100 évvel ez előtt egy halálos ítéletet mondtak ki egy olyan országra, melynek már akkor is országok tucatja lehetett volna hálás. A józanul gondolkodók maréknyi csoportja mellett többségben voltak azok, akik készek voltak végignézni a feldarabolt Magyarország kivérzését. De azt mondják: “Sokáig él kinek halálhírét keltik“, s a csonkolt darabok gyökerükbe kapaszkodva mondtak nemet a pusztulásra. Közel két évtized elteltével a kemény munkának egy újabb keresztrefeszítés vetett véget. A fájdalom csöndjét a bűnösök nevetése nyomta el a keresztfa tövénél. Lassan, napra pontosan itt a 100. évfordulója a trianoni diktátumnak, és ezt az egy évszázadot magunk után hagyva el kell gondolkodjunk ennek a szimbolikusságán, mert tudjuk: fel is út, le is út…
“Nekünk, Felvidéki Magyaroknak a Turul valami mást, a Szent Koronát emelje a magasba, emelje a Magasztos égbe!”
Magyarságunk Hungarikumunk: Üdvözlöm Vörös Lászlót! Kezdjük is azzal, hogy milyen az élet magyarként a felvidéki Nagymegyer-Izsap településen Trianon után 100 évvel?
Vörös László: Mivel egy szomszéd falu, Balony szülöttje vagyok és nem tősgyökeres izsapi lakos, neveltetésemtől fogva természetesnek veszem, hogy ha bekerülök egy új közösségbe, szeretnék ott is megfelelni, hasznossá válni és mindent megtenni annak érdekében, hogy elfogadjanak. Nem volt ez másképp a katonaéveim alatt sem, hisz csallóközi magyar létemre Csehország morvaországi részén voltam katona, ahol kifejezetten keresték a csehek a megbízható, mindig jól teljesítő magyar ajkú legényeket. Nem számított a gyenge szlovák tudás sem, majd megtanulja – mondták. A pozsonyi szlovákok is előszeretettel keresnek megbízható szakembereket a magyarok lakta vidékekről. Trianon után az ország másodrendű polgáraként élve fűt bennünket a magyar vérünk, hogy megmutassuk a világnak, mi is érünk annyit, mint bármilyen más nemzetiségű ember a Földön.
M.H: Hogy készül közösségük június 4-ére?
V.L: Egy januári falugyűlésen vetettem fel az ott jelenlévő falubelieknek, polgármesternek és képviselőknek, hogy ezen a szomorú 100. évfordulón szeretném, ha mint már oly sokszor az elmúlt időszakban, ismét összefogna a falu közössége és építsünk közösen egy méltó emlékművet erre az alkalomra. A községben eddig emelt emlékművek – egy az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékére állított kopjafa és a keresztény ökumenizmus jelképévé vált fából faragott harangláb kivételével – csupán gránitsziklán vagy épületek falain elhelyezett emléktáblák. Én valami többet, monumentálisabbat szerettem volna. Kőműves mester létemre naponta kihívásoknak nézek elébe, mindig újat és szebbet kell alkotnom, ezért döntöttem úgy, hogy ebbe is bátran bele merek kezdeni. Jött az ötlet, hogy elég nagy a falu főtere, építsünk oda egy körforgalmat és annak a közepébe helyezzük el az emlékművet. Ezt az ötletet azonban gyorsan elvetettük, mivel közvetlenül a parlamenti választások előtt nem lett volna ajánlatos újat húzni a különböző hivatalokkal, no meg aztán mi nem vagyunk olyan emberek, mint Ján Slota, aki annak idején Komáromban engedély nélkül felállíttatta a megyei útra a Ciril – Metód szobrot. Februárban nekiláttunk a beton talapzat elkészítésének, amit április végén ki is helyeztünk a térre.
“Minden népnek joga van megismernie saját múltját, hiszen annak ismeretében tudja jelenét élni, a jelenben jövőjét építeni, alakítani.”
M.H: Mindenféleképpen saját kezűleg akarta elkészíteni az emlékmű talapzatát?
V.L: Szerencsémre a talapzat elkészítésében segítségemre voltak olyan emberek, akikkel azóta is nagyon jó barátságban vagyunk. Előtte nem is ismertük egymást, de a már „közös cél” elérése érdekében szívesen segítettek. Itt szeretném megemlíteni Cséfalvay Gusztáv és Anda Tibor nevét, akik ötleteikkel rengeteget segítettek az emlékmű végső formájának kialakításához.
M.H: Mikor még csak tervezési szakaszban volt a Nagymegyer-Izsapi Trianon emlékmű, akkor a választása miért a Szent Koronára, és a turulmadárra esett a magyarság jelképei közül?
