Pár héttel ezelőtt egy meghívást kaptam Felvidékre, a szentpéteri Kossányi József Alapiskolába, hogy az ott szervezett Mesemaratonon vegyek részt. Az ismételten megrendezett program célja az, hogy a gyerekekkel megszerettesse az olvasást, ami a tapasztalataim alapján jól is működik. Az olvasás pedig új dimenziókat nyit mindenki számára. Különösen igaz ez a mai – értékeket vesztő – világunkban.
Május 26-án indultam Nyíregyházáról, s olyan ebédidőre meg is érkeztem. Az első élmény a rendkívüli szívélyes fogadtatás volt, és itt külön ki kell emelnem a gyerekeket; ugyanis kivétel nélkül, kicsi és nagy egyformán hangosan előre köszönt, ahogy megláttak. Ebédidő lévén át is sétáltunk az ebédlő épületébe, ahol megebédeltünk. Végeztével pedig nem csupán letették tálcáikat a gyerekek, hanem maguk után a maradékot kikaparták, az evőeszközöket külön pakolták. Nyilván lehet ennek egy praktikussági oka, viszont minden gyereken látszott az életre neveltség és talpraesettség, de erre még a későbbiekben kitérek. A szálláson az autóból gyorsan kipakoltam a fölösleges dolgokat, és visszaindultam az iskolába. Út közben találkoztam pár tizenéves fiúval, akik szintén tisztelettudóan “Jó napot kívánok!”-al köszöntek. Nem tudom, hogy az iskolába jártak-e, de valószínűsítem. A délutáni programok között szerepelt a Kossányi József felvidéki költő szülőházának a meglátogatása. Kossányiról most csak röviden annyit, hogy a felvidéki magyar nemzeti azonosság erősítését szolgálta még akkor is, amikor emigrációba kényszerült. Az iskola az ő nevét vette föl, és ápolja a falu szülöttének emlékét.
Sárközi Anasztázia írása Kossányi Józsefről: Barangolások ködbe vesző emberek és értékek nyomdokán – Kossányi József
A következő állomás a református templom volt, majd a gyerekek visszaindultak az iskolába, én pedig a falumúzeumba mentem, mert már vártak ott, hogy körbevezessenek és készíthessek néhány fotót. A fényképeket Szentpéter látnivalóinál lehet megtekinteni. Este nyolc órára volt megbeszélve, hogy a szülők akkorra hozzák vissza a gyerekeket az iskolába, így volt még kis időm, elmentem hát megvacsorázni. A Mesemaratonra több korosztályból érkeztek gyerekek, és volt aki már az előző évben is volt. Az iskolaudvaron álló Kossányi mellszobor előtt készítettünk pár csoportképet és a gyerekek lepakolták a tanteremben a táskáikat, hálózsákjaikat és felvették a kedvenc könyvüket a zseblámpákkal együtt. Sorra elmesélte minden gyerkőc, hogy miért éppen azt a könyvet választotta. Érdekes volt, hogy nem volt köztük, aki viszolygott volna a vaskos könyvektől. Gyakorlásként eltáncolták az Összetartozás táncát, majd indultunk az emeleten lévő könyvtár helyiségbe, hogy elkezdődhessen az olvasás. A gyerekek nagyon élvezték, hogy a kedvenc könyvükkel vonulnak az emeletre a sötétben és maguknak világítanak. Körülülték az asztalt és mindenki olvasni kezdett. Még csak magában mindenki. Aztán akinek a tanítónő cukorkát dobott az egy sort hangosan is olvasott. Nem volt itt semmi kényszer, a gyerekek sem izgultak. A cukorkák repkedtek, a gyerekek pedig örömmel olvastak. Volt olyan is, aki megfeledkezett az egy sorról, és hosszasan mesélt nem spórolva a hosszú sorokkal. A következő egy akasztófa nevű játék volt, amelynél szavakat kell kitalálni, ha valaki nem ismerné. Bámulatos volt, hogy néhány meglévő betűből már ki is találták a feladványokat. Anasztázia (a tanítónő) mindig elkezdett valami új játékot, így a gyerekeken egy pillanatra sem látszódott, hogy figyelmük elkalandozott volna, vagy a lelkesedésük csökkent volna. Készülve az éjszakához önállóan elrendezték hálózsákjaikat, előkerültek a nassolni valók, és ki olvasott, ki pedig kirakózott. Be kell vallani, hogy nálam jobban bírták a gyerekek a fent létet, így olyan tizenegy óra környékén visszasétáltam a szállásra. Persze reggel már a legtöbben fent voltak és kevéssé látszódott rajtuk a fáradtság annak ellenére, hogy a maraton nyertesei hajnal 3 óráig olvastak. Többen érték el az első helyezést, de valójában itt mindenki nyert. Könyvek és kirakók kerültek kiosztásra. Ha ezek után még bárkiben is felmerülne a kérdés, hogy tényleg élvezték-e a gyerekek a közös olvasást, akkor csak annyit kell írjak, hogy hazamenni is alig akartak. Volt olyan kislány kiért az édesanyja többször is ment, hogy végre hazainduljanak.
