fbpx
Magyarságunk hungarikumunk

Lélekharang szentelés és emlékezés a Hősökre

Lélekharang szentelés és emlékezés a Hősökre

Itt jársz: Kezdőlap » Magyarságunk Hungarikumunk » Lélekharang szentelés és emlékezés a Hősökre

Jól mutatja a nyíregyháziak ragaszkodását az elesett hősökhöz, hogy a kommunista időkben a temető felszámolását a civil emberek felháborodása akadályozta meg, így a katonák nyughelye a mai napig emléket állít áldozataiknak. 2019. november 2-án a felállított Lélekharang felszentelését követően minden nemzet katonája sírkövén ott égett az emlékezés mécsese.

Téged vár a népek lelki sötétsége, Isten:
Nincs, ki nékünk harcainkban segítene itt lenn.
Ha szentséges arcod ragyog vándorutunk végén:
Megnyugosznak egymás mellett a nemzetek békén.

Téged vár (miseének)

Kezdte sorait Komiszár Dénes történész Nyíregyházán a Hősök temetőjében az emlékezni vágyóknak, majd egy rövid történelmi áttekintéssel folytatta a múlt és jelen bemutatását:

Komiszár Dénes történész beszéde a nyíregyházi Hősök temetőjében a Lélekharang felszentelésén
Komiszár Dénes történész beszéde a nyíregyházi Hősök temetőjében a Lélekharang felszentelésén

1914. június 28-án egy forró nyári napon Szarajevóban eldördült néhány pisztolylövés, amely kioltotta Ferenc Ferdinánd főhercegnek az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösének, és feleségének Zsófia főhercegnének az életét. A merénylő Gavrilo Princip a Fekete Kéz nevű titkos terrorszervezet szervezet tagja volt, akik már régóta készültek a gyilkosságra. A merénylet következtében nem csak a trónörökös pár gyermekei lettek árvák, hanem 15 millió halottat temettek el az első világháború eredményeképp. Nyíregyháza kedvező földrajzi fekvése nyomán vasúti csomópont volt. Ebből adódóan a városban alakították ki az ide szállított sebesült katonák számára a Barakk Kórházat. Akik belehaltak sérüléseikbe, vagy már eleve halottként szedtek le őket vagonokból, a kórház mellett kialakított temetőben leltek végső nyugalomra. Ki tudja megmondani hány édesanya, feleség, testvér bízott benne, hogy a szeretett férfi, aki hazájától több száz, vagy több ezer kilométerre harcolt saját hazájáért hazajön-e még élve, vagy rokkant aggként? Szent ez a hely, ahol állunk, a hősi halott katonák vére szentelte, meg, mert a halottak méltó eltemetése egyidős az emberiség történelmével. Legkorábbi említését pedig már az Ószövetségben is olvashatjuk.

“Minden nemzetnek joga és kötelessége, hogy nem csak saját halottait, hanem a más nemzetiségűeket is eltemessék, vagy meggyászolják. A halott katona már nem ellenség, és minden apát, férjet, fiút, testvért, vőlegényt hazavártak szerettei bárhol a világon.”