V.L: Őszintén megvallva először más elképzelésem volt, talán egy kicsit keményebb, vagy mondhatjuk „nemzetibb” elképzelésem volt. Az első terv egy megrogyott oszlop, rajta egy hatalmas pallos vésett TRIANON felirattal, tetején a turullal. De Cséfalvay Guszti barátom kiokosított, hogy az a fekete mágia jelképe volna. Nekünk, Felvidéki Magyaroknak a Turul valami mást, a Szent Koronát emelje a magasba, emelje a Magasztos égbe!
M.H: A szobrászra hogyan esett a választás?
V.L: Ebben a választásban is Guszti barátom volt a segítségemre, vele egy felvidéki születésű, ma Budapesten élő szobrászművész hölgyet, Szunyog Júliát kértük fel ennek az emlékmű elkészítésére.
M.H: Egy fejben megszületett ötlet hogyan vált egy közösség összefogásává?
V.L: Az összefogás elég nehezen indult, de akik hittek bennem, azok az első pillanattól kezdve támogattak. Polgári társulások, Nagymegyer Város Önkormányzata, DAC szurkolótársaim és barátaim, izsapi lakosok, ismerősök és ismeretlenek álltak e nemes kezdeményezés mellé. Természetesen voltak ellenzők is, akik a facebook oldalain negatív kommentjeikben nyilvánították ki nemtetszésüket, bírálva magyarságunk történelmét és a mi buzgóságunkat. Sajnos élnek közöttünk olyan emberek is, akik nem akarnak emlékezni a magyar nemzet sokszor szomorú és sanyarú múltjára, akik elfeledkeztek a magyar nemzetet ért erőszakos cselekedetekről, elfeledkeztek eleik, őseik meghurcoltatásairól.
M.H: Esetleg az emlékmű elkészítésével üzenni is szeretne a 15 millió magyarnak?
V.L: Üzenetem ezzel az emlékművel az volna, hogy mi már csak elviselői vagyunk történelmi múltunk viharos eseményeinek, de az akkor élt generáció – a mi apáink, nagyapáink, ősapáink – voltak azok, akik a meghurcoltatást és borzalmat elszenvedték, akiktől megtagadták hazájukat, nyelvüket, nevüket. Minden népnek joga van megismernie saját múltját, hiszen annak ismeretében tudja jelenét élni, a jelenben jövőjét építeni, alakítani. A mi feladatunk, hogy az igazság fényét megőrizzük és továbbadjuk a következő nemzedékeknek. Trianon az árulások története. Előbb a nagyvilág árulta el a magyarokat, aztán magyar a magyart. Az árulást csak az összefogás győzheti le. Ezért teszünk meg mindent, hogy a széthúzás és szétszakítottság napját az összetartás napjává tegyük. Hogy a széthúzás és szétszakítottság idejét az összetartozás idejévé változtassuk. Azzal, hogy emlékezünk. Azzal, hogy nem engedünk felejteni. Azzal, hogy emlékművel emlékeztetünk.
M.H: Talán sokan szerettek volna emlékezeteset alkotni erre az évfordulóra, de a koronavírus maga mögé utasított mindent. Ha a korlátozó intézkedések nem érnek véget június 4-ig, akkor a nagymegyer-izsapi Trianon emlékmű felavatása egy későbbi időpontra csúszik?
V.L: Természetesen ha a koronavírus miatti korlátozások nem teszik lehetővé június 4-én a gyülekezést vagy a „gúnyhatár” átlépését, akkor csak a szobor felszentelését fogjuk elvégezni, a komolyabb megemlékezést egy későbbi időpontra halasszuk. Mindenképpen szeretnénk a teret megtölteni magyar emberekkel és magyar zászlókkal.
M. H: Az emlékmű éke a bronz Turulmadár és a Szent Korona; ezek a megvalósításához, valamint a parkosítási költségekhez segítséget kértek a nagyvilágtól. Hogyan tudnak hozzájárulni azok, akiknek fontos az emlékezés?
V.L: Ez a jelen helyzet eléggé megnehezítette az anyagiak összegyűjtését. Mivel az emlékoszlopot önerőből tervezzük megépíteni, szükség volt egy szoborbizottság megalapítására. A szoborbizottság az adományok fogadására elkülönített számlaszámot nyitott az OTP BANK – nál.
A címzett az Izsapi IQUS Polgári Társulás.
A számlaszám a következő: SK92 5200 0000 0000 1870 6984.
BIC kód: OTPVSKBXXXX
M.H: Köszönöm a lehetőséget a beszélgetéshez, és kérem, Ön fejezze be a bevezető gondolatokat! Hogyan tovább június 5-én?
V.L: Adjon az Isten szebb jövőt minden magyar embernek! Vesszen Trianon!
Az interjút készítette Szabó János Zsolt
