A Magyar Országgyűlés még 2012-ben törvénybe iktatta a török hódítókkal szembeszálló, és a városért, illetve a hazáért életüket áldozó hősök emlékét, és a „Civitas Invicta”, azaz a Leghősiesebb Város címet adományozta Szigetvárnak. Azonban a szigetvári ütközetnél 14 évvel korábban történt Drégely várának 1552-es ostroma Szigetvárhoz egészen hasonlóan zajlott, ezért is szeretném kezdeményezni, hogy Drégelypalánk kapja meg a “Leghősiesebb falu – Communitas Invicta” kitüntető címet. A kezdeményezés népszerűsítésére facebook oldal is létrejött (Drégelypalánk, a leghősiesebb falu – kezdeményezés).
Indoklás:
Szigetvár és Drégely története között nagyon sok a párhuzam
Mindkét vár védői hatalmas sereggel szemben találták magukat, míg Zrínyi Miklós csapata negyvenszeres, addig Szondi György serege nyolcvanszoros túlerővel nézett szembe, de mégis mindketten felvették a harcot, és hatalmas károkat okoztak a törököknek, azonban sajnos a hatalmas fölénnyel szemben nem tudták megvédeni a várat és kirohanva a várból az utolsó leheletükig küzdöttek.
Szigetvár
alatt a szultán 1566. augusztus 6-án táborozott le és hatalmas seregével megkezdte város ostromát. A hosszú küzdelemben nagyon sokan vesztek el mindkét részről. Csak az augusztus 15. körüli nagy rohamokban, 1600 török katona nyerte el a vértanúság koszorúját, köztük az elit seregtestből, a janicsárokból 600 fő. De a túlerő mégis lassan beszorította a védőket a belső várba. A török janicsárok nagy lelkesedéssel és elszántsággal támadtak, de a várvédők olyan irtózatos tüzet adtak rájuk ágyúkból és puskákból, hogy ezek a nagyon bátor török harcosok is mind meghátráltak…
A védők helyzetét kilátástalanná tette a belsővárban tomboló tűzvész, amelyet, a lőportorony felrobbanása okozott. 1566. szeptember 7-én a tomboló tűzvészt a védők nem tudták elfojtani, Zrínyi Miklós, a mintegy 300 megmaradt várvédővel a várból való kitörés mellett döntött. A kirohanó vitézek minden védőeszközt, pajzsot és sisakot, páncélt letéve az ágyút az ellenségre sütvén a kapunál tolongó oszmánokra törtek, élükön a várkapitánnyal. A megmaradt védők Zrínyi Miklós és Juranics Lőrinc a zászlótartó mögött sorakoztak fel, aki utoljára még egyszer kibontotta a dunántúli főkapitányi lobogót, és aztán “Jézus segíts!” csatakiáltásukkal törtek az ostromlók kapu előtt tolongó áradatára. A krónikás írja, hogy a lövedékek, a nyilak, golyók és dárdák szinte “jégeső módjára” zúdultak rájuk. Zrínyit a küzdelemben több lövés érte, mellén is, fején is, ekkor elesett, a körülötte küzdő vitézeket mind levágták. Végül Zrínyi és vitézei valamennyien hősi halált haltak. A halott Zrínyinek fejét vették és a török táborban kopjára szúrva, közszemlére tették. A hősies kirohanással a védők élükön a vitéz horvát bánnal valóban megkoronázták addigi harcukat. Bár Szigetvár elesett, a törökök is nagyon súlyos veszteségeket szenvedtek el a hősök elszánt védekezésétől.
Drégely vára
alá Ali, a budai pasa 1552 nyarán 12 ezer fős sereggel érkezett, mely a felvidéki bányavárosok egyik kapujának számított. A várat Szondi György mindössze 146 fővel védte. Július 6-án Ali körülzáratta a várat, s felszólította Szondit, hogy adja fel a harcot. Miután a kapitány a pasa ajánlatát visszautasította, megindult a támadás. A pasa szentül hitte, hogy egy fél nap alatt elfújja ágyúival a parányi erődöt. Ám a védők szokatlanul elszántnak mutatkoztak: a falrombolást helyreállították, majd az első török rohamokat meglepő hatékonysággal verték vissza. A védők a rohamozó törököket még a létrákon levágták. Az oszmánok nem is bírtak a védőkkel, így amikor már 3 napja tartott a küzdelem, Ali tárgyalni akart, és elküldte Mártont, a nagyoroszi papot Szondihoz, hogy beszélje rá a kapitányt a vár feladására. Szondi azonban eldöntötte: soha nem adja meg magát és maroknyi seregével annyi kárt okoz a törököknek, amennyit csak lehetséges.
