fbpx
Magyarságunk hungarikumunk

Trianon-menet

Trianon-menet

2019.június 4. - 2019. július 22.
Budapest - Versailles
1660 km gyalogszerrel
49 nap alatt

Interjú Lendvai Józseffel a Trianon-menet szervezőjével, vezetőjével

Néhány derék magyar felvette a hétmérföldes csizmáját, és elhatározta, hogy szerencsét próbál, és gyalog elsétál Budapesttől Versailles-ig felhívva Európa figyelmét a példátlan igazságtalanságra, mely 99 éve sújtja egyedül Magyarországot. Lendvai Józseffel a Trianon-menet szervezőjével, vezetőjével beszélgettünk.

Magyarságunk Hungarikumunk: Köszöntöm Lendvai Józsefet a Trianon-menet résztvevőjét! Talán a cselekedet erkölcsi magasságát a gratuláció helyett leginkább a köszönet, és hála fejezheti ki, amit a meneten résztvevők iránt érezhetünk. A rengeteg kilométer és az elkoptatott cipőtalpak embert próbáló teljesítménye mellett bennem egy szakrális párhuzam is megjelent. Ahogy az országcsonkítást követően Nagy-Magyarországot megfeszítve ábrázolták, úgy az Önök útjáról, a felszakadt vízhólyagok fájdalmairól és a lelki megpróbáltatásokról Jézus keresztútja ugrik be. Útjukkal a nagyvilág figyelmének a felébresztésére volt szükség, vagy inkább a miénkre; magyarokéra?

A megfeszített Magyarország. Vesszen Trianon! Igazságot Magyarországnak!
“…enyhületet és megváltást csak a feltámadás hozhat.”

Lendvai József: A mi testi fájdalmaink és lelki megpróbáltatásaink néhány nap vagy hét után elmúltak, véget értek, míg Jézust, amint a Kárpát-hazát is megfeszítették. És e megfeszítettség fájdalma örök, enyhületet és megváltást csak a feltámadás hozhat. Ebben hiszünk és remélünk, ezért keltünk útra. A maradékország magyarjaiban nem csak e hitet kell feltámasztani, hanem a Trianonnal kapcsolatos félelmeket, közömbösséget és tétlenséget is le kell rázni, tiltakozó menetünk ennek volt példája és eszköze. Az elszakított részekben élőknél az elszakítottság fájdalmát és a magukra hagyottság érzését kívánta menetünk tompítani, és növelni a 99 éve bennük élő reményt a visszatérésre. A nagyvilág figyelmének felébresztésére nemzetünk 56-os hősi küzdelme is kevés volt, ezért nem sokat remélhettünk. Azért mindent megtettünk, hogy rávilágítsunk arra a mérhetetlen igazságtalanságra, hogy Nándorfehérvárt adtuk Európának és Trianont kapta nemzetünk „jutalmul”.

Nándorfehérvárt adtuk Európának és Trianont kapta nemzetünk „jutalmul”.

MH: Néhány nappal a Trianon-menet után bizonyára szokatlan érzés, hogy már véget ért az út, viszont van, amit máshogy látnak? Amire esetleg a gyaloglás hívta fel a figyelmüket?

A Trianon-menet résztvevői Párizsban
A Trianon-menet résztvevői Párizsban

LJ: Gyalogosan megtapasztaltuk a fejlett nyugaton, hogy bizony néha „kelet”. Főleg francia, de német területen is napokig nemhogy internet kapcsolatunk, de mobil kapcsolatunk, térerőnk sem volt. A városok közterületei sok helyen elhanyagoltak, a pedáns németek sem azok már, Franciaország nem tűnt nagy és gazdag országnak, vidéki kisvárosaik és falvaik kiürülnek, szinte élettelenek. Láttuk tehát hanyatlásuk első jeleit és láttuk a jövőjüket meghatározó jeleket is. Mindennapos kép volt, mely beivódott retinánkba, a gyermekét babakocsiban toló, vagy gyermekeit sétáltató fejkendős nő. Más gyalogost nem is nagyon láttunk. Tapasztaltuk, pénzzel jólét építhető, de nemzet nem. Ez figyelmeztető számunkra is. Lelki megújulásra és egységre van elsődlegesen szüksége nemzetünknek is.

MH: Az előző kérdést kicsit tovább gondolva; az Önök személyes ismeretségi körében megjelent-e némi pozitív változás a fejekben?

LJ: A változás nem megy egyik napról a másikra. Szerintem még maga a fizikai teljesítményünk sem tudatosult sokukban. Nem tudják még elképzelni sem mi az, ennyi időt és ennyi kilométert pihenőnap nélkül gyalogolni, minden nap, legyen bármi, nyolc-tíz órát menni és menni. Mert mindenki ma már szinte mindenhova kocsival jár. A média nem tudósított a menetünkről, így azoknak az embereknek, akik a média alkotta virtuális világban élnek nem jelenhetett meg menetünk eszmei és erkölcsi mondanivalója sem. Ugyanakkor, menetünk előkészítése során, majd a 49 napja alatt, nőttön-nőtt a minket a Trianon-menet facebook oldalunkon követők, az értünk imádkozók és aggódók, a minket biztatók és értékrendünket támogatók, a Trianon ellen kiállók tábora. Így bár célunkat elérve eljutott gyalogos tiltakozó menetünk Versailles-ba, feladatunk idehaza folytatódik. Megyünk, és kis közösségekben terjesztjük tovább a menetre is magunkkal vitt mondanivalónkat, mondjuk el a menet során szerzett tapasztalatainkat és megélt élményeinket.

MH: Manapság az internet segítségével minden információ elérhető számunkra. Ha még érdeklődőbbek vagyunk, akkor a megfelelő könyveket is be tudjuk szerezni. Ismerjük a trianoni diktátum különböző okait, de miben látja jelen pillanatban a lehetőséget az orvoslásra? Mi lenne a legfontosabb ma?

LJ: Hiába érhető el minden, a nagyobb erővel és régóta belénk sulykolt hazugságokat nehéz felülírni az agyakban és a szívekben. És az ismeretek nagyon hiányosak, mert a legtöbb ember (főként a maradékország magyarjai) elzárkózik a témától, sőt azt mondja el kéne felejteni és túl kéne lépni rajta. Ezért a legfontosabb még ma is, az igazság megismertetése, gyerekkortól elkezdve. Beszélni kell róla és tanítani, mindenkinek meg kell ismernie Trianon igazságtalanságát és következményeit, mert mindenkit érint, nem csak az elcsatolt területen élő magyar testvéreinket, még 99 év után is. És szembesíteni kell vele a tudatlan, és nemzetünk sorsára közömbös nyugatot is. Orvosság pedig egy van, a békediktátumok jogi úton történő semmissé nyilvánítása. Amíg ez nem történik meg, addig is a nemzeti önrendelkezés alapján a teljes autonómia megadása az utódállamokban élő tömbmagyarságnak csak gyógyír lehet. Ez azonban olyan minimumfeltétel, amit minden magyarnak, él bárhol a világban, támogatnia kéne.

MH: Önök mintákká váltak. Önöknek voltak mintáik?

LJ: Okos Márton és Juhos Gábor, két erdélyi fiatalember 1989-ben gyalog ment Budapestről Párizsba, hogy felhívja a nyugati világ figyelmét az erdélyi falurombolásra. Menetünk fővédnöke, a Magyarok Világszövetsége 2017 óta gyűjti az aláírásokat Trianon ellen. Az egyik, bizonyság arra, hogy el lehet gyalogolni akár Párizsig is, és megmutatta a gyalogos tiltakozás lehetséges erejét. A másik, nemzetünk legfontosabb ügyének élharcosaként, megmutatja, hogy Trianon nem örök, nincs kőbe vésve, és van békés út Trianon rendezésére. Így a zászlóinkon, és a szórólapjainkon is elvitt üzeneteinkhez szolgált mintaként. Valamint abban, hogy nemzetünk legfontosabb ügyében a magyar és magyar közötti minden (vallási, pártbéli és minden egyéb) különbözőséget félretéve egységesen és kitartóan kell fellépni. Ezt tették csapatunk tagjai is közös, küzdelmekkel teli hosszú utunk során.