Tekintve, hogy nem vagyok pedagógus, szakmailag megítélni nem tudom a rövid látogatással az iskolát, viszont saját tapasztalataimmal összevethetem kiemelve az ott tapasztaltakat. A Kossányi József Alapiskola egy számomra meglepően nagy intézmény több épülettel, jól felszerelt udvarral. Ezt azzal együtt kell érteni, hogy a magyar és a szlovák rész egymás mellett van. A két fél nap alapján jegyzem meg, hogy rossz vagy neveletlen gyermekkel nem találkoztam, szemet szúrt a talpraesettségük, hogy a felnőttek között is magabiztosak, szeretet sugárzik belőlük. Egymással is békességesek, ami nem meglepő, mert az egész iskolában egymást építő, segítő üzenetek veszik őket körül, nem pedig olyanok, amelyek a másik legyőzésére motiválná őket fokozva a káros megfelelési kényszert a gyerekekben. Csak néhány ilyen üzenet, melyek tablókon, plakátokon, vagy az ajtókon voltak kiírva: Tiszteld a másikat!, Légy segítőkész mindenkivel!, Úgy bánj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak! De ezeken kívül is az egész iskolát egy pozitív, értékközpontú szellemiség hatja át. Az udvaron ott áll Kossányi József névadó szobra, az épület falán az emléktáblája:
“Magam dolgáért sohasem vívtam / És elmondhatom sohasem vivátoztam / Semmi hatalmat, urat, rendszert, / Zúgván, csak népemért kiáltoztam.”,
egy Trianon emlékmű az udvaron. Az aulában pingpong asztalok sorakoznak, melyeket az igazgató úr helyezett el oda, hogy a gyerekek a szünetekben ezeken játszva vezethessék le a szabad energiájukat. A tematikus tablók; mint a Petőfi 200. évfordulót bemutató is helyet kapnak, vagy a nagy magyarok arcképei. Büszkén sorakoznak az iskola egykori diákjainak tablói. Emeljük is itt ki, hogy ez nem “csak” egy alapiskola: a nagy becsben tartott diplomások fényképei is megtekinthetőek. Ki is szúrtam Oláh György matematikus, pedagógust, aki oly sokat tett a Kárpát-medencei magyar matematika oktatásért ebből a faluból indulva, ebből az iskolából kikerülve. Látszik, hogy az iskola egy életre szóló kapcsolatként tekint az ott eltöltött néhány évre. A lépcsőfokokon pedig egy-egy történelmi eseményt, évszámot, korszakot vagy matematikai összefüggést látnak minden nap a lurkók garantálva azt, hogy egy életre megjegyezzék ezeket az információkat. Több pedagógussal is beszéltem, akik megjegyezték, hogy fontosnak tartják, hogy a szlovák nyelvet is jól elsajátítsa mindenki, mert ez a boldogulásuk egyik! kulcsa. Láthatóan nagy energiákat fordít arra az iskola, hogy az ott töltött évek alatt a tanulók egy sokrétű tudást és tapasztalatot szerezzenek meg. Néhány ilyen pluszt megpróbálok felsorolni a teljesség igénye nélkül. Van tánc- és színházterme, háztartástan terme, külön rajzterme, Kossányi emlékszobája kiállított régi tárgyakkal, fotókkal. Az udvaron focipálya, pingpong asztalok, játszótér, kondipark, hatalmas filagória, kinti sakk.