Mivel a törökök szinte teljesen elpusztították a várat Szondi sorsának tudatában, a 4. napon hű apródjait, Libárdyt és Sebestyént a pasához küldte (kegyelmet és vitézekké való felnevelésüket kérve), majd minden értéket megsemmisített, a lovakat és marhákat is leölte. A várban gyújtott hatalmas máglya mindent felemésztett, mindent, amit nem akartak, hogy a töröké legyen. Közben az óriási oszmán túlerő 12 ezer harcosa végső rohamra készült. A támadás valósággal elözönlötte a parányi várat és annak 146 védőjét. A rommá lőtt erőd, minden falára ezrek kapaszkodtak fel, miközben a védők utolsó leheletükig küzdöttek. Maga Szondi több sebből vérezve is tovább harcolt, még akkor is, amikor már csak fél térdre ereszkedve tudta vágni az ellent. Hihetetlen erejét és elszántságát még az oszmán tisztek is elismeréssel nézték, még Alit – a kegyetlen hódítót – is meghatotta Szondi és vitézeinek hősiessége, s katonai tisztességgel temetteti el elesett ellenfelét. Végül mind egy szálig elestek Drégely hősei – utolsók közt Szondy György – az Úr 1552. évében, július 9-én, az ostrom negyedik napján.
Szigetvár és Drégely
hős védői vitézségből, bátorságból és hazaszeretetből példát mutattak a világnak. Zrínyi és Szondi maroknyi seregükkel a lehengerlő túlerőben lévő szultáni hadakkal szemben felvették a harcot, napokig tartották a várat és végül, amikor már lehetetlennek tűnt a harc, kirohantak a várból és utolsó csepp vérükig harcoltak.
A hős védők és a település polgári lakosságának harcosai olyan korban védték várukat, melyben az előrenyomuló idegen hadak rendszeres támadásai fokozott veszélyt jelentettek Hazánk megmaradására, nemzetünk létére, valamint az összeurópai kereszténységre, a kontinens évezredek alatt kialakult hagyományrendszerére és kultúrkörére. A mártírhalált halt hősök helytállásának és véráldozatának, a katonai túlerővel szemben tanúsított bátor kiállásának köszönhetően Hazánk és Európa fennmaradhatott a történelem zivataros századaiban, példát mutatva az eljövendő korok társadalmainak hazaszeretetből, hősiességből.
„…Szondiról, ki hihetőleg a későbbi szigetvári hősnek is példányképül szolgált volt s kit e szerint illő, hogy hasonló elismeréssel és kegyelettel helyezzen a történelem: Dobó, Losonczi, Jurisics és Zrínyi Miklós halhatlan neve közé.”
– írja 1868. május 21-én a Hazánk s a Külföld folyóirat.
A Szondi-kultusznak több, mint másfél évszázados hagyománya van
Az egykori Hont Vármegyében a Hontmegyei Kaszinó Társulat 1860. október 2-án Ipolyságon tartott közgyűlésén meghirdette, Drégelyvár hőslelkű védőjének, Szondi Györgynek emlékszobrot tervez állítani. A Szondi-kultusz ápolására 1868-ban megalakult Szondi Emlékbizottság tagja volt, többek között Arany János, Horváth Mihály, Ipolyi Arnold és Simor János esztergomi hercegprímás is.
Később, 1885. október 6-án a hős várvédő emlékére a falu fölötti Babat-hegyen kápolnát is emeltek, melyben helyet kapott Szondi György álló szobra is, melyeket Simor János szentelt fel. Az emlékválasztmány az utókor számára Szondi-emlékérmeket is készíttetett, Gerl Károly pénz és éremvésnök által arany, ezüst és bronz példányokban. Az emlék-bizottság a kettős ünnepség alkalmából Drégeli emléklapot és Szondi emlékalbumot is kiadott. A Kápolna fölavatásának alkalmára íródott Siposs Antal Szondi gyászdala című műve.
