Magyarságunk hungarikumunk

Hősi halált haltak a Hazájukért – A doni áttörés

Hősi halált haltak a Hazájukért – A doni áttörés

Itt jársz: Kezdőlap » Magyarságunk Hungarikumunk » Hősi halált haltak a Hazájukért – A doni áttörés

1943. január 12-én a szovjet csapatok a magyar arcvonalat nagy erejű támadás alá vették, és áttörték. Magyarok tízezrei kerültek idegen föld fagyos és jelöletlen sírjaiba. Kálmánházán a doni áttörés 77. évfordulóján szentmisével egybekötött megemlékezést tartottak 2020. január 12-én a Római Katolikus Templomban azokért, akik hősi halált haltak a Hazájukért. Ott a messzi Donnál…

Hősi halált haltak a Hazájukért a kálmánháziak
A doni áttörés 77. évfordulóján azokra emlékeztek, akik hősi halált haltak a Hazájukért

A doni áttörés 77. évfordulóján az elesett kálmánházi hősökre emlékeztek

A megemlékezést a 44 hősi halált halt kálmánházi katona neveinek elsorolásával kezdték az összegyűlt emlékezni vágyók. Minden katona neve után elhangzott: “Hősi halált halt a Hazájáért“. A felsorolást követően Bánhegyesi-Bodnárik Eszter adta elő Babits Mihály Ezerkilencszáznegyven című versét. Őt Kozma Kinga követte egy Ismeretlen katona Utolsó pillanatfelvétel című versével.

Ezerkilencszáznegyven

Mi minden voltál már nekem, édes hazám!
Egész világ, melyben kedvtellve utazám…
Meghitt otthon, ahol nyujtóztam szabadon…
Keménypados börtön és bujdosó-vadon…
Észrevétlen voltál, mint a jó levegő,
majd égő fájdalom, mint a szoros cipő…
Homlokomon bélyeg… a nyakamon járom…
De mostan kősziklám vagy és erős váram.

Fölforrtak az idők, egy nagy had a világ.
Most gyűrd be, magyar, a süveged taraját,
s amint büszke voltál harcaidra hajdan,
légy büszke békédre e nagy zivatarban.
Mert csodálatos és hősi a te sorsod:
harcolnod kell, mikor más nyugodt és boldog,
s mikor körülötted tombol az egész föld,
te maradsz türelmes, mozdulatlan és bölcs.

Immár a népeket terelik mint nyájat,
emberek futkosnak, mint riadt patkányok,
városok lángolnak telhetetlen tűzben,
nemzetek halálát engedte az Isten.
Te állsz vén bástyádon fürkészve, hallgatag.
Gonosz, szomszéd szelek borzasztják hátadat.
Szemed úgy száll szerte, mint a bibliai
özönben a Noé csapzott galambjai.

Mire tart a végzet S mily sorsra szánt minket?
Micsoda jövőnek magvaivá rendelt?
Óh, ki tudja, milyen nehéz parancsokat
hordunk már zsebünkben titkos pecsét alatt!
Várakozva állunk, mint ki némán, hosszan
áll egy kényes strázsán, s vigyáz és nem moccan;
s ahogy a rossz évek rozzanva meghagyták,
néz ránk a vén bástya, a nyűgös szabadság.

Meg ne inogj, népem, tarts ki nagy strázsádon,
mert kell ma a bástya az omló világban,
s talán épen ez a te nehéz parancsod:
tartani keményen a kopott ős roncsot.
Mert nem véd az, amit te meg nem tudsz védni,
de rozzantan is szent, ami tiéd s régi.
Átkoztad elégszer… kicsi volt magadnak…
S ma áldott, és tágabb, mint nagy birodalmak.

Mi minden voltál már nekem, édes hazám!
De most érzem csak, hogy mi voltál igazán.
Most érzem, hogy nincs hely számomra kívüled
s mi börtönnek látszott, szabadság tornya lett.
Most érzem, hogy sorsom a hazámnak sorsa,
mint fához a levél, hulltomig kapcsolva,
mert nem madár vagyok, hanem csak falevél,
mely ha fája kidölt sokáig ő sem él.

Babits Mihály: Ezerkilencszáznegyven, 1939 vége

Az utolsó pillanatfelvétel

Halott csönd kószál a sírok között,
Szél markol havat a keresztek között,
Jég csendül a rohamsisak peremén,
Mi nyugszik a sok fejfának tetején.

Tegnap sok bajtársam harcolt mellettem,
De mára legtöbbjüket eltemettem.
A föld mindnyájukat befogadja,
S hantjával jóságosan eltakarja;

Ám mit súg a halott csönd az anyáknak;
Mit vihet haza a szél az árváknak;
Mély hang csendülhet a hitves szívében;
Mi tartja meg őt hazaváró hitében?

S miközben gondolatom ideér
Testem a hómezőn lassan már nem él,
Soha többé nem jutok már haza,
Gondolj rám a Donnál is, Magyar Haza!

Ismeretlen katona, 1942 december

Kotricz Attila polgármester úr beszédében rámutatott a Don-kanyarban kötelességüket teljesítő katonák embert próbáló küzdelmére, az orosz tél, a magyar viszonylatban jól felszerelt, ám a szükséges színvonalat el nem érő felszerelés és az utánpótlás célba nem érésének végzetes következményeire.

A polgármesteri beszédet Túróczi János – a Don-menti Honvédsírok Gondozása Alapítvány megbízottjának – összegzése követte, melyben a háborúba való belépéstől egészen a doni áttörésig végigvette a leglényegesebb történéseket.

Végül ökumenikus gyásszertartás keretében szólt az ima a Hősökért.

A Don-kanyarban elesettek emlékére megkoszorúzták a II. világháborús emlékművet

Azok a kálmánházi magyarok, akik hősi halált haltak a Hazájukért

Ágócs Mihály
Bartha András
Buhi Mihály
Bugler Andor
Czirják Andor
Csicsák József
Csonka Mátyás
Drizner Antal
Drizner József
Dér Mihály
Frecska Mihály
Furman János
Földesi János
Greksza János
Gyurecskó György
Hámornyik László
Kecskés János
Kotricz József
Kósa Pál
Orbán József
Orbán Lajos
Kecskés András
Papp János
Pinke Elek
Porcellán József
Rácz János
Sajben Mihály
Sallai Gyula
Sallai Mihály
Sallai Pál
Smid Gyula
Szabari Gyula
Szabari József
Szabó János
Sztankó Pál
Tahóczki Mihály
Tiszai Mihály
Trepán János
Turóczi János
Urgyán Péter
Urmel József
Váradi László
Veres Imre
Zemplénfalvi György