A komáromi Szent András bazilika harangjai 2024-ben 100 évesek lesznek. Ezen alkalomból idézzük fel a korabeli díszes ünnepséget, melynek során megszentelték, majd a toronyba helyezték a harangokat. A Komáromi Lapok tudósítója részletesen írt e nemes napról.
A komáromi kath. egyház fényes ünnepnapja
— Saját tudósítónktól. —
Komárom, — július 14
Vasárnap zajlott le impozáns méretekben a komáromi katholikus egyház bensőséges, szép ünnepe, mely hullámzásba hozta az egész csendes kis város lakosságát. A ritka ünnepen a város lakosságának ezrei vettek részt; jeléül annak, hogy a harang-mozgalom gyökérszálai mélyen nyúltak bele a közönség lelkébe és annak rokonszenvétől, anyagi áldozataitól támogatva, érlelték mag a maguk szép gyümölcseit.
Dolgoznak a toronyban

Szombaton a Nádor-utcai járókelők figyelme a toronyban folyó szerelési markára irányult, ahol a harangok felhúzásához szükséges állványzatot készítették hatalmas gerendákból, majd a harangokat a toronyba felvonó Csigaszerkezetet helyezték el a toronyból kiálló vastag fenyőszál végén. A munkát azonban szombaton befejezni nem lehetett és az vasárnap kora hajnaltól is folyt, míg minden műszaki és biztonsági intézkedés meg nem történt. Lenn az utcán a város hatalmas emelőgépét helyezték el, amely a toronyból kiálló fenyőszál csigaszerkezetével került a drótkötéllel összeköttetésbe. Hogy az óriási terhet megbírja, márvány köveket raktak reá. A munkálatok Dosztál Jakab templomgondnok szakavatott és körültekintő felügyelete alatt folytak.
A templomnak a bencés székház melletti tornyába kerültek az új harangok, a régi erős tölgyfa állványokra. A torony Nádor utcára néző ablakát ki kellett venni a helyéből, hogy a harangokat a nyíláson keresztül a toronyba behúzhassák.
Bucsújárás a harangokhoz
Egész szombati napon szakadatlanul tömeges látogatóval volt tele a Majláth iskola udvara, akik gyönyörködve és kíváncsian szemlélték a harangóriásokat. Szombat délután a Szent Szív Társlat hölgyei elkezdték a harangok virág díszítéséhez való munkájukat. Hatalmas virágfüzéreket fontak és a harangok s az azokat hordó kocsik teljes virágpompába borultak.
Több ezer ember fordult meg a Majláth-iskolában pénteken és szombaton, akik a harangokat megtekintették. De legmeghatóbb volt a sok-sok virág, amelyet a kertészek, a kerttulajdonosok küldtek, a legszegényebb emberek pedig a piacon vásárolták, hogy a díszítéshez ők is hozzájárulhassanak.
A körmenet és a felvonulás

Gyönyörű nyári nap kedvezett a harangszentelés ünnepének. Már korán talpon volt az egész város és apraja-nagyja sietett a Szent András templom és a Majláth-iskola felé.
A festői komáromi szekeres gazda bandériuma Sebestyén Ferenc kapitány vezetése alatt nyolc óra előtt felvonult és a délceg lovascsoport, ezüstgombos mentéi, tollas kucsmái nagy feltűnést keltettek. Az első sorban lovagolt Füssy Kálmán, a népszerű kisgazdakisiparos képviselő is. Ősi szokás szerint a komáromi cigányzenekarok is részt vettek az ünnepélyes körmenetben és Lévai Dezső vezetése alatt a menetben helyezkedtek el.
A templom előtt gyülekeztek a meghívott hatóságok, testületek és egyesületek; a vallásos társulatok a templomban gyűltek össze és zászlóik alatt vonultak ki reggel nyolc órakor a Nádor-utcára, altul a kath. legényegylet kék-fehér karszalagos rendezői sürögtek-forogtak, Király József elnökük vezetése alatt.
A körmenet élén haladt a lovasbandérium, majd a komáromi népzenészek helyezkedtek el, azután a különféle vallásos egyesületek zászlóik alatt: a Katholikus Legényegylet, a Katholikus Egyházi Énekkar, a Komaromi Nők Oltáregylete, a Férfi Oltáregylet, a Szent Szív Társulat, a Mária Kongregáció és a szívgárdák, továbbá az ipartársulatok zászlóik alatt.
Majd a papság következett: dr. Majer Imre apátplébános teljes papi ornátusban fényes segédlettel. Mögötte haladtak a bencés rend tagjai, dr. Mihota Ferenc kegyurasági és dr. Alapy Gyula egyházközségi elnökök, azután a városi képviselőtestület több tagja Csizmazia György városbíró vezetésű alatt, a törvényszék küldöttsége Vincze Aurél elnök vezetésével, az Ipartestület és a Kereskedők Testületének küldöttségei, a Katholikus iskolaszék és egyházközségi képviselet tagjai.
