Magyarságunk Hungarikumunk: Rákossy úr, Ön a közelmúltban tartotta könyvének bemutatóját, melynek címe “101 telekkönyvi végzés, amely segít abban, hogy megértsd a rendszert”. Mi indokolta, hogy egy ilyen könyvet írjon, amellyel egy ennyire szűk réteget szólíthat meg? S, valóban ennyire szűk ez a réteg?
dr. Rákossy Botond-József: Ez a könyv egy tükör. Tükör azok számára, akik hajlamosak elfelejteni, hogy mi a szerepe a társadalomban egy közszolgálatot teljesítő személynek. Azok számára, akik folyamatosan indokot keresnek a kérések elutasítására, akik a szakmai ismeretek hiánya mellett akut empátiahiánnyal kezelik az emberek problémáit. De tükör e rendkívül érdekes és szép, egy modern világban nélkülözhetetlen szakmai területet irányító hatóságok számára is.
Látván az inkompetencia, korrupció és szolgálati visszaélések számtalan példáját, talán a döntéshozók felteszik maguknak a kérdést: vajon tettünk-e eleget a jogszabályok egységes alkalmazása érdekében? Nem kellett volna-e határozottabban fellépnünk a hivatali alkalmazottak pökhendi viselkedése vagy akár a szakmai visszaélések esetében? Nem kellett volna-e megszervezzük a folyamatos szakmai képzést?
Legalább három oka van annak, hogy megírtam ezt a könyvet.
Egyrészt, mint szakember, kötelességemnek tartom a rendszer kritikus elemzését.
Másrészt úgy gondolom, és nagyon remélem, hogy a könyvet olvasna néhány hivatalnok meg fogja változtatni a magatartását és ezentúl emberibb módon, több empátiával kezeli majd az ügyfelek problémáit.
Harmadsorban pedig ki kellett írnom magamból az évek során felgyűlt feszültséget, haragot, bosszúságot. Most már fellélegezhetek, megszabadultam a tehertől. Jöhet a következő téma.
Igaz, hogy az esettanulmányok a kataszteri-telekkönyvi témájúak, de a hozzáállás, a kérelmek kezelésének módja érvényes a teljes román közszférára. Azért voltam kénytelen román nyelven megírni a könyvet, mivel az a román hatóságokhoz szól elsősorban.
De már meg van az elképzelésem a következő könyv témájáról is, azt már magyar nyelven írom meg.
MH: A könyv tárgyát a visszaszolgáltatások és egyéb telekkönyvi ügyek is alkotják, vagy kimondottan 1-1 problémára fókuszál?
RBJ: Miután hazakerültem 2008-ban Bukarestből – ahol a kataszteri főhatóságnál helyettes államtitkári tisztséget töltöttem be – a könyv megírásáig mintegy 30.000 kérelmet iktatott cégünk az ország 120 telekkönyvi irodájában. Volt, amelyiket első próbálkozásból kedvezően bíráltak el. Voltak olyan esetek, amikor indokoltan vagy indokolatlanul pótlást kértek a hivatalnokok. Ez utóbbiak esetében kezdődött a levelezés. Ha mégis elutasították a kérelmet, általában a felülvizsgálati kérelem következett. Az sem volt ritka, amikor a bíróságon próbáltam kiharcolni az igazamat, több-kevesebb sikerrel.
Nos, ezekből választottam ki a legabszurdabb 101 telekkönyvi végzést. Nem volt célom bizonyos problémára fókuszálni, de mivel a kérelmek jelentős részének tárgya az állami közvagyon volt – pontosabban a nagyfeszültségű villamos hálózatok – ezért az esettanulmányok többsége ehhez kapcsolódik. De ezt a témát nem lehet elhatárolni a visszaszolgáltatásoktól pontosan azért, mert gyakran azt szolgáltatták vissza, amit nem kellett volna (állami köztulajdon), más esetekben pedig pontosan az akadályozta meg a munkánkat, hogy nem történt meg a visszaszolgáltatás. Például az is akadályozza az autópályák építését, hogy még nem ismertek a területek tulajdonosai, amelyeken át fog haladni a tervezett létesítmény.
MH: Jelenleg milyen akadályok állnak a visszaszolgáltatások útjában?
RBJ: 31 éve folyik a földterületek visszaszolgáltatása. A törvények szerint a visszaszolgáltatás a helyi, illetve megyei úgynevezett “földosztó bizottságok” hatáskörében van. A nevezett hatóságok a gyakorlatban a polgármesteri hivataltok és prefektúra (főispán intézménye).