Szondi György hősiességének dicsőítéséhez a Hont megyei nők is hozzájárultak, és egy emlék-zászló adományoztak Drégelypalánknak, melyet a bíboros engedélyével a Szondi kápolnában helyetek el. A zászló a besztercebányai irgalmas nővérek által középkori kornéta alakja alapján készült el. Egyik oldalát “Magyarország védasszonyának” képe díszíti, a másik oldalon Hont megye címere van heraldikai hűséggel feltüntetve. Az emlék-bizottság döntött a kápolnában felállítandó szekrényről kialakításáról is, mely “drégeli ereklyék” névvel Drégely várára vagy annak hősére vonatkozó tárgyakat tartalmazott.
Az 1885-ben átadott emlékkápolna sajnos nem élte meg a 100 évet, ugyanis az 1960-70-es években a megszálló szovjetek a közeli katonai lőtérről gyakorta használták célpontnak Drégely vára mellett a Szondi Kápolnát is. Sajnos a várat is sikerült részben megrongálniuk, de a kápolnát 1972-ben olyan súlyos találat érte, hogy – a benne található Szondi György egész alakos szobrával együtt – a hetvenes években el kellett bontani.
Drégely vára a nemzeti örökség része, 2012-től történelmi és nemzeti emlékhelyként tartják nyilván, 2015-ben bekerült a Nemzeti Várprogramba is
Szondi György várkapitány és 146 hős vitéze életüknek a Hazáért való feláldozásával Drégely várát a magyar történelem egyik legdicsőbb emlékhelyévé avatta. A vár a hősi helytállásról, a hazaszeretetről üzen a mának, az idelátogató kései unokáknak sok-sok évtized óta. Drégely várát 1991-ben a „Nemzeti Örökség” részévé, majd 2012-ben „Történelmi és Nemzeti Emlékhellyé” minősítették.
Magyarország Kormánya még 2015. júniusában jelentette be a Nemzeti Várprogramot, melynek keretében 31 műemlékvédelem alatt álló vár és várrom megújítását tervezték. A várak felújítását és állagmegóvását és a Nemzeti Várprogram helyszíneit az 1977/2015. (XII. 23.) Korm. határozatban rögzítették, 1. számú melléklet tanúsága szerint a program III. ütemében szerepelt Drégely vára is. A Kormányrendelet szerint a Kormány támogatja és kiemelt célnak tekinti a Program részét képező kiemelt jelentőségű, a nemzeti kulturális örökség részét képező kastélyok és várak fejlesztését és egységes kezelését.
A drégelyi vár nem csak nemzeti, történelmi, hanem irodalomtörténeti emlékhely is
Drégely sziklavárát a Hunt nembeli Demeter építette az elpusztuló honti vár helyett, majd Albert király 1438-ban örök birtokként Palóczy György esztergomi érseknek adományozta. A vár egykori források szerint fényűzően berendezett vadászkastélyként szolgálta a vadban gazdag börzsönyi vidékeken vadászó főpapokat. Várady Pál érsek a mohácsi vész után ide menekül. Ő nevezte ki a vár kapitányává Szondi Györgyöt. Katonai jelentőséget a 16. században kapott, amikor a királyi végvárrendszerbe sorolták be.
A Turista Magazin 2021. december 16-án azt írta a várról, hogy a Börzsöny legizgalmasabb vára, ezt cikkükben meg is magyarázzák:
„Ostrománál a magyar történelem egyik legdrámaibb küzdelme zajlott, várkapitánya – Szondi György – pedig a török háborúk egyik legvitézebb harcosa, aki hősiességével örökre beírta magát a történelemkönyvekbe.”.
Drégely azonban nemcsak történelmi, hanem irodalmi jelentőségű is, a török háborúk óta a magyar hőskultusz egyik szimbolikus helyszíne. Szondi alakját a 19. század irodalmi művei tették a nemzeti emlékezet részévé. A Szondi-kultuszt a 19. század elején Kölcsey Ferenc elevenítette fel az 1830-ban írt Szondi című költeményének utolsó két sorával, bekapcsolva Szondi mitizált alakját a 19. századi modern magyar nemzetépítés diskurzusaiba. Szondi, a hős várparancsnok a katonai önfeláldozás szép példájaként kapott helyet a nemzeti panteonban a másik hős, Zrínyi Miklós mellett. A magyar Himnusz szerzője, Kölcsey a Zrínyi dalában összekapcsolta a két tragikus történelmi figurát, amikor lírai párbeszédben, a Szondira visszatekintő Zrínyi alakjában a jelen sivárságát a régmúlt dicsőségéhez mérve szólalt meg:
Hol van a bérc, és a vár fölette, Szondi melynek sáncait védlette, Tékozolva híven életét; Honnan a hír felszáll, s arculatja Lángsugárit távol ragyogtatja, S fényt a késő századokra vét?