A menet a Nádor-utcáról a Kishid utcába kanyarodott be, az Eötvös- és Hajnal-utcákon át ismét a Nádor-utcába tért, ahol a nagy harangot vivő négylovas és a kisebb harangot vívó két lovas, virágokkal pazarul felékesített kocsi, már készen állott a menethez való csatlakozásra; mindkét kocsi bakján két kis hófehérbe angyalnak öltözött csöppség tartotta a papírgyeplőt a harangok előtt, amely elragadóan bajos látvány volt.
A körmenet eleje már régen a Szent András templom elé ér, amikor a harangok elindultak, mögöttük a küldöttségekkel és a beláthatatlan néptömeggel.
A harangszentelés
A Szent András templom előtt beláthatatlan sokaságu tömeg, de a legpéldásabb rendben és fegyelmezettségben. Megjelennek a testvér felekezetek képviselői, a református egyház tanácsa dr.Gaál Gyula főgondnok és Páti Nagy Sándor algondnok vezetése alatt és az ág. h. ev. egyház küldöttei.
[megjegyzés: ág. h. ev. egyház = ágostai hitvallású evangélikus egyház]
A harangokat vivő kocsik virágtól roskadozva a Szent András főbejárója előtt helyezkednek el. Köröskörül zászlódísz, színpompás felejthetetlen kép.
A Szent András templom kapujában feláll a papság és a harangszentelés aktusát megelőzően dr. Alapy Gyula egyházközségi elnök a következő beszéddel üdvözölte Komárom közönségét:
„Katolikus Keresztény Véreim, Testvér vallásfelekezeteinkhez tartozó kedves barátaink és atyánkfiai, Komárom ünneplő közönsége!
Hatvannégy évvel ezelőtt, 1860. november 30-án « város letiport és elrabolt, szabadságáról álmodó magyarságának nagy ünnepnapja volt.
A romokban heverő, 1848-ban tűzvész martalékává lett ősi Szent András templomunk hamvaiból újra épült és uj harangjaival együtt ezen a napon szentelte fal az ország hercegprímása. Ezen a napon szólaltak meg először a régi csodálatos szavú komáromi harangok.
És mintha e nap hajnalhasadása lett volna az annyira áhított alkotmányos szabadságnak is, ennek ujjongó himnusza áradt szét az uj harangok zengő ércszavából. És bekövetkezett, amiért a harangok állhatatosan könyörögtek, az osztrák rabságból felszabadultunk és egy boldog félszázad alatt, a nemzeti megujhodás idejében Komárom városa eljutott fejlődése és felvirágzása legszebb szakaszához.
Az építő félszázadév munkája, küzdelmei, alkotásai csaknem mind semmivé lettek a szerencsétlen világháborúban és az azt kővető békében úgyszólván mindenünk elveszett, elnémultak a Szent András harangjai is, mindnyájunktól megsiratva és meggyászolva, mintha csak megéreztük volna, hogy akkor már a végzetszerűen ránk zuhanni készülő balsorsunkat siratjuk.
Komárom áldozatos, ma már jobbára elszegényedett népe kérő szavunkra, de más felekezetű testvéreink is, nemes szivük sugallatára, Komárom katolikus egyházának uj lelkipásztora e kis városban töltött boldog ifjúkorának emlékei nyomán szent áldozatból plébánossá választása emlékére uj harangokat öntettek a régiek helyébe. Minden adakozónak legyen hála és köszönet e szép Ünnepnapon is, hogy e nehéz időkben célunkhoz segíteni kegyesek voltak.
Most, a mai ünnepen egy nagy sorstragédián átment, feldarabolt nemzethez tartozott, széttépett város magyar népe várja a harangok megszólalását. Az uj harangok azonban más hangokat adnak, mint a régiek, de mintha szimbólum lenne a harangszó és az idők jele, magának a nemzetnek a lelke szól azokból felénk.
Miről fognak beszélni uj harangjaink? Hirdessék a hitet és reménységet e város szenvedésektől meggyötört népének a szebb és boldogabb jövőben. De szavukban benne legyen a lelkeink mélyéről felbugó jajszó és segélykiáltás a reánk szakadt szenvedések között, Uram, elvész a te néped, ha Te elfordítod tőlünk orcádat! Harangjaink szava legyen élő két hívogató, halottakat megsirató, viharok felhőit és más veszedelmeket e várostól távoltartó!