Minden nemzetnek joga és kötelessége, hogy nem csak saját halottait, hanem a más nemzetiségűeket is eltemessék, vagy meggyászolják. A halott katona már nem ellenség, és minden apát, férjet, fiút, testvért, vőlegényt hazavártak szerettei bárhol a világon. A bizonytalanság érzete sokszor fájóbb, mint a kérlelhetetlen hír tudomásulvétele. A nyáron az erdélyi Úzvölgyében történt megdöbbentő események még jobban előtérbe helyezték a hadisírkutatás és gondozás társadalmi jelentőségét. Megmutatta, hogy mennyire fontos a higgadt szakszerű megközelítés. A katonák emlékének méltó módon való ápolása, A végtisztességet egyetlen katonától sem lehet megtagadni, és egyetlen nemzettől sem lehet elvitatni, azt a jogát, hogy saját katonái nyughelyét, őrizze, ápolja, védje. A történelmet nem átírni, nem meghamisítani kell, hanem tanulni belőle. Főleg a hibákból. Mert mi sem tehetünk mást, mint hogy a régi magyar közmondás alapján ezt valljuk: “Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!” A Magyar Honvédség megyei hadisírgondozó részlegének teljes állománya tudományos kutatásokat végez annak érdekében, hogy a közel 3000 itt lévő sírkövek és nevek mellé arcokat, sorsokat, életutakat is tehessünk azoknak, akiket érdekel a temető története, de főleg a családtagoknak, akik szeretteiket gyászolják az itt eltemetettekben. Reményeink szerint ezen kutatómunka eredményét a közeljövőben a nyilvánosság előtt is bemutathatjuk. Ezen bevezető gondolatok után tisztelettel köszöntöm Önöket, akik eljöttek, hogy közösen emlékezzünk, és hajtsunk fejet az itt nyugvó 14 nemzet 2800 katonája emléke előtt! Szekrényes Andrásnak a temetkezési vállalat akkori igazgatójának kezdeményezésére 2006-tól minden évben Halottak napján, vagy Mindenszentek napján emlékezünk itt a temetőben mécsesgyújtással. 2012-től pedig a történelmi egyházak liturgiájával is kiegészült a megemlékezésünk. Valahol azt olvastuk, hogy egy település jövője ott kezdődik, ahol a múltjának a kellő tiszteletet meg tudják adni. Ennek szellemében kezdeményeztük 11 évvel ezelőtt a sóstóhegyi temető felújítását, amelynek megvalósításában az Igrice Egyesület akkor fontos szerepet vállalt. Így történt ez most is, mert az akkori felújítás során parkolópályára került a régi harangláb, és közel 100 éves tölgyfaoszlopát napjainkban új életre keltettük, hogy elhelyezzük a nyíregyházi Hősök temetőjében. Adva volt egy restaurálható száz éves tölgyfaoszlop, adva volt a Visegrádi Szent György Lovagrend megyei priorátusának adománygyűjtése, valamint a lovagrend frankfurti priorátusának harangadománya. Adva volt egy támogató székelyföldi mester díszítő fafaragása, és adva volt az Igrice Egyesület tagjainak önzetlen, megvalósító munkája. Ilyen civil összefogással állítjuk fel azt a lélekharangot, amely a nyíregyházi Hősök temetőjében méltóságteljesen fogja őrizni tovább az itt nyugvó katonák emlékét. Az elesett katonák emlékére halottak napi liturgiát mutat be excellenciás Szocska Ábel püspök atya a nyíregyházi egyházmegye főpásztora. Majd ezt követi a Magyar Honvédség, a Visegrádi Szent György Lovagrend , a sóstóhegyi Igrice Egyesület, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Temetkezési kft. és Nyíregyháza megyei jogú város önkormányzatának közös összefogásának eredményeként itt felállított lélekharang megáldása és felszentelése.

“Ma lélekharangot avatunk és fejet hajtunk a Hősök előtt.” – dr. Vinnai Győző történész, országgyűlési képviselő beszéde

Dr. Vinnai Győző történész, országgyűlési képviselő beszédet mond a Lélekharang felszentelésén
Dr. Vinnai Győző történész, országgyűlési képviselő beszédet mond a Lélekharang felszentelésén