Szondi és vitézei máig is példamutató helytállását hősiességét a 19. század folyamán több más verses és prózai munka is megörökítette: Tinódi Lantos Sebestyén nem sokkal az ütközet után írta meg siralmas énekét, a Budai Ali pasa históriáját. Kölcsey Ferenc 1830-ban vetette papírra a Szondi című költeményét, Czuczor Gergely 1832-ben énekelte meg balladájában Szondiék “nemzeti öntudatot és büszkeséget erősítő” nemes példáját. Azonban a drégelyi várparancsnok a mai olvasók számára vitathatatlanul Arany János 1856-os balladáján, a Szondi két apródján keresztül vált a történelmi panteon részévé.
„A nemzeti gyász szomorú éveiben, amely a mohácsi vész után szakadt a hazára, három halhatatlan hőse támadt a hazának, akik az önfeláldozás, katonai becsület és honszerelem vértanúi. Zrínyi, Losonczi és Szondi volt e három nemzeti hős, akik közül elsőnek Szondi György esett el…”
– írja a drégelyi vár ostromának 350. évfordulóján, 1902. július 6-án a Pesti Hírlap.
Drégely várának gondozása napjainkban
Drégelypalánk lakói azonban tovább ápolták a Szondi-kultuszt. Az 1980-as években a falu közepén helyezték el Kő Pál szobrászművész munkáját, Szondi jelképes szarkofágját. A vár romjainál 2004-ben állították fel Melocco Miklós Kossut-díjas szobrász hatalmas kőtömbbe vésett alkotását, amely szintén az egykori várkapitány alakját övező hagyomány továbbélését bizonyítja.
A rendszerváltás után, 1990-ben a várat hivatalosan nemzeti örökségnek nyilvánították. A vár állapota az 1960-70-es évekre jelentősen leromlott, azonban az 1991-ben létrejött Drégelyvár Alapítvány segítségével megkezdődött a vár feltárása, a falmaradványok állagmegóvó helyreállítása, és ennek köszönhetően mára több mint 1200 köbméter falat építettek vissza az eredeti állapotokat követve. 2012-től történelmi emlékhely, ahol minden év júliusában várjátékokkal emlékeznek a végvári vitézekre. Drégely vára jelenleg a magyar állam tulajdona.
A vár napjainkban jelentős idegenforgalmi, turisztikai vonzerő, évente több tízezren látogatják meg. Sokan a várat – esetenként 2-300 főt is elérő – szervezett túra keretében keresik fel. Minden évben jelentős esemény a nyári Szondi várjátékok és az őszi Szondi várfutás.
A leghősiesebb város mellett legyen egy Leghősiesebb Falu – Communitas Invicta is
Sopron 1922-óta a Leghűségesebb város – Civitas Fidelissima, Szentpéterfa 1923 óta a Leghűségesebb falu – Communitas Fidelissima, Balassagyarmat 2005 óta a Legbátrabb város – Civitas Fortissima, Kercaszomor 2008 óta a Legbátrabb falu – Communitas Fortissima, Szigetvár pedig 2011 óta a Leghősiesebb város – Civitas Invicta. A fenti listát megfigyelve láthatjuk, hogy mind a leghűségesebb, mint a legbátrabb jelzőt kiérdemlő települések között is találunk városokat és falvakat, kivéve Szigetvárnak nincsen meg a leghősiesebb falu párja.
Írta: Bálint József, Drégelypalánk kutatója, a kezdeményezés elindítója
Elérhetőségek
Facebook: Drégelypalánk, a leghősiesebb falu – kezdeményezés
E-mail: zaszloallitas[kukac]gmail.com /a [kukac] helyére a @ jel kell/
Kvízjáték!
Teszteld a tudásod a Drégelypalánk-kvíz segítségével!