Magyarságunk hungarikumunk

Összefogás az izsapi harangláb építéséért

Összefogás az izsapi harangláb építéséért

Változás!!! (2021.11.12)
Időközben erre az írásra megszületett a reakció. Egy nagyon jelentős támogató jelentkezett. Egy támogató, aki vállalja a haranglábhoz a tervezési dokumentáció elkészítését egészen az engedélyeztetésig. És ugyanez a támogató vállalja az alapépítményt is, amihez már csak a burkoláshoz és a tetőépítéshez kell helyi támogatókat találnunk. Ez a nemeslelkű ember Csiba Ottó építőmérnök! Ezután már csak az a kérdés, hogy azt a keveset, ami ehhez még hiányzik helyi összefogásból hozzáadjuk-e?

Jelige: Építész Támogató kerestetik!”

Az izsapi Turul emlékmű építése kapcsán az olvasók már megismerkedhettek Vörös László kőműves mesterrel, aki mert álmodni és a víziójához egy közösség összefogásával el tudott érni, felállítva 2020. június 4-re az emlékművet. A szív nem nyugszik, s a kéz tovább dolgozik újabbnál újabb feladatokon. Lászlóra nyugodtan mondhatjuk, hogy példát mutató magyar, mert jelenleg egy harangláb építéséért dolgozik.

A Nagymegyer-Izsapi Trianon Emlékmű

Magyarságunk Hungarikumunk: Üdvözöllek László! Vágjunk is bele! Milyen embernek ismered magad? Motiváltabbá tett, hogy a Turul emlékmű kapcsán volt, aki negatív véleménnyel illetett?

Vörös László: Természetesen nem esett jól, hogy támadással leplezték a saját tétlenségüket néhányan a faluban, de ahogy ez már lenni szokott “elsimult a viharos víz” miután rájöttek, hogy a kitartásom ez ügyben nem lankad, és végigviszem a célomat!

MH: A már elkészült munkáknál kitűzted a célt, adtad hozzájuk a lelket, a szaktudást, és megjelentek körülötted azok, akik felismerték az alkotások jelentőségét, kibontakoztatva ezzel egy igazi összefogást. Sikerült hitet adni hitetleneknek is?

VL: Természetesen, akik ezeket felismerik segítenek, támogatnak, úgy az egyházak és a város vezetősége is. Viszont mindenkinek nem tudok én sem megfelelni, így akik a kezdetekkor hitetlenek voltak velem szemben, már csak önbecsülésből sem változtatnak a véleményükön. Ez a kor vívmánya sajnos.

MH: Ahogy előzetesen beszélgettünk elmondtál egy történetet, elmesélnéd hogyan van most jelen az életedben a kereszt?

VL: Mióta újra a hitemre találtam új fordulatot vett az életem jó értelemben. Ami nagy jelentőséggel bír itt Felvidéken, az a DAC futball-szentélye, a MOL Aréna. Itt igazán pezsgő vérrel élhetjük át a magyarságunk, és mutathatjuk ki hovatartozásunkat annak ellenére, hogy ez sokaknak a nemtetszését váltja ki. Ez a hely volt számomra az, ahol talán minden elkezdődött. Sokaknak ajánlom, hogy látogassanak el hozzánk, és megérti.

Ezek után jött a Turul szobor megépítése, s még az a bizonyos koncert-előadás a nagymegyeri református templomban. Mert ugye, “Egy az Isten.”

Izsap - A Remény keresztje. Vörös László alkotása.
Izsap – A Remény keresztje. Vörös László alkotása.

MH: Miért érdemes keresztet építeni?

VL: Véleményem szerint csak keresztet éri meg építeni. A kereszt felmutat az égbe Istenhez, aki megmutatta nekünk, hogy Ő mire volt képes az emberért, hisz egyszülött fiát adta oda, áldozta fel értünk. Ugyanakkor megmutatta, hogy mi mire vagyunk képesek az embertársainkkal szemben még Krisztus után több, mint kétezer évvel is!

MH: Hogy történt a Szűz Mária szobor felállítása?

VL: Nagy szerencsénkre egy a palóc vidékről hozzánk került esperesünk, – ki nagyon építő jelleggel viszonyul az itteni közösséghez – kért meg, hogy készítek el valami érdekes és ugyanakkor modernebb 4 stációból álló megállót az Úrnapi Körmenethez. Ezek után csak egy lépés volt addig, hogy az újabb felkérés jöjjön az atyától: a katolikus Szent Teréz óvoda bejáratához helyezzünk ki egy gyönyörű, talán a múlt századból származó kerámiából készült Szűzanya szobrot. Ezt az óvodát az egyház tartja fent. A szobor a parókia pincéjéből került elő, mely annak homlokzatán volt valaha. De jött a felújítás, és gondolom nem volt vállalkozó, aki azt újra kihelyezze. Most méltó helyre került.

MH: Miért nem vagy hajlandó csak egy darab zászlót adni az embereknek?

VL: Ugye, megint “csak a DAC”! Meccs közben ismerkedtem meg pár sümegi emberrel, és meginvitáltam őket a Turul szobor avatására. Eljönni sajnos nem tudtak a covid helyzet miatt, de a határra elhoztak nekem 300 darab magyar zászlót, mellyel akkor sikerült feldíszíteni a falut. Majd miután vége lett az ünnepségnek szedtük őket össze, és sokan odajöttek hozzám, hogy nem adnék-e nekik egyet? Mondom – egyet nem, csak minimum kettőt! Hogy miért? – kérdezték is. Azért, hogy a másikat add oda barátnak, ismerősnek had tegye ki ő is a házára, telkére, hogy ők is nyíltan merjék így felvállalni magyarságukat!