Komáromi uj harangok, bánatosan zugó hangjaitokat áhítattal várjuk. Kérünk, szólaljatok meg a mi állandó vigasztalásunkra. Elsőnek Szent András öreg harangja a háborúban elesett komáromi hősi halottaink örökké élő emlékét sirasd meg, akik értünk haltak meg, célt nem érve, hiába, — majd Szent Imre tiszteletének áldozott harangunk hét év óta elhunyt kedveseinkért, akiket csak egy harang szava kísért el utolsó útjukra, mondjon egy verset, — végül hirdesse mind a három versenyre kelve mai ünnepünk szent örömeit.
A katolikus autonom hitközség nevében felkérem szeretett lelkipásztorunkat, nagyságos és főtisztelendő dr. Majer Imre apátplebános urat az uj harangok megszentelésére.
Uram, kérünk, hallgasd meg harangjainknak minden könyörgését és a mi kiáltásnak jusson elődbe, Amen.”
Sok szem lábadt könnybe a beszéd elhangzása után, mely az ünnep jelentőségét emelte ki. A beszédre dr. Majer Imre apátplébános válaszolt, aki élete boldog ünnepnapjának tekinti e napot és hálát ad az Istennek, hogy ezt megérhette. Kéri a híveit, hogy az általa felajánlott harangot fogadja oly jó szívvel, mint amilyennel ő adja.
Ekkor felhangzott a katolikus Egyházi Énekkar hatalmas kórusa Molecz Tivadar vezetése alatt s a zsoltárok eléneklése után az apátplébános megszentelte a harangokat. A templomi vegyeskar még egy régi Mária-éneket adott elő befejezésül. Ekkor a papság után példás rendben a templomba vonultak a küldöttségek, testületek és egyesületek és ott elhelyezkedtek.
Orgonaszentelés és zenésmise
A templom kereszthajójában felállott papság élén dr. Majer Imre apáttal ezután az orgonát szentelte meg, amely szertartás rövid lefolyása után kilenc órakor kezdődött a pontifikális nagymise. A templomban több ezer ember szorongott. A kóruson a katolikus Énekkar zenekara, melyet a katonai zenekar több vonós, fúvós tagja egészített ki Filke boroszlói karnagy gyönyörű D. moll miséjét adta elő, ami valóságos művészi esemény számba ment és a katolikus énekkarnak és kitűnő vezetőjének a legszebb teljesítményei közé tartozik. Betétül a templomi vegyeskar Üdvözlégy Mária (Peer kódex, 1508) és Angyaloknak nagyságos annya (Festetich kodex 1498) ősrégi magyar Mária énekeket adta elő, Molecz Tivadar karnagy kitűnő vezetése alatt.
A teljes papi segédlettel bemutatott szentmise alatt, az evangéliumnál Király József segédlelkész mondott gyönyörű, könnyekrefakasztó beszédet a harang jelentőségéről és hivatásáról. A beszédnek úgy tartalmi, mint formai szépsége méltóképen illeszkedett be az ünnep keretébe.
A harangok felhúzása
Háromnegyed tizenegykor volt vége az ünnepi misének, mely után a nép kitódult a Nádor-utcára, ahol a harangok felhúzása már megkezdődött. A tűzoltók a Nádor-utcát kötélkordonnal elzárták a kultúrpalota szélességében. A kultúrpalota előtti téren fotográfusok várják a harangfelhúzás perceit.
Elsőnek a kisebb harang indul el útjára, ünnepi csönd, a harang a torony alatti fal párkányhoz érkezik, a reá erősített vaskorona egy percre elakad, de a toronyból éles és rövid vezényszavak hallatszanak és a kötélhúzók a harang helyzetét gyorsan szabályozzák. Végre felér a torony ablakához a harang, a Herold gyár szerelője elkapja a ráerősített kötelet, belekapcsolja a mozgó csigasorba és a harangot percek alatt behúzatja a toronyba.
Minden roppant simán és gyorsan megy. A kisebb harang már féltizenkettőkor a helyén van. A tömeg rendületlenül áll a helyén és várja az „András” harang felhúzását a toronyba. Féltizenkettőkor kezdik, a harang hatalmas teste felemelkedik a kocsiról és húszmázsás tömege úszik a levegőben. Felejthetlenül érdekes látvány. A felhúzás még talán simábban megy, mint az elsőnél, mert ezen még hiányzik minden vasszerkezet. A toronypárkányt elkerüli és felérkezik.
Izgalmas percek következnek: a Herold gyár szerelője a kötelet elkapva a csigasorral lassan és könnyen behúzza a toronyba a harangóriást. Percek alatt egész tömege eltűnik a toronyban, ahol ezentúl az állványra szerelés munkája folyik. A harangok déli megszólalása azonban elmaradt, mert a szerelés sok munkát adott és azt Dosztál Jakab irányítása alapján csak délután 3 óráig fejezték be.