Hogy mi lehet az iskola titka? Valószínűsítem, hogy nem a kimeríthetetlen anyagi források, hanem a fentiek alapján az áldozatos munka, a gyermekközpontúság, az eredmény helyett az értékorientáltság, az pedig majd az eredményeket is hozza, a jó ötletek és a csapatmunka. Sajnos az igazgató úrral személyesen nem tudtam találkozni, de odalátogatóként úgy látom megfelelő karmester, aki jól igazgatja az iskola dolgait. A pedagógusok nagyon emberiek és közvetlenek, akik a szülőkkel jól együttműködve képesek elérni, hogy a gyerekekben rejlő képességek a lehető legjobban kibontakozhassanak. Úgy gondolom, hogy beszámolóm meglehetősen szubjektív is, de kérdezem én, hogy egy oda beiratkozónak nem legalább annyira fontosak a személyes megérzései, mint az tárgyilagos adatok? S, hogy a szép dolgok után elmeséljek egy kicsit kellemetlenebb érzést is meg kell említsem azokat a tablókat is amelyek a szlovák rész tablói voltak. Fotók itt is, ott is… a szlovák nyelvű feliratok helyett inkább az ott szereplő nevek facsarták a szívemet. Igen nagy arányban voltak megtalálhatóak egykor nyilvánvalóan magyar vezetéknevek. Ma már másabb a végződés, valahova egy “ékezet” is felkerült, de vajon kinek milyen az azonosságtudata? Ismerik-e családjuk történetét, vagy teljesen gyökértelenné váltak? S, a legfőbb kérdés: vajon megérte a szlovák tannyelvű iskola, vagy többet áldoztak be, mint amennyit kaptak? Gondolom másoknak is, mint nekem is Reményik Sándor sorai jutottak eszembe:
Ne hagyjátok a templomot,
Reményik Sándor: Templom és iskola részlet
A templomot s az iskolát!
Úgy, ahogy Anasztázia “érték-kirakóknak” nevezi az általunk készített kirakókat, úgy azt gondolom, hogy a gyerekek is érték-kirakók, akik a nagy magyar kép egy-egy darabkái. Vigyázni kell rájuk!
Hálával tartozom Anasztáziának, mert a Magyarságunk Hungarikumunk által megálmodott dolgokkal színesíti a foglalkozásait. Érték-kirakóznak a gyerekek, egy-egy kárpát-medencei településről olvasnak, lazításként előkerül egy kvíz. Egy korábbi visszajelzést emelnék csak ki, hogy a Petőfi Sándor – Nemzeti dal kirakónkat volt, hogy felsőbb osztálynak is kölcsönadták, hogy a verstanulást segítsék. Valójában ez az együttműködés adta az apropóját, hogy idén engem hívjanak meg a Mesemaratonra.
Sűrűn utazva erre-arra azt látom, hogy Szentpéter előtt vannak lehetőségek, melyekhez nyilván szükségesek anyagi források is, azonban jók az adottságai. Megnézni sajnos nem volt idő, de állítólag a Zichy-kastély eléggé rossz állapotban van. Jó lenne megmenteni! A falumúzeum is rengeteg olyan tárgyat mutat be, amelyet a legfiatalabbak már nem ismerhetnek, azonban a helyhiány jelentősen korlátozza a kiállítást. Ott van még a Kossányi-hét is. Ebbe az egy napnyi időbe ennyi fért bele, de ez alapján azt mondom, ne féljen senki magyar iskolába beíratni gyermekét, mert hátrányt nem szenved, de előnyöket bőven szerez!
Az iskola elérhetőségei:
Weboldal: Kossányi József Alapiskola és Óvoda
Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100057238196659
Írta: Szabó János Zsolt