MH: Mit üzen a “70 éve magyarul” gondolat?

VL: TRIANON után egyre nehezebbé vált a magyar oktatás, a magyar szót használni Felvidéken. Édesapám mesélte, hogy a faluban szinte senki sem beszélte a szlovák nyelvet, de egy szlovák tanítónőt küldtek a magyar helyett. Megszűnt a magyar oktatás idehaza, mely csak 1950 után kezdett enyhülni külföldi nyomásra. Ekkor indult itt Nagymegyeren a magyar tanítás. Ennek apropójára kért fel az iskola igazgató tanácsa, élükön Soóky Mariánnal, hogy készítsek hasonló emlékművet az iskola bejáratához, mint a templom körüli stációk. Kissé átgondolva bele is fogtam a jellegzetességét meghagyva a folytonosságra törekedve, hisz a templom és az iskola közt is van folytonosság, magyar iskola, magyar mise, magyar hitélet!

“Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!”

Reményik Sándor

Írja Reményik Sándor versében. Az ív alá került még egy szintén a múlt századból származó kis harang, mely valaha az izsapi bíró ökrének a nyakában lógva csilingelte végig a falut a szekér előtt. A tartószerkezete a nagymegyeri erdőből való, melynek a Kálnoky grófi család még ma is a birtokosa.

A jövő feladatai

MH: A terveid között szerepel egy harangláb építése is. Hogy született meg ennek az ötlete?

VL: A magam álma, hogy az 1924-ben Dosztál Jakab öntőmester által öntött két harangnak a vasprofilból készített haranglába helyett újat építek. A maga idejében “remekműnek” számított harangláb, melynek örülhetünk is, hogy a kommunisták annak idején meg merték építeni a maguk módján. Talán mégis Istenfélő emberek voltak ők is. Ha a tervem sikerül először a nagymegyeri templom tornyát kellene adakozás, gyűjtés által az egyház szervezésével felújítani.

Utána a harangláb átépítése egy templomtoronnyá, de úgy, hogy “ne rúgjuk el a labdát” a következő nemzedéknek, mert ha lesz rá lehetőségünk, akkor mi, vagy majd ők tudjanak egy 20-25 fős kis kápolnát mögé építeni.

Első viszont a tervek elkészítése lenne, hogy legyen mi alapján elindulni azon a bizonyos rögös úton ezzel a kis katolikus közösséggel, amely itt van a faluban.

Keresek most egy vállalkozó szellemű – akár fiatal – építészt, aki az általam megálmodott harangtornyot megrajzolná, papírra vetné. Még van rá 3 évem 2024-ig, a harangok öntésének 100. évfordulójáig. Hajrá Izsapiak!

A FELHÍVÁS az izsapi harangláb ügyében! Építész kerestetik! Támogatók kerestetnek!

Keressük azt a nemes ügyek mellett elkötelezett építészt, aki elkészítené a harangláb terveit! Keressük azokat a nemeslelkű támogatókat, akik hozzájárulnának a harangtorony megépüléséhez. Érdeklődni és jelentkezni a krby-voros@panelnet.sk e-mail címen vagy a Magyarságunk Hungarikumunk oldalon lehet.

MH: Említettél egy megható találkozást, elmesélnéd kérlek?

VL: Amint a rossz, úgy a jó hír is eljut az emberekhez, hogy aztán levonják belőle a maguk következtetését. Történt, hogy a kereszt és annak a megáldásának a híre bekerült a Remény katolikus hetilapba. Ezt olvasva egy ma már 92 éves bácsi és a gyerekei megkerestettek (mily kicsi a világ), hogy megismerjék azt az embert, aki ugyanazokat a dolgokat csinálja, mint annak idején ő a szülőfalujában és szerte Csallóközben. Elhívtak magukhoz, és amikor beléptem az udvarra csak akkor láttam meg mit mutat a sors számomra. A lánya és az unokája hozta le a lépcsőn tolókocsiban az udvarra az élet alkonyán lévő 92 éves tagbaszakadt, valaha kemény fizikumú bácsit. De a kék szemének csillogásán szerintem mit sem fogott az idő vasfoga. Könnyek közt mutogatta az udvarában lévő sablonokat, öntőformákat, kis kápolna díszeket. Elmesélte, hogy bizony maga a saját elgondolása alapján készítette mindet, a templomi kápolnát díszítő falmintákat, párkányokat. A vastag fotóalbumát végignézve mind-mind tudta a mai napig melyiket, kinek, hova készítette. Mintha a saját gondolataimat hallottam volna a szájából, mikor őszintén elmondta, hogy bizony az “átkos” elején nem volt szabad ilyeneket csinálni, de ő a jelentgetések ellenére is folytatta a munkáit. “Köszönetet azt ne várj te sem édes fiam a munkáid után!” – mondta, amivel tisztában is vagyok.

Szomorúan búcsúztam el tőle. Fájó szívvel, mert ugyan megígértem, hogy nemsokára újra meglátogatom, de hajlott korára való tekintettel nem tudom látom-e még valaha. De jó magyar emberhez hűen ő sem engedett el engem ajándék nélkül. Adott a Remény keresztje tövéhez egy általa készített János keresztet és egy Krisztus jelet, amit büszkén teszek ki a kereszt domboldalába. Elgondolkodtam a hazafelé vezető úton.

Ezt a nehéz utat választod hát te is? Nem fér hozzá kétségem, természetesen, hisz Krisztus is elkerülhette volna a Golgotát!

Isten áldja a magyarokat, és köszönet a segítségért mindenkinek!