Kezdetben viszonylag jó volt az ütem annak ellenére, hogy a községek, városok nem rendelkeztek megfelelő erőforrásokkal, értve ez alatt pénzt, eszközöket, személyzetet. Az évek során minden szempontból javult a polgármesteri hivatalok helyzete, a visszaszolgáltatás üteme mégis lassult. Valamikor 2000 táján volt egy “ébresztő” a kormány részéről, aminek az volt az eredménye, hogy jóllehet felgyorsult a birtoklevelek kiállításának az üteme, de ez sajnos a minőség kárára történt. Tízezer számra állították ki a hibás birtokleveleket és úgy, hogy a visszaszolgáltatott földterületek helye sem volt egyértelműen meghatározva. Ma elmondhatjuk, hogy annak az ébresztőnek több volt a negatív hozadéka, mint a pozitív.
Aztán, ahogy lenni szokott, az ütem újból lankadt, mára szinte teljesen leállt. Kis túlzással kijelenthetem, hogy ma csak a “tűzhöz közel ülők” kapják vissza a földjeiket, illetve azok, akik a bírósághoz fordulnak.
Kik akadályozzák jelenleg a visszaszolgáltatást? Hát elsősorban azok, akiket megválasztottunk: a polgármestereink. Mert ha részükről lenne igazi akarat, a többi akadályt el lehetne hárítani.
Az erdőkkel más a helyzet. Néhány éve az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az erdők – mivel a román állam köztulajdonát képezik – csak olyan kormányhatározat nyomán szolgáltathatók vissza, amely “átteszi” az illető erdőt az állam magántulajdonába. És mivel egyetlen ilyen kormányhatározat sem született az évek során, az erdők visszaszolgáltatása gyakorlatilag leállt.
MH: A román állam milyen gazdája ezeknek az ingatlanoknak?
RBJ: Ahogy mondani szokták, az állam a legrosszabb gazda. Ez onnan is látszik, hogy a visszaszolgáltatást megelőzően el kellett volna határolni azokat a területeket, amelyek az állam közvagyonát képezik és nem a visszaszolgáltatás tárgyát. De mivel ez nem történt meg, nagyon sok esetben az állam a vagyona nélkül maradt. Természetesen, gyakran a másik irányban is történtek törvénytelen cselekedetek. Főleg az erdők esetében, az állam gyakran terjeszkedik, olyan területeket is bekebelez, úgymond “befest”, amelyek magánszemélyek tulajdonát képezik. Egyre gyakrabban lehet ilyen esetekről hallani.
MH: Jó pár esetet megemlít könyvében, amelyek ha egy szórakoztató stílusú könyvben szerepelnének még jót is derülne rajtuk az ember, de így inkább zavarba jön. Mi volt az az ügy, amit kiemelne az abszurditása miatt?
RBJ: El kell gondolkodnom. Nagyon sok abszurd esetet írtam le a könyvben. A Kolozs megyei hivatal pótlást kért, olyan irat benyújtását, amelyet ő maga állít ki. Tehát ki kellene kérni az iratot, a hivatal elküldi, én pedig visszaküldöm a hivatalnak.
Brassóban azzal utasították el a kérelmemet, hogy az illető földrészlet (parcella) geometriája födésben van egy olyan geometriával, amelyet a jövőben fognak iktatni.
Nagyváradra leadtuk az iratcsomót, a hivatalnok pótlást kért. Mire elküldtük a pótlást, a kérelmünket elutasította azzal az indokkal, hogy fizikailag nem adtunk le iratcsomót.
Bákó megyében mérési jegyzőkönyvet kértek. Nem számított, hogy mi a jegyzőkönyv tartalma, csak legyen. Így egy teljes napon át sétáltunk a Tatros folyó partján és itt-ott meghatároztunk GPS készülékkel egy-egy tetszőleges pontot. Úgy már minden rendben volt, átmentek a munkáink.
A Mehedinți megyei kataszteri hivatal kérte, hogy nevezzük meg a villanyoszlopok szomszéd tulajdonosait. Próbáltuk megmagyarázni, hogy egyetlen forrás sem ad erre lehetőséget (térkép, nyilvántartás stb.), a területek távol a településektől, Isten háta mögött vannak és amúgy is a szomszéd nevének nincs semmiféle hozadéka vagy jogi következménye. Elutasítottak. Neten megtaláltuk a telefon előfizetők névjegyzékét az érintett településeken, azokból tetszőlegesen választottunk neveket. Újból leadtuk a munkánkat, a hatóság hibátlannak találta.
És még lehetne folytatni az abszurd eseteket.
MH: Munkája során tapasztalt különbségeket az ügyintézésben az egyes régiók között?
RBJ: Évek óta tudjuk, a hatóság is tudja, hogy óriási különbség van az ügyintézésben régiók, megyék, irodák, sőt személyek között is. Minden megyében először meg kell ismerjük a helyi munkastílust, a helyi értelmezését a jogszabályoknak. De még ez sem elég, mert a hivatalon belül is mindig akadnak olyan személyek, akik saját elképzelésük szerint járnak el. Előbb-utóbb sikerül a jogszerű útra téríteni őket, de azért mégsem tudunk lazítani: 2-3 év múlva ha újból azokon a tájakon dolgozunk általában megállapíthatjuk, hogy az új arcokkal kezdhetjük elölről a nevelő munkát.