A társas ebéd
A Katolikus Legényegylet színháztermében százhúsz terítékű társasebéd fejezte be az ünnepet, amelyen megjelent az egész szekeres gazda bandérium is Sebestyén Ferenc és Füssy Kálmán vezetése alatt, szép példáját adva a felekezetek megértő és testvéri együttérzésének.
Az első felköszöntőt dr. Majer Imre apát mondotta, hálás szavakkal emlékezve meg a hívek áldozatkészségéről, mely lehetővé tette a harangok megszerzését. Komárom áldozatkész, lelkes közönségét élteti.
Dr. Alapy Gyula egyházközségi elnök beszédében a felekezetek közt való békességet élteti, amelynek ragyogó példája a mai ünnep is, amely nem csupán a katolikus hívek, hanem az egész város ünnepe. A testvérfelekezetek megjelent képviselőire és a bandériumra üriti poharát.
Füssy Kálmán nemzetgyűlési képviselő talpraesett szép beszédben a magyarság összetartását hangsúlyozta zajos tetszés mellett.
Dr. Alapy Gyula a harangszenteléssel kapcsolatban az apátplébános nagy és kiváló érdemeit, céltudatos munkásságát ecseteli, aki működésének korábbi színhelyein és maradandó alkotásokkal vívott elismerést és becsülést. Itt is, mint az egyháznak első munkása mindenkinek példát ad és ennek a fáradhatatlan tevékenységnek az eredménye a Szent András két uj harangja is. Dr. Majer Imre apátplébánost élteti, amint a munka emberét, aki példát ad az egyházközségnek áldozatkészségben is. A társaság percekig tartó ovációban részesíti az apátplébánost.
Még több lelkes felköszöntő hangzott el és a társasebéd kevéssel négy óra előtt ért véget.
Megszólalnak a harangok
Négy óra előtt szólaltak meg az uj harangok; mint irtuk is, az „András“ harangnak tömören bugó, mély hangja van, míg a kisebb „Imre“ harang meleg hangszinezetével válik ki, de az együtt hangzás tökéletes mind a három harang között. A közönség az utcákon megállva, sok helyen könnyezve hallgatta az uj harangok hangját és azokkal méltán meg lehet elégedve. A Herold gyár harangjai a régi széphangu harangokat mindenben pótolják.
A harangok felirata a következő:
A KOMÁROMI HÍVEK ÁLDOZATKÉSZ ADAKOZÁSÁBÓL SZENT ANDRÁS TISZTELETÉRE ÖNTETTE A R. KAT. AUT. EGYH. KÖZSÉG 1924. DR MAJER IMRE APÁTPLEBÁNOS, DR. ALAPI GYULA EGYH, KÖZS. VIL. ELNÖK DOSZTÄL JAKAB TEMPLOMGONDNOK HIVATALOSKODÁSA IDEJÉBEN. HEROLD RICHÁRD HARANGÖNTÖDE KOMOTAU.
SZENT IMRE HERCEG KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK! PLÉBÁNOSSÁ VÁLASZTÁSOM EMLÉKÉRE 1924 MÁJUS 8 DR. MAJER IMRE PÁPAI TITKOS KAMARÁS APÁTPLEBÁNOS 1924. HEROLD RICHÁRD HARANGÖNTÖDE KOMOTAU.
Komáromi Lapok, 1924.07.15. A Szent András harangjainak felszentelése
A következő vers 1924.07.17-én jelent meg a Komáromi Lapokban:
Az új harangok.
Szent András-templom ormán uj harangok
Giling-galangja szól sok év után,
Feltámadának ím’ a régi hangok
A tornyok érces, zengő kórusán,
Imára hív e hangok méla árja
S áhítat keltőn száll a városon,
Átzúg a váron le a nagy Dunára,
Hogy meghallhassa sík, völgy s hegyorom.
Ti újra élő elnémult harangok
Ah, mondjatok ma nagy próféciát:
Vaj’ most sirattok már el síri hantot,
Vagy jobb jövőhöz zengtek glóriát?
A nyári légben hallok égi hangot,
Mely végigpezsdül vérem bíborán. —
Szent András-templom ormán uj harangok
Derítnek kedvre oly sok év után.A 100 éves izsapi harangok
Komáromi Koboz
Az 1924-es esztendőben Dosztál Jakab az izsapi katolikus hívők számára öntött két darab harangot, melyek szintén 100 évesek lesznek 2024-ben. A tervek szerint a centenáriumra felépül a Szent Kelemen Harangtorony, és emellett milyen gyönyörű lenne, ha Komárom és Izsap együtt ünnepelne ezen a kerek évfordulón!
A téma iránt érdeklődőknek ajánljuk a A Hikisch-család című írásunkat, amely a prominens család tagjairól és arról a Hikisch Kárólyról szól, aki Izsapon volt földbírtokos és hozzájárult a harangok elkészítésének költségeihez.
Szerkesztette: Szabó János Zsolt