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, egyházi méltóságok, világi tisztségviselők. Tisztelt emlékező katonák és civilek, kedves nyíregyháziak! Mindenek előtt, ahogy Komiszár Dénestől hallottuk szent helyen állunk, s ez a lélekharang, amelyet ma avatunk a Visegrádi Szent György Lovagrend adománya, ez a harangláb, amelyet a Sóstóhegyi Igrice Egyesület újított föl, és az ötlet is tőlük származik azt jelenti, hogy Nyíregyházán erős a civil társadalom, erős az összefogás emberek között, és erős az igény arra, hogy méltóképpen emlékezzünk meg a katonákról, a hősökről, az áldozatokról. Az 1870-71. évi német-francia háborúnak véget vető frankfurti-béke új háború magvát vetette el, amely évtizedek alatt fejlődött ki, és kezdete után gyorsan világháborúvá vált. Azóta eltelt 100 esztendő és sokan keresték az okokat, sokan keresték a miérteket. Manapság számunkra, vagy sokak számára már érthetetlen az a lelkesedés, amivel egész Európában önként indultak a háborúba a férfiak lelkes hölgyek biztatására. Európában akkor már csak nem két emberöltő telt el a legutolsó háború óta, a fiatalok csak a nagyapák elbeszéléseiből hallhattak, és könyvekben olvashattak a dicsőségről, a hőstettekről. A régi Európának vége volt, és születőben volt egy új, de hogy létrejöjjön, még egy az elsőnél is sokkal véresebb, sokkal pusztítóbb háborúnak kellett jönnie. Mert a XX. század nagy háborúját rossz békével zárták le, mert a népek feje fölött döntöttek az emberek megkérdezése nélkül. Tisztelt Emlékezők! Több, mint 100 év telt el az első világháború kitörése óta mégis következményei napjainkban is rányomják a bélyegüket sorsunkra. Az első világháború volt a “Nagy Háború”, ahogy nagyapáink, dédapáink még így emlegették, és mély nyomot hagyott a közös emlékezetünkben. A két világháború között talán nem volt olyan falu, olyan város, olyan település, ahol nem állítottak volna emléket a Hősöknek. Igen, Hősökről beszélünk, hiszen azok a katonák, akik elestek a csatamezőn a hazájukért harcoltak, hősök voltak. Itt a Hősök temetőjében, ahol annyiféle nemzet katonája nyugszik békében egymás mellett, ezt különösen mélyen átérezhetjük. Átérezhetjük azt, hogy az első világháborúban nem volt sem jó, sem rossz oldal. Nem voltak jó ügyért, és rossz ügyért harcoló katonák. Maga a háború volt a rossz. Az itt nyugvó fiatalemberek mind saját hazájukért indultak harcba. Nem tudhatjuk, hogy saját akaratukból, vagy behívó szavának engedelmeskedve, de mind ugyanazért a dicső ügyért, a hazájukért harcoltak. Sajnos telik az idő, mindannyian öregszünk. Gyermekkoromban, fiatal koromban még nem egy a “Nagy Háborút” megjárt idős emberrel lehetett találkozni. Sőt, engedjék meg nekem, hogy most megemlékezzek az egyik dédapámról, aki 1893-ban született Nyírteleken itt Nyíregyháza mellett, és harcolt a “Nagy-Háborúban”. Igen, mert éppen 21 éves volt, amikor behívták. Harcolt, megsebesült, hazakerült, utána családot alapított, megszülettek a gyerekei, megszülettek az unokái, és hála a sorsnak, mivel 1977-ben halt meg tudott nekem mesélni az első “Nagy Háborúról”. De manapság már szinte senki sincs közöttünk, aki azoknak az időknek felnőtt fejjel tanúja lett volna. Itt lép be a történettudomány szerepe, a történészek szerepe, ahogy hallottuk források alapján rekonstruálni az eseményeket, felkutatni a hadisírokat. Igen, arcokat, neveket, sorsokat, életutakat bemutatni itt ebben a temetőben nyugvó katonák közül. Tisztelt emlékező közösség, a hosszú XIX. század volt az, amelyben az ember úgy gondolta, hogy semmi sem szabhat határt a fejlődésnek, semmi sem szab határt az emberi jólétnek. A fejlődés egyetlen zálogának