MH: Véleményem szerint sokszor nem is az osztja meg az embereket, hogy szeretnék-e “visszacsinálni Trianont”, vagy sem, hanem hogy látnak-e esélyt rá, vagy nem. Mit üzenne azoknak, akik kevésbé reményteljesen látják az ügyet?

LJ: Ha Németország újra egyesülhetett, ha új országok jöhettek létre nemzetek önrendelkezése alapján Európában is, ha ma már arról beszélnek, hogy Írország újra egyesülhet és Skócia kiválhat az Egyesült Királyságból, akkor látni kell az esélyt arra is, hogy a magyarság újra egy hazában élhessen. Ehhez azonban meg kell teremteni előbb az egységes nemzeti akaratot az egész nemzeten belül. Majd megerősítve akaratunkat, ki kell járnunk és követelnünk a magunk igazát. A dölyfös nyugat és a támogatásukat élvező rabló nemzetállamok a gyenge sóhajtásoktól nem fognak meghajolni, megalkuvó és dörgölőző magatartással, lehajtott fejjel pedig nem érhetünk el náluk eredményt.

MH: Hogyan látja a magyarság jelenlegi helyzetét?

LJ: A magyarságot sokszorosan sújtotta Trianon. Az elszakított területeken élőkre súlyos asszimilációs nyomás nehezedik generációk óta, másodrendű állampolgárok, ha megtartják magyarságukat. A megaláztatások miatt és a jobb élet reményében sokan hagyják el ma már szülőföldjüket. Maradékország magyarjai sokszorosan fizették és fizetik vissza a mai napig a háborúk és a megcsonkítás, majd a rendszerváltozás szabadrablásának gazdasági következményeit. Generációkba sulykolták a „bűnös nemzet” tudatot és a szolgalelkűséget. Elvették az emberek hitét, a család elsőbbségének fontosságát, és igyekeztek kiölni minden nemzeti, hazafias érzést. A súlyos megosztottságot okozó pártoskodás, és szintén gazdasági okok miatt maradékországból is nagyobb lett az elvándorlás. E terhek, és az összetartó fonalak elvágásának egyenes következménye az elmúlt évtizedek sok abortusza, és hogy fogyó nemzet lettünk. Látni kell, hogy csak a gazdaság megerősítésével nem fordíthatóak vissza a rossz folyamatok. Amennyiben a magyar lélek nem újul meg bajaiból, marad a megosztottság és önzőségünk miatt lemondunk az elcsatolt területek magyarjairól is, nem lesz feltámadás, elporlunk és mások lakják majd be a Kárpát-medencét.

MH: Mi a legkedvesebb élménye, melyet a Trianon-menet alatt élt át?

LJ: A csatlakozókkal eltöltött órák és napok. Ezek közül is kiemelkedik az ulmi magyarok vendéglátása, és vezetőjük, Székely Enikő és családjának odaadása, egész napos kísérete székely ruhába öltözve, és további utunk során is aggódó érdeklődése, szerető féltése.

MH: Ha felírhatna egy gondolatot a Trianoni diktátum margójára, akkor mi lenne az?

LJ: Trianon nem örök, nincs kőbe vésve!

MH: Köszönöm a beszélgetést! Jó pihenést kívánok és kitartást a jövőbeni vállalásaihoz! Vesszen Trianon!

LJ: Úgy legyen! Vesszen trianon! hisz Velünk az Isten! Igazságot Magyarországnak!

Az interjút Szabó János Zsolt készítette a Magyarságunk Hungarikumunk oldalon.