fbpx
Magyarságunk Hungarikumunk

“Hosszú még az út, és közben valamit tenni kell”

“Hosszú még az út, és közben valamit tenni kell”

Ismerős a dallam, hiszen Komár László oly sokszor énekelte ezt az érzelmes dalt, melynek szövegét Ő és Nagy Tibor Béla írták egykor. Húsz év nagy idő ember és intézmény életében is. A mi iskolánk, a Kossányi József Alapiskola, pontosan húsz éve, 2003 októberében vette fel falunk szülöttjének, Kossányi József poéta tanárnak, nevét. Miért éppen rá esett a választás? Nagyon egyszerű: tanár volt, akárcsak szülei és négy testvére szintúgy. Szentpéteren született, szülőfalujában tanult, egy rövid ideig ott is tanított, színdarabokat szervezett, tehát adott volt,kinek a nevét is vegye fel az intézmény.

A névfelvétel és a húsz éves jubileum közötti eltelt időszakban, az iskola minden év októberében egy teljes hetet Kossányi Józsefnek szentelt. Évről évre gazdagabb programmal, vetélkedőkkel bővült az ünnepi hét lebonyolítása, de az alapértékek,
mozzanatok állandósultak. Hétfőnként nyitja meg az igazgató úr az ünnepi hetet, megkoszorúzzák évente a Kossányi szobrot, amely az első fa szoborról, kő mellszoborra cserélődött. Kedden a Kossányi József Alapiskola és Óvoda, a Kárpatia Sport Polgári Társulás szervezésében a szentpéteri alapiskola tornateremében került megrendezésre a XV. Kossányi Kupa asztalitenisz torna, amely egyben a XIX. Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság – Wichmann Tamás emlékverseny.
Iskolánk tornatermében zajlik az alapiskolások versenye, a középiskolásoké a Mariánum Egyházi Iskolaközpontban történik. Kedden délután neves előadók, filmrendezők osztják meg velünk tapasztalataikat a Kossányi-előadóteremben, amely az elmúlt húsz év alatt létesült az emlékszobával együtt. A jubileumi évben nem más, mint Koltay Gábor, volt a vendégünk, aki filmjein és darabjain keresztül vázolta fel nekünk munkásságát. Ezután a Honfoglalás című filmjét néztük meg. Szerdán egyáltalán nincs tanítás, sportol az egész iskola, óvoda, mert időközben az Óvodát az iskolához csatolták 2009-ben. Az intézmény neve Kossányi József Alapiskola és Óvoda lett, így módosult. A Kossányi-hét összekapcsolódott az egészséges életmóddal, így bátran kijelenthetjük, hogy a mi iskolánkra igaz a mondás, miszerint: ép testben ép lélek lakozik. Sportolunk és egészségesen táplálkozunk. Szerda délután vendégváró falatkák, saláták, egészséges kenők készülnek az iskolai étkezdében, ami egyben verseny is. Zsűrizik tanár, diák, szülő, technikai alkalmazott. Igazából vesztes nincs is, hiszen minden nagyon finom és egészséges. Ezen a héten folyamatosan zajlik a nemzetközi rajzverseny is több kategóriában. A kiértékelése pénteken délelőtt történik a műveltségi, szintén nemzetközi, vetélkedő után a Kossányi színházteremben. Csütörtökön évről-évre nemzetközi
szavalóverseny
zajlik, neves zsűrik jelenlétében, akik szigorúak, de hasznos tanáccsal is segítik a szavalókat. Zárónap általában a péntek. Délelőtt a már említett műveltségi vetélkedő, kiértékelések történnek. Délután ünnepi záróműsor, Kossányi-díj átadása, ünnepi beszédek és fogadás van. Az első és a jelen, huszadik évi ünnepi fogadás nagyobb mértékű volt, mint általában lenni szokott. Lengyel Zsuzsanna és Kovacsics Boglárka tanítónők káprázatossá varázsolták az iskolai étkezdét. Sok fogadóterem megirigyelhetné az általuk feldíszített termet, a terítéket. Minden harmóniában volt. Az igazgató úr mindenkinek megköszönte a segítséget, aki bármivel hozzájárult az ünnepi hét megvalósulásához. Iskolánk szakácsnői szintén remekeltek, első osztályú éttermekkel felvehetik a versenyt, olyan finom, esztétikus ételek várták a vendégeket.