a Föld kincseinek minél nagyobb mértékű kizsákmányolását, kitermelését tekintették, és mindent ennek a célnak vetettek alá. Az európai nagyhatalmak elképzelhetetlen mohósággal vetették rá magukat a világtérkép fehér foltjaira. Aztán egyszer csak elfogytak a fehér foltok, és távol Európától idegen földeken ismét régi riválisok néztek egymással farkas szemet. A zsákmány elfogyott, de a nagyhatalmak éhesek maradtak, a feszültség egyre nőtt közöttük. Mindenki készült a háborúra, mindenki várt egy szikrára, ami ha nagy robbanással is, de véget vet a feszült viszonynak. Gavrilo Princip volt az, aki ezt a szikrát az európai nagyhatalmak közé dobta. Vannak, akik azt mondják Tisza István Magyarország akkori miniszterelnöke megakadályozhatta volna a “Nagy Háborút”. Én azt mondom Tisza István a legnagyobb magyar államférfiak egyike volt, s talán elodázhatta volna a háborút, de meg nem akadályozhatta volna. A háború kirobbant volna máskor, másutt. Hiszen a nagyhatalmak csak ürügyre vártak, az érdek már régen létezett. Európa nagyhatalmai nem figyeltek senkire és semmire. Nem figyeltek oda, hogy az óceán másik partján Richard Jordan Gatling feltalált egy új hatékony fegyvert, a géppuskát. Egy olyan fegyvert, ami véget vetett az ember-ember elleni küzdelemnek. Ami véget vetett a dicsőségnek, és végett vetett a XIX. század lovagias eszményeinek. Kevesen figyeltek oda az amerikai polgárháború hatalmas emberveszteségeire. Mindenki rövid ideig tartó harcokra számított a régi háborúkban megszokott alacsony veszteségű adatokkal. A továbbfejlesztett géppuska hatékonysága mindenkit sokkolt. Százezrek indultak rohamra, és estek el a géppuskák aratótüze által. A kor katonai vezetésének fogalma sem volt arról, hogy minden megváltozott. Ennek köszönhetően az évszázadokig legdicsőbb fegyvernem – a magyarokhoz is köthető – huszárság vezethetett rohamot rikító színű egyenruhákban feltűnő célpontot adva az ellenség lövészeinek, géppuskásainak. Emberek milliói haltak meg pár négyzetkilométer meg- és visszaszerzéséért. Milliók töltöttek éveket hideg, koszos lövészárkokban tetvesen, fertőzésekkel küzdve távol otthonuktól, távol a szeretteiktől. Milliók tértek haza a frontvonalról örökre megcsonkítva, kenyerüket, megélhetésüket vesztve. A világ örökre megváltozott és örökre megváltozott a háborúról kialakított képünk is. Tisztelt Emlékezők! Ma lélekharangot avatunk és fejet hajtunk a Hősök előtt. Emlékezzünk, és hajtsunk fejet az áldozatok előtt, emlékezzünk apáinkra, emlékezzünk nagyapáinkra, emlékezzünk dédapáinkra! Emlékezzünk a halottainkra, emlékezzünk a tőlünk elszakítottakra, emlékezzünk az árván maradottakra! Emlékezzünk azokra, akik hazájuktól távol nyugszanak: bár talán életükben ellenségek voltak, halálukban békésen alusszák örök álmukat itt Nyíregyházán a Hősök temetőjében! Emlékezzünk, és emlékeztessünk a mellettem látható lélekharanggal, amely nem egy ember halálát tudatja velünk, hanem a háborúban elesettekét! A lélek kiszállt ugyan belőlük, a porhüvelyük egy része talán még itt van velünk, de emlékük örökké megmarad bennünk. Engedjék meg nekem, hogy befejezésül egy lélekharangról szóló vers néhány sorát idézzem, amely szerintem a kegyelet pillanatait mindenkiben föleleveníti. Idézem:

Búsan szól a lélekharang,
valakit most elsiratnak.
Csak hallgatom, ahogy kondul,
minden ütés belém sajdul.

Messze száll a falu felett,
így búcsúzik el a lélek.
Ez egy végső istenhozzád
utoljára, hogy meghallják.

Mikor elnémul a harang,
szívünkben csak a csend marad.
Imánk száll a lélek után,
elkísérni hosszú útján.

Vörös Judit: Lélekharang

Emléküket kegyelettel megőrizzük!

A Lélekharang fotói: