fbpx
Magyarságunk Hungarikumunk

Méhes György – Szikra Ferkó

Méhes György – Szikra Ferkó

Ha visszagondolok a gyerekkoromra sok minden eszembe jut, de egy dolog biztosan – szerettem olvasni. Jó szüleimnek sok könyve volt s nekik köszönhetem, hogy korán rákaptam az olvasásra. A 80-as évek Romániájában dacára az akkori időknek megjelentek magyar nyelvű kiadványok is, bár akkoriban gyerekfejjel mi ezeket a dolgokat nem érthettük, nem is foglalkoztunk velük. Visszagondolva már nem tudom mikor került pontosan a kezembe Méhes György kolozsvári magyar író meseregénye, de ahogy elkezdtem olvasni egyből magával ragadott és berántott abba a világba, amit oly élénk képzelőerővel éltem át akkoriban, ami az író művének nagyszerűségét dicséri.

Méhes György - Szikra Ferkó
Méhes György – Szikra Ferkó

Mert a Szikra Ferkó nagyszerű, ez kétségtelen. Meseregény, számos és számtalan népmesei elemből felépítve, a magyar nyelv gyöngyszemeivel kihímezve, mese a mesében fordulatokkal tarkítva, kalandos és a főhős szempontjából próbákkal tele, amin az olvasó követheti a főhős útját aki küldetést vállal a gonoszság és elnyomás elleni harcban, s mintegy a főhőssel együtt az olvasó is átélheti azt a jellemfejlődést amin a főhős útja során átmegy.

Tartozom kiemelni a meseregény mese a mesében részeit, egyszerűen lélegzetelállító, ahogy Méhes György beleszövi a Szikra Ferkó történetébe Medve uraság, Szép Márinka, a Csúnya Bú vagy Életvirága és Kőnannyó, a Földalatti nép történetét. Nem lehet szó nélkül elmenni a szereplők sokszor igen találó és a magyar nyelv kifejezőkészségét bemutató neveik mellett.Toportyán király, Héccerhét uraság, Kalapándi apó, Félszemű Sántikó, Incula és Vincula, a Világ Pásztora, Viharkirály, Villám Vitéz, Fuvallat…
Szerény véleményem szerint a romániai magyar irodalom egyik ékköve ez a meseregény, s méltó helye lenne az egyetemes magyar irodalomban. Számomra Méhes Györgynek ez a legszebb alkotása, amit felnőtt fejjel is szívesen újraolvasok.

“Márinka pedig hátat fordított nekik, és elment oda, hol a szegények éltek. Nem volt aranyuk, nem voltak gyémántjaik, de volt bátor, szabad szívük. Ők nem emlegették a császár hatalmát, nem reszkettek katonái
gyilkos fegyverétől. A szemük összevillant, kardot ragadtak, s egyikük énekelni kezdte Brandur dalát.A legszebbet, a harcba hívót, a szabadság énekét.Ezer torokból, tízezerből zendült fel Brandur harci éneke. Nőtt, dagadt a dal, messze szárnyalt, forrón, lángolón, tán még szebben,mint ahogy egykor Brandur énekelte.Márinka ott menetelt a szegények között. Úgy vonultak, mint a tajtékzó áradat, jaj lesz a császárnak, mikor elérik. Márinka mos tértette meg: igazat mondott a vén varázsló. Az ő Brandurja újra él, ifjan, diadalmasan, győzhetetlenül, mert a költő feltámad, és halhatatlanná válik énekében.

Részlet a Szikra Ferkó meseregény Szép Márinka című fejezetéből.

Írta: Bandura Krisztián