Utóhangként meg szeretném említeni az idei Kossányi díjazottakat. Elsőként iskolánk egykori, már nyugalmazott pedagógusa, Keszegh Mária tanítónő kapta. Marika tanító néni 30 éven át elsősöket tanított, de volt olyan időszak, amikor más korosztályt is okított iskolánkon. Aktívan telnek nyugdíjas évei is: énekkarban, színdarabokban, tárlatvezetésben, hagyományőrzésben és annak átadásában vesz részt, hogy a felnövekvő generáció e tudásokat és értékeket megismerje, magáénak vallja.

Kossányi-díjat kapott Keszegh Mária tanítónő a sok évtizedes munkájáért. A díjat Bukovszky Jánostól vette át.
Kossányi-díjat kapott Keszegh Mária tanítónő a sok évtizedes munkájáért. A díjat Bukovszky Jánostól vette át. Fotó: Bukovszky János

A másik díj, posztumusz díj volt, melyet Szigeti László egykori szlovákiai pedagógus, magyar politikus, a Magyar Koalíció Pártja oktatásügyi és kulturális alelnöke, valamint országos elnökségének tagja. 2006-ban Szlovákia oktatásügyi minisztere volt. Szigeti László nagyon sokat tett iskolánkért, annak működéséért.

Saját tapasztalatom vele, amit kevesen tudnak, a cserkészettel kapcsolatos. Egy este édesanyám házánál, diót törtem, amikor valaki belépett a konyhába, ahol kuporogtam a dió fölött. Jó estét kívánok, nem tudom, jó helyen járok-e? Sárközi Jánost keresem a helyi cserkészek vezetőjét. Szigeti László vagyok. Jó helyen jár, de nincs itthon csak én, válaszoltam. Mit mondjak neki, miért kereste? Szelíden rám mosolygott, elővett a zsebéből egy 1000 koronás bankjegyet (akkor az nagyon sokat ért, 1999-ben) és felém nyújtotta, hogy tegyem el. Restelkedtem, hogy a diótól piszkos a kezem, de ezt mondta: Sose szégyellje, hogy dolgozik, én zavartam meg Önt, amiért elnézést kérek! Kérem, mondja meg a testvérének, hogy csak ennyit tudtam hozni, remélem, valamihez hozzá tudtam járulni. Elnézést kérek a zavarásért és további hasznos munkát kívánok!

A díjat lánya, Szekeresné Szigeti Mária vette át édesapja nevében.

Posztumusz Kossányi-díjat kapott Szigeti László. A díjat lánya, Szekeresné Szigeti Mária vette át Bukovszky Jánostól.
Posztumusz Kossányi-díjat kapott Szigeti László. A díjat lánya, Szekeresné Szigeti Mária vette át Bukovszky Jánostól. Fotó: Bukovszky János

Befejezésként a polgármester úr szavait idézem:

”A névfelvétel húsz éve történt és ma is kötelezi a pedagógusokat, diákokat: meghatározza mindennapjaikat, jövőjüket. Identitást ad és igényes munkára kötelez mindenkit. Kossányi József tisztelete ma is az egyik fő feladatuk. Az örökséget, melyet feladatul kaptak, ápolják. Az elmúlt húsz év méltó bizonysága ennek. Az iskola versenyképes tudott maradni az idők során, megőrizve a nemzeti hovatartozás tudatát, az anyanyelv szeretetét és a szülőföldhöz való ragaszkodását, elkötelezettségét.”

Forrás:
https://www.facebook.com/photo/?fbid=1818014338651074&set=pcb.1818016331984208
https://www.facebook.com/photo?fbid=1818014465317728&set=pcb.1818016331984208

Írta: Sárközi Anasztázia
nevelő- könyvtáros
Kossányi József Alapiskola és Óvoda
Komáromszentpéter

Print Friendly, PDF & Email