Többek között ezt is írta a Kossányi József 1958-ban lányának, Katikának, levelében.
Az apa, Kossányi József, költő és tanár is volt egyben. Rajongással szerette szülőfaluját, édesanyját, hazáját a mindenkori Magyarországot. Ezért a rajongásért a későbbiekben meghurcolták, hamis vádak alapján politikailag életét kerékbe törték, ellehetetlenítették. Az apa kálváriája megkeserítette és nehezítette hitvese és gyermekei életét egyaránt.
Kossányi Katalin, édesapja kicsi Katikája, a háború alatt, 1942 augusztus 8-án jött világra Komáromban. Katika könnyes szemmel emlékszik vissza boldog gyermekkorára, amikor még a család együtt volt. Gyakran üldögélt édesapja nyakában, aki magyar nótákat énekelt neki. Mindet szerette hallgatni, de a szívéhez legközelebb az “Elindultam szép hazámból, híres kis Magyarországról” állt az aprócska lánynak. Az apa már ekkor sejtette, hogy hamarosan el kell válniuk. Azt azonban nem tudhatta, hogy az imádott kislánnyal csak hosszú évtizedek múlva, az egykori Jugoszláviában találkozhat a múlt század hatvanas éveiben. Majd Amerikában 1972-ben, ahova édesapja hívta meg Katikáját. A pár boldog év nagyon hamar elröppent, tovaszállt. Az anya magára maradt gyermekeivel, igyekezett bennük tartani a lelket, az édesapa elhagyni kényszerült hazáját, Európát. Clevelandban talált ideiglenes megnyugvást, de szíve mindig húzta a szülőföld felé, családjához. Ez csak 1983-ban adatott meg neki részben, ugyanis szülőfaluját nem láthatta soha többé.
Katika nagyon hiányolta édesapját, amikor megtanult írni, levelezett apukával, ahogyan hívta Őt. Számtalan levél íródott, melyeket mindketten megőriztek. Először álnéven kellet levelezniük, mert a Kossányi név nem volt kívánatos Magyarországon. Szenpéteri Katalinnak jöttek a levelek, amely később visszaalakult Kossányivá.
Verset is írt neki Mókuska címmel. Gyönyörű szép, fájdalmas vers. Egy részt idézek:
”… Kedvem meghintáztam nyíló rózsabokron,
Mohos fák ágain, intett felém Sopron,
Rég szavak becéztek, mint csengettyűk csengtek,
Katikám álmai köröttem esengtek...”
Hosszú bürokráciai huzavona után, Kossányi József Magyarországra, Budapestre visszatérhetett. Itt szeretett Katikája vigyázta lépteit, hosszasan beszélgettek. Katika tudta, hogy édesapja, idős kora ellenére, hiányolja az irodalmi életet, a költők társaságát, ezért kapcsolatba lépett Csoóri Sándorral, Varga Domokossal, akik rendszeres látogatói lettek az idős költőnek. Az utóbbi búcsúztatta Kossányi Józsefet, amikor elhunyt.
A szeretet csodákra képes, ez Katikánál különösen így van. Mikor Oláh György, édesapja egykori kedves tanítványa, közölte vele, hogy a szentpéteri iskola édesapja nevét készül felvenni, nagyon megörült és mindenben támogatta e nemes ügyet. A Kossányi család jóvoltából felújíthattuk az iskola könyvállományát több, mint 300 könyvvel és adathordozóval.
A névfelvétel óta éppen kerek húsz év telt el, barátságunk Katikával elmélyült. Jártak nála pedagógusok diákokkal és egyénileg is. Mindig szeretettel látta a szentpéterieket otthonában, amelyet elneveztem virtuális múzeumnak. Eszmei értékek vannak ott, nem anyagiak. Aki éhezi az értékes irodalmi élményt, nála megtalálja.
Katika a fény a Lámpásokban, őrzi a lángot, melyet örökségül kapott. Őrzi és továbbadja nekünk, amit mi kötelesek vagyunk átadni a felnövekvő szentpéteri magyar nemzedéknek. Mert kell a lámpás az éjszakában, ahogyan azt Kossányi József egykor megírta.
A következő részben olvasható: Kossányi József levele leányának.
Írta: Sárközi Anasztázia
nevelő- könyvtáros
Kossányi József Alapiskola és Óvoda
Komáromszentpéter
Kossányi József Mókuska puzzle
