség tagjai. Vagy a munkájukkal, vagy pénzzel, vagy mindkettővel segítették az építmények megvalósítását. Vörös László kőműves mester elévülhetetlen érdemeket szerzett mind az építési munkák kivitelezésében, mind pedig a társadalom közönyének a leküzdésében. A harangtornyot is ő fogja felépíteni, és biztosak lehetünk abban, hogy az ügy jó kezekbe került. László már a tervezők bizalmát is elnyerte: design: Pintér Zoltán okleveles építészmérnök, szerkezet: Csiba Ottó okleveles építőmérnök. Csiba Ottó még vállalta a betonszerkezetek és a torony faszerkezetének a saját költségen való legyártatását is. A harangtoronyhoz rendezni kell az alatta lévő parcella tulajdonjogát, ami jó úton halad. Segítségre volna szükségünk, hogy ez a csodálatos torony elkészülhessen, amely megalapozza a majdani keresztelő és eskető kápolnát a falu katolikus hívei számára.
Ezért fordulunk tisztelettel az egész világ keresztény hitű magyarjaihoz, hogy segítsék kicsivel, vagy naggyal az izsapi harangtorony felépítését. Kérjük a következő folyószámlára küldeni, illetve kapcsolatba lépni Lászlóval a következő címen HARANG jeligével.
A gyűjtéshez a Pro Megere Polgári Társulás nyújt segítséget:
A társulás székhelye: 932 01 Nagymegyer, Új utca 16
Elérhetőségük: https://www.promegere.sk/
A banki átutaláshoz szükséges adatok
Kedvezményezett: Pro Megere
Számlaszám: SK78 7500 0000 0040 2877 8891
BIC kód: CEKOSKBX
A közleménybe kérjük feltüntetni: HARANG
Vörös László elérhetősége: krby-voros[kukac]panelnet.sk (a [kukac] helyére: @)
Kelt. Izsapon, 2022 március 29-én
A Trianon emlékmű, a Szent Kereszt, a 70 éve magyarul emlékmű és az alkotó
Vörös Lászlóval készített korábbi interjúk
A Nagymegyer-Izsapi Trianon Emlékmű
Összefogás az izsapi harangláb építéséért