2 megye kivételével mindenhol dolgoztunk már Romániában, azaz 39 megyében és Bukarestben. A 30 év földmérő-vállalkozó tevékenységem után elmondhatom, hogy ügyintézésben Brassó megye messze kilóg a sorból. De bürokratákból nincs hiány Mehedinți megyében sem, azt követi talán Kolozs megye az ellenállás terén.
MH: A megszerkesztés során milyen rendező elvet követett?
RBJ: Igaz, hogy már Brassó megyéből meglett volna 101 abszurd eset, de azért arra is figyeltem, hogy legyen területi födés is, illetve időben is legyen egy többé-kevésbé egyenletes eloszlás. Természetesen a problémás megyékből több végzés került be a válogatásba, így Brassó, Kolozs, Hargita, Mehedinți jóval az átlag fölött van.
Minden telekkönyvi végzésnek van egy száma és egy iktatási dátuma. Utána jön az eset tárgyköre, azt követi egy közismert idézet, amely kapcsolatban van az esettel.
Az átláthatóság kedvéért eltérő színekkel jelöltem meg a hatóság álláspontját, a mi véleményünket, illetve – amennyiben peres úton is akartam tisztázni a helyzetet – a bíróság álláspontját, döntését.
MH: Tekintve a tükör jellegét a könyvnek nem biztos, hogy az illetékes szakemberek sűrűn emelik majd le a könyvesboltok polcairól. Hogyan fog eljutni a könyv az olvasókhoz?
RBJ: Gondoskodtam arról, hogy eljusson a könyv a célszemélyekhez. Ajándékként több hivatalvezetőnek, telekkönyvi főjegyzőnek elküldtem a könyvet. Szakmai rendezvényeken is osztogatom a résztvevőknek. Sok esetben a könyv szereplői fordultak hozzám és kértek egy példányt. Természetesen a bürokratákat csak nevük kezdőbetűjével említem meg az esettanulmányokban, de feltételezem hogy mindenki magára ismer.
Nemrég egy nemzetközi konferencián egy egyetemi oktató felajánlotta, hogy eljuttatja a könyvet Románia minden egyetemi központjának a könyvtárába. A Bukaresti Geodézia Főiskola oktatói pedig már arról informáltak, hogy a diákoknak is bemutatnak néhány esetet a könyvemből.
MH: Felvetődött bennem a kérdés, hogy ez a jelenlegi bürokratikus útvesztő az inkompetenciával fokozva jó egyáltalán valakinek, vagy itt minden fél veszít?
RBJ: Senkinek nem jó. Megnyomorítja a földmérők vagy más szolgáltatók életét, hiszen munkaidőnk jelentős részét indokolatlan tisztázódásokkal, fölösleges pótlásokkal töltjük el. Megnyomorítja az érintett állampolgárok, ügyfelek életét is, mivel a bürokratikus döntések, az inkompetencia miatt időt és pénzt veszítenek, sok esetben pedig nem is tudják megoldani kataszteri, telekkönyvi vagy más jellegű problémáikat. De végső soron a bürokraták saját maguknak is fölösleges pluszmunkát generálnak. A probléma forrása az, hogy nagyon sok közalkalmazottból teljesen hiányzik az empátia, nem tudják az ügyfélpult túloldalán álló személy helyébe képzelni magukat.
MH: A 2019-ben nagy nyilvánosságot kapott Úzvölgye haditemetőjének – többek között – elmulasztott közigazgatási teendői. Tudatosabbá váltak ezáltal a kisemberek?
RBJ: Minden csoda három napig tart. Ha nem is három nap alatt, az Úzvölgy haditemető ügye is a feledés áldozata lesz. És a hatóságok, de az egyszerű kisemberek is elfelejtik, hogy mit kellene tenniük annak érdekébe, hogy hasonló esetek ne történjenek meg. Várható, hogy Székelyföld keleti határait további támadások fogják érni. Természetesen nem fegyveres támadásokra gondolok, hanem közigazgatási, politikai támadásokra. A területfoglalás folytatódni fog minden bizonnyal. Élő példa: az Úzvölgy haditemető után 2021-ben már a csíkszentmártoni és csíkcsekefalvi közbirtokosságok egyes területeit is saját tulajdonába vette a Dărmănești-i (dormánfalvi) polgármesteri hivatal.
A haditemetővel kapcsolatos korábbi beszélgetésünk: Úzvölgye egy földmérő szemével: Rákossy Botond-József interjú
MH: Köszönjük a hiánypótló művet és a jelen beszélgetést dr. Rákossy Botond-Józsefnek!
Az interjút készítette: Szabó